Médiakutató 2003 tél

Európa

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

A magyar médiaszabályozás legújabb fejleményei az EU-csatlakozás tükrében

Jelen írás elsődleges célja annak bemutatása, hogy a jogharmonizációs célú módosítások eredményeként milyen változások következtek be a magyar médiaszabályozás területén az elmúlt néhány év során.1 Ahhoz azonban, hogy a változások és okaik érthetők legyenek, mindenképpen szükséges ismertetni: milyen folyamat vezetett a csatlakozási tárgyalások vonatkozó fejezetének lezárásához, illetve jelenleg mi az Európai Unió álláspontja a magyar médiaszabályozással kapcsolatban. Az alábbiakban ezért a jogharmonizációs folyamat általános jellemzőinek elengedhetetlen ismertetését követően részletesen bemutatom a csatlakozási tárgyalásokat és eredményeiket, valamint az Európai Unió ezekkel kapcsolatban kialakított nézeteit, végül pedig a médiát érintő legújabb szabályozási elképzeléseket.

1. A jogharmonizációs folyamat és legutóbbi fejleményei

1.1. A jogharmonizáció fogalma és céljai

A jogharmonizáció a tagállamok és az Európai Unió (EU) szabályainak összeegyeztetését jelenti annak érdekében, hogy az egyes tagállamok belső joga egymással összhangban legyen, és ekként az eltérő jogi szabályozás ne jelenthesse akadályát mindazon törekvések megvalósulásának, amelyek érdekében az EU-t létrehozták (Király, 1999: 46–50). E törekvések közül a média szempontjából elsődlegesen az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása emelendő ki, hiszen a média által nyújtott szolgáltatások köré immár egy jelentős iparág szerveződött, amelynek feladata a rádió- és a televízióműsorok, illetve a filmek előállítása, valamint a közönséghez való továbbításuk biztosítása. Ilyen értelemben a média minden kulturális jelentősége mellett elsősorban árunak, illetve szolgáltatásnak minősül az EU szempontjából. Erre tekintettel a tagállami szabályozásokat úgy kell összehangolni, hogy létrejöhessen egy egységes és erős európai piac, amely képes felvenni a versenyt az Amerikai Egyesült Államok médiaipara által jelentett hatalmas konkurenciával is (Cseh, 2002: 84).2

Az EU létrejötte óta folyamatosan bővítette a tagállamok közötti együttműködés kereteit. Míg a kezdetekben elsősorban az alapszabadságok megvalósítására koncentráltak, a fejlődés magával hozta az úgynevezett közösségi politikák kialakulását, amelyek az egy-egy területen megvalósított szorosabb együttműködéssel közvetve szolgálják a közös piac létrehozását. Ezek közül az első háromra már az 1957-es Római Szerződés 3. cikke is utal (Király, 1999: 103).

Az audiovizuális szektor is egy e közösségi politikák közül (Heidinger et al., 2000: 149), azonban mindenképpen – a jelen írás szerzőjének a témával kapcsolatos elfogultsága ellenére is – meg kell jegyezni, hogy nem sorolható a legfontosabbak közé, és különösen nem sorolták közéjük az európai együttműködés kezdetekor. Így például a Római Szerződés – érthető módon, hiszen aláírásakor ez a terület még nem bírt olyan fontossággal, mint például a már ekkor a közösségi politikák közé emelt mezőgazdaság vagy közlekedés – nem tesz említést az audiovizuális politikáról, amely közösségi szinten az 1980-as években jelent meg először (Cseh, 2001: 80).

Ugyanakkor az EU jelenlegi működését ismertető magyar szakirodalomból is az állapítható meg, hogy ezt a területet kevésbé tartják fontosnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a közösségi politikák között az audiovizuális politikát sokszor nem is említik, holott azokat egyébként igen részletesen sorolják fel (lásd például Király, 1999: 110), és ugyanez a tendencia figyelhető meg a kormányzati szervek által a csatlakozással kapcsolatban működtetett honlapokon is. Ez különösen azért érdekes, mert például az EU hivatalos honlapján az audiovizuális politikát a többi közös politika mellett egyenrangú területként, a főoldalról közvetlenül elérhető módon tüntetik fel, és maga a honlap is részletes információkat tartalmaz a témával, az ahhoz kapcsolódó joganyaggal és esetjoggal kapcsolatban.3

A joganyag vonatkozásában kiemelendő, hogy az audiovizuális szektor szempontjából a legnagyobb jelentősége a „Televízió határok nélkül” címet viselő, 89/552/EGK irányelvnek van, amelyet 1997-ben módosítottak a 97/37/EK irányelvvel. Az irányelv az EU jogforrási rendszerén belül igen magas szinten elhelyezkedő olyan rendelkezés, amelyet a tagállamoknak akként kötelező alkalmazni, hogy végrehajtásának módozatait és formáját maguk választhatják meg (Heidinger et al., 2000: 89).

1.2. A jogharmonizáció lépései

Magyarország 1991. december 16-án kötött társulási megállapodást az Európai Közösséggel, amelyet a magyar országgyűlés 1992 novemberében ratifikált.4 Később ez a megállapodás jelentette a keretét a felek között megindult tárgyalásoknak, amelyek elsődleges célja az volt, hogy az EU-ba belépni kívánó országok – így hazánk is – felkészülhessenek a csatlakozásra, és teljesítsék mindazon feltételeket, amelyeket az EU elvárt. Az ezt követő években a tényleges csatlakozási tárgyalásoknak még csak az előkészítésük történt meg, így a felek elsősorban a jövőbeni feladatokat és az együttműködés fő területeit állapították meg. Ennek ellenére ebben az időszakban a várható csatlakozásra tekintettel a magyar jogalkotás figyelemmel volt a jogharmonizáció céljaira, olyannyira, hogy egy kormányhatározat már 1990-ben előírta az EU közvetlen elődje, az Európai Közösség jogának tekintetbevételét a magyar törvényhozási munka során.5 Erre is figyelemmel tehát a jogharmonizáció első szintjének azt a tevékenységet nevezhetjük, amelynek keretében a magyar törvényhozás a jogszabályok megalkotásakor már a csatlakozási tárgyalásokat megelőzően figyelemmel volt az EU elvárásaira, és ekként eleve olyan jogszabályokat igyekezett elfogadni, amelyek összhangban állnak a közösségi joggal.

A második szint az alábbi pontban rögzítettek szerint a csatlakozási folyamat ünnepélyes megnyitása után következett el. Ez 1998. március 30-án történt meg, és a konkrét csatlakozási tárgyalásokat a felek 1998 áprilisában meg is kezdték (Király, 1999: 51).

2. Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

2.1. A tárgyalások módja és célja az audiovizuális politika terén

A csatlakozási tárgyalások során 31 fejezetbe sorolták a felek a megtárgyalandó kérdéseket, azaz 31 olyan területet állapítottak meg, amelyről külön-külön tárgyalva kívántak haladni a magyar joganyagnak az EU által elvárt harmonizációja felé. Ennek során a felek megvizsgálták az adott területhez tartozó joganyagot, és amennyiben az szerintük valamilyen ok miatt nem felelt meg az EU elvárásainak, rögzítették azt is, hogy milyen tartalmú változtatásra van szükség, és az adott fejezetet csak a felmerült probléma, illetve problémák megoldását követően zárták le. A jogharmonizáció második szintjének tehát a jogi szabályozásnak az uniós elvárásoknak megfelelő módosítását nevezhetjük. Ez alól csak az az eset jelenthetett kivételt, amikor a felek abban állapodtak meg, hogy az adott kérdésben a tagjelöltnek az EU átmeneti mentességet (derogációt) biztosít, azaz jóváhagyja, hogy az unióstól eltérő szabályozás valamely fontos ok miatt átmenetileg hatályban maradjon.6

A csatlakozási tárgyalások során az említettek szerint megnyitott 31 fejezet egyike a „Kulturális és audiovizuális politika” címet viselte, ennek keretei között folyt a magyar médiaszabályozásnak az unióssal való összehangolása. A tárgyalásokat a felek a könnyebben lezárható fejezetekkel kezdték, míg a több egyeztetést és súlyosabb kompromisszumokat igénylő témákat későbbre hagyták. Az EU Bizottsága minden évben úgynevezett országjelentést készített minden csatlakozni kívánó ország helyzetéről, és ebben értékelték az adott államnak a csatlakozási tárgyalások terén tett előrehaladását. Egyben jelezték, mely további lépések megtételét tartják elengedhetetlenül szükségesnek ahhoz, hogy meg lehessen kötni a csatlakozási szerződést, és a tagjelölt teljes jogú taggá válhasson.

2.2. Késés a jogharmonizációban

A jelen írás által tárgyalt kérdéseket kezdetben ugyan könnyűnek hitték a felek – és ezért is nyitották meg ezt a fejezetet már a tárgyalások elején7 –, ám az audiovizuális politika kérdésköre az egyik legnehezebben lezárható területnek bizonyult. Ennek elsődleges oka az volt, hogy bár a magyar médiaszabályozás gerincét jelentő, a rádiózásról és a televíziózásról szóló I. törvényt (a médiatörvényt) már 1995-ös elfogadása előtt igyekeztek az uniós elvárásoknak megfelelően elkészíteni, a jogalkotók már annak elfogadásakor tisztában voltak azzal, hogy a törvény nem teljesen EU-konform. Az uniós csatlakozás azonban abban az időben még csak távoli cél volt, míg a mindennapi politikai csatározások, illetve az OECD-hez – azaz a világ gazdaságilag legfejlettebb államait tömörítő szervezethez – való csatlakozás olyan fontos szempontokat jelentettek, amelyekért az adott helyzetben úgy tűnt, érdemes feláldozni bizonyos jogharmonizációs célokat (Cseh, 2001:78).8

Erre tekintettel a felek között már a tárgyalások kezdetétől egyértelmű volt, hogy a fejezet lezárásához a médiatörvény számos ponton való módosítására lesz szükség. Az elkövetkező évek során azonban bebizonyosodott, hogy ez igen nehezen kivitelezhető feladat, hiszen ha a tárgyalások során megállapodás is született arról, hogy melyek a feltétlenül szükséges módosítások, ezek elfogadásához az alkotmány vonatkozó rendelkezései alapján kétharmados többség volt szükséges, amely többséggel azonban az 1998–2002 között hatalmon lévő, Orbán Viktor által vezetett kormányoldal nem rendelkezett. Szükség lett volna tehát az ellenzék egyetértésére is, a kérdés azonban túszul esett a közszolgálati médiumok kuratóriumi tagjainak jelölése kapcsán az akkori kormánypártok (Fidesz-MPP és MDF), illetve az ellenzék (MSZP és SZDSZ) között kialakult elmérgesedett helyzetnek. 1999 és 2002 között ugyanis a közszolgálati médiumok kuratóriumának elnökségéből – elsősorban a Parlamentben akkor még jelenlevő MIÉP általuk teljesíthetetlennek ítélt igényei miatt – hiányoztak az ellenzék képviselői, amiért az ellenzék a kormányoldalt okolta. Így hiába készült el már 1999 őszére a vonatkozó törvénymódosítási javaslat, a szükséges változtatásra a kellő támogatottság hiányában nem kerülhetett sor.

Az EU Bizottsága ebben az időszakban évente közzétette országjelentéseit, amelyek több pontban is foglalkoztak a magyar média helyzetével. Így a 2000-ben megjelentetett jelentés a csatlakozás politikai kritériumainak vizsgálatakor kifogásolta, hogy a kuratóriumokban az ellenzéki képviselők nincsenek jelen, mivel ez a Bizottság álláspontja szerint a politikai befolyásolás veszélyét hordozza magában. A jelentés 20. fejezete pedig, amely a „Kultúra és audiovizuális politika” címet viselte, rögzítette, hogy a közösségi joganyag átvételében csak korlátozott előrelépés történt a jelentés elkészítésének időpontjáig, holott Magyarország 1999-ben rövid határidőn belül megvalósítandó célként jelölte meg az ezen a területen végrehajtandó jogharmonizációt.

A 2001-ben készült országjelentés megállapította, hogy nem történt jelentős változás az előző évben vázolt helyzethez képest, a 2002-es országjelentésben azonban a Bizottság már örömtelinek minősíthető fejleményekről számolhatott be, amelyeket az alábbiakban részletesebben is ismertetek.

2.3. A csatlakozási tárgyalások audiovizuális politikával foglalkozó fejezetének lezárása

A fenti előzményeket követően 2002 tavaszára kialakult az a korábban nem várt helyzet, hogy a korábban megnyitott 31 fejezetből 24-et már sikeresen lezártak a felek, de a még nyitva állók között ott volt a „Kultúra és audiovizuális politika” címet viselő, amelynek lezárását a médiatörvény módosításának elmaradása akadályozta meg. Ekkor Magyarországon kormányváltás történt, ami felcsillantotta a probléma megoldásának lehetőségét: a 2002 májusában megalakult MSZP–SZDSZ kormány egyik legelső feladatának tartotta a médiatörvény módosítását, amihez sikerült megszereznie a szükséges ellenzéki támogatást is. Így az országgyűlés 2002. július 9. napján tartott ülésén sor kerülhetett a 2002. évi XX. törvény elfogadására, amelynek tárgya kifejezetten a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítása volt.

A médiatörvény módosításának részletes ismertetését jelen írás következő része tartalmazza, azonban most kell utalni arra, hogy bár a módosítás minden területen eleget tett az EU vonatkozó elvárásainak, a törvényhozók egy olyan – még csak rejtettnek is nehezen nevezhető – bombát rejtettek el benne, amely a későbbiek során majdnem megakadályozta a csatlakozási tárgyalások érintett fejezetének lezárását. A probléma megértéséhez tudni kell: az EU egyik legsúlyosabb kifogása a magyar médiatörvénnyel szemben az volt, hogy míg az irányelv a helyi műsorszolgáltatók kivételével a tagállamok valamennyi műsorszolgáltatója számára kötelezővé tette, hogy műsoridejük minimum 50 százalékában európai műveket továbbítsanak, a magyar jogszabály csak a közszolgálati műsorszolgáltatók számára írt elő kötelező, 70 százalékos kvótát az európai gyártású műsorok sugárzására. További problémát jelentett, hogy a médiatörvény a magyarországi gyártású műsorok minimális arányáról is rendelkezett, ami a nemzeti alapon való diszkrimináció miatt ellentétesnek bizonyult az uniós szabályozással, hiszen az éppen az egységes európai piac megteremtése érdekében nem tűri a tagállamok által alkalmazott, nemzeti alapon történő diszkriminációt (Cseh, 2001: 86).

A 2002-ben elfogadott törvénymódosítás 23. paragrafusának (3) bekezdése a fentiekre is tekintettel – a csatlakozás időpontját meghatározva a módosítás hatályba lépésének idejeként – módosította a médiatörvény 7. paragrafusát, amely a magyarországi gyártású műsorszámok minimális arányáról rendelkezett, és teljesen hatályon kívül helyezte a 28. paragrafust, amely csak a közszolgálati műsorszolgáltatókra nézve határozott meg kvótát az európai gyártású művekre vonatkozóan. A fentiek helyett a módosítás egy teljesen új, az EU-csatlakozással egyidejűleg hatályba lépő 7. paragrafust fogalmazott meg. Ennek (1) bekezdése értelmében a televíziós műsorszolgáltató az évi teljes műsoridő több mint felét európai művek és több mint harmadát eredetileg magyar nyelven készített művek bemutatására köteles fordítani. A (2) bekezdés előírja, hogy a televíziós műsorszolgáltató évi teljes műsoridejének legalább tíz százalékát olyan európai művek, legalább hét százalékát olyan, eredetileg magyar nyelven készített művek számára köteles fenntartani, amelyeket független előállítóval készíttetett, vagy attól öt évnél nem régebben készült műként szerzett be. Mindez tehát azt jelentette, hogy az uniós jogharmonizáció címén ismét sikerült egy olyan rendelkezést elhelyezni a médiatörvényben, amely nemzeti alapon való diszkriminációt jelenthet. Ez természetesen erős rosszallást váltott ki a másik oldalon, ahol az eredeti tervekben szereplő öt százalékos határt még ha nehezen is, de hajlandóak lettek volna elfogadni, különös tekintettel arra, hogy Franciaországban és Ausztriában is létezik hasonló gyakorlat,9 és a tagállamok az ilyen típusú szabályokat arra hivatkozva fogadtatják el az uniós szervekkel, hogy azok célja nyelvük védelme. Azonban az öt százalékos arányt a jogalkotási folyamatban egy elfogadott módosító javaslat hét százalékra emelte, és ez erős ellenérzéseket váltott ki az EU oldalán, ami miatt tíz nappal a törvénymódosítás elfogadását követően a sajtóhírek már arról szóltak, hogy kétségessé vált a vonatkozó tárgyalási fejezet lezárása, és csak újabb tíz nappal később bontakozott ki egy kompromisszum lehetősége. Ennek értelmében az EU mégis hajlandó volt a fejezet lezárására, azonban egyértelművé tette azt is, hogy elvárja: a magyar fél ezen a ponton a jövőben kiigazítást hajtson végre az uniós elvárásoknak megfelelően.10 A magyar fél ezt az igényt elfogadta, amint az kiderül abból is, hogy a kormánynak a jogharmonizációs programról és a program végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2.../2003 számú határozatának melléklete alapján a kormány 2003. második félévére irányozta elő a médiatörvény – eddig el nem fogadott – újabb módosítását.

Az audiovizuális fejezet lezárására tekintettel a 2002-es országjelentés11 a korábbiakhoz képest sokkal pozitívabb hangnemben foglalkozott a magyar média helyzetével, bár továbbra is talált kifogásolnivalókat mind a közszolgálati média működése, mind a jogharmonizációban tett előrehaladás terén. A csatlakozás politikai kritériumainak vizsgálatakor azt rögzíti, hogy mind a kormány, mind az ellenzék újból egyenlően képviselteti magát a médiakuratóriumokban. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a választási kampány idején a kormánypártok jelenléte sokkal inkább érzékelhető volt a közszolgálati médiában. Az országjelentésnek a kultúra és az audiovizuális politika terén végbement jogharmonizációt vizsgáló 20. fejezetében pedig azt tartották kiemelendőnek, hogy a médiatörvény jogharmonizációs célú módosításával „a közösségi vívmányok jelentős része a magyar jogi szabályozásba átültetésre került”. Az előrelépések elismerése mellett azonban felhívták a figyelmet arra is, hogy néhány kérdés – különösen az európai művek területén – további tisztázásra szorul, és az ehhez esetleg szükséges módosításokat Magyarországnak a csatlakozás előtt el kell végeznie. Az értékelés utal továbbá arra is, hogy szükség lehet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) – amelynek politikai és pénzügyi függetlenségét a Bizottság biztosítottnak látta – szerepének megerősítésére, elsősorban a monitoring fejlesztése terén, illetve annak érdekében, hogy a frekvenciák elosztása és a Műsorszolgáltatási Alap működése átláthatóbb legyen.

Az EU Bizottsága által kialakított álláspontról a tavalyi országjelentés mellett az EU hivatalos honlapjának az audiovizuális szektorral foglalkozó részéből is tájékozódhatunk.12 Ez, miután röviden ismerteti a magyar szabályozási rendszert, rögzíti, hogy a médiatörvény módosítása révén a Bizottság megítélése szerint a közösségi joganyagot Magyarország megfelelően át fogja emelni a magyar szabályozásba.

3. A médiatörvény jogharmonizációs célú módosítása

A fentiekben a jogharmonizációs célú tárgyalások folyamatának és eredményeinek ismertetése kapcsán csak érintőlegesen mutathattam be a médiatörvény-módosítás egyes rendelkezéseit, azonban írásom csonka lenne ezek alaposabb vizsgálata nélkül. Elöljáróban rá kell mutatni arra, hogy a 2002 nyarán elfogadott módosítások nem egyszerre lépnek hatályba, hanem három különböző időpontban, gyakran úgy, hogy bizonyos, korábban hatályosuló rendelkezéseket a következő időpontban hatályba lépő módosítás már hatályon kívül is helyez. Erre, illetve a módosítások nagy számára tekintettel az alábbiakban nincs lehetőség a változások teljes körű bemutatására, csupán a legfontosabb módosítások kiemelésére, illetve a fejlődési tendenciák ismertetésére.

3.1. A 2002. október 15. napjától alkalmazandó rendelkezések

A törvény kihirdetését követő 90. naptól, azaz 2002. október 15. napjától hatályos rendelkezések közé egyrészt azok tartoznak, amelyek alkalmazásához nem volt szükség hosszabb felkészülési időre sem a hivatalos magyar szervek, sem pedig a műsorszolgáltatók részéről, másrészt pedig azok, amelyek szabályozása a felek megállapodása értelmében átmeneti halasztást sem tűrhetett.

Ezen utóbbi körbe sorolható például azon módosítás, miszerint a törvény hatálya alá tartozik a műsorszétosztás is. Ennek azért van jelentősége, mert éppen ezen szabály hiánya miatt nem vehetett részt Magyarország az EU által az audiovizuális szektor erősítése érdekében indított Média-programokban (részletesebben lásd Cseh, 1998). A módosításra figyelemmel megváltozott a magyarországi műsorszolgáltatás fogalma is, amelyet a korábbiakhoz képest tágabban definiáltak, új fogalomként pedig bevezették a műsorszétosztást, amelynek szabályaival az új, VI/A fejezet részletesen foglalkozik.

A reklámozással kapcsolatos szabályok terén kiemelendő, hogy ettől az időponttól váltotta fel a törvényben a közvetlen ajánlat fogalmát az irányelvvel immár teljes mértékben összhangban levő, az ott szabályozott „teleshopping”-nak megfelelő „televíziós vásárlás”, továbbá a „televíziós vásárlási műsorablak” fogalma, illetve maximális időtartama. Részben erre figyelemmel változott meg a klasszikus reklám definíciója, de ebben a körben sokkal jelentősebb változásként értékelhető az, hogy immár – a műsorelőzetes kivételével – a műsorszolgáltatók önreklámozása is ebbe a kategóriába tartozik. Utalni kell továbbá arra is, hogy míg a korábbi szabályozás szerint az egy órán belüli reklám akként nem haladhatta meg a 12 percet, hogy ebbe a közvetlen ajánlat nem számított bele, addig jelenleg a 12 percbe a reklám mellett már a televíziós vásárlás ideje is beleszámít, és csak a televíziós vásárlási műsorablak időtartamát kell ebben a körben figyelmen kívül hagyni a 16. paragrafus (2) bekezdése alapján.

Szintén a reklámszabályok körében bekövetkezett jelentős változás, hogy az uniós szabályokkal összhangban a reklámoknak valósnak és tisztességesnek kell lenniük, nem sérthetik mások vallási vagy politikai meggyőződését, nem ösztönözhetnek az egészségre, biztonságra, környezetre ártalmas magatartásra, továbbá szigorításokat hajtottak végre az alkoholtartalmú italok reklámozása terén is.

A módosítást megelőzően a törvény 85. paragrafusának (1) bekezdése értelmében magyarországi műsorszolgáltatás végzésére csak magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve Magyarországon nyilvántartásba vett jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság volt jogosult. Ezen szabály teljes hatályon kívül helyezése szintén fontos előrelépés volt a jogharmonizáció terén, hiszen olyan, nemzeti alapon való diszkriminációt jelentett, amely az EU álláspontja szerint elfogadhatatlan.

Ebben a körben végezetül utalni kell arra a változásra is, amely a kiskorúak védelmét szolgálja, és amely talán a leglátványosabb volt a tévénézők számára is. Ez a műsorok kategorizálását jelenti attól függően, károsak-e a kiskorúak fejlődésére, és ha igen, milyen mértékben, továbbá ez az a módosítás, amely miatt azok a bizonyos sárga karikák az egyes műsorszámok egésze során a képernyő valamelyik sarkában ott láthatók immár több mint egy éve. A megkülönböztető jelzésekkel szemben eleinte súlyos ellenérzések is megfogalmazódtak a nézők körében, olyannyira, hogy azok eltörlése érdekében civil kezdeményezés is indult (lásd például Sinka, 2002).

Ezzel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni: a karikák eltörlése érdekében fellépők egyik érve az volt, hogy a magyar szabályozás félreértésen alapulhat, mivel az irányelv vagylagosan írja elő a műsorszám előtti figyelemfelhívást, illetve a műsorszám alatt a piktogram megjelentetését, míg a médiatörvény e kettő együttes alkalmazását teszi kötelezővé. Az irányelv szövegét megvizsgálva valóban azt tapasztalhatjuk, hogy az a „vagy” és nem az „és” kifejezést használja,13 azonban az uniós szabályozás jellegéből fakadóan az irányelv rendelkezéseinek szó szerinti átvétele nem kötelező a magyar jogalkotó számára, csupán az abban meghatározott célok elérését kell szem előtt tartani. Ebből következően az, hogy jelen esetben a magyar szabályozás szigorúbb lett, mint az uniós, nem jelenti, hogy az ellentétes lenne az EU elvárásaival. Sajnos azonban a törvénymódosítás indoklása semmilyen formában nem utal arra, hogy ez a szigorítás szándékos-e, így nem válaszolható meg a civil kezdeményezés által e tárgyban feltett kérdés sem.

3.2. A 2003. november 1. napjától hatályos rendelkezések

A törvény hatálybalépését követő 13. hónap 1. napjától, azaz 2003. november 1-jétől hatályos rendelkezések közé a kizárólagos televíziós közvetítés szabályai sorolhatók. Az irányelv hangsúlyt helyez arra, hogy a közönség az exkluzivitást biztosító jogok révén ne legyen megfosztható azon események televíziós közvetítésétől, amelyek nagy társadalmi érdeklődésre tartanak számot. Ennek biztosítása érdekében 2003. november 1-jétől a törvény előírja, hogy a közönség meghatározó része nem zárható ki a társadalom számára nagy jelentőséggel bíró televíziós események figyelemmel kíséréséből, amely események pontos listájának meghatározása egy később elfogadandó kormányrendelet feladata. A fenti cél elérése érdekében a törvény rögzíti, hogy ha a műsorszolgáltató egy ilyen esemény televíziós közvetítésére kizárólagos jogot szerzett, köteles az esemény közvetítése tárgyában az ajánlatkéréssel hozzá forduló meghatározó vételkörzetű televíziós műsorszolgáltató számára ésszerű feltételek mellett, arányos ellenérték fejében szerződési ajánlatot tenni, és ha a felek között megállapodás hiányában mégsem jön létre szerződés, azt a bíróság kérelemre létrehozhatja. Annak érdekében pedig, hogy a fentiek szerinti rendelkezések egyértelműek legyenek, a törvény ugyanezen időponttól kezdődően kiegészült a „Hazai közönség meghatározó része”, a „meghatározó vételkörzetű műsorszolgáltató” és a „meghatározó vételkörzetű külföldi műsorszolgáltató” fogalmakkal is.14 A módosítás hatályba lépésétől a hazai közönség meghatározó részét Magyarország lakosságának tíz százaléka jelenti, meghatározó vételkörzetű műsorszolgáltatónak az a földfelszíni frekvencián működő, szabadon fogható, magyar nyelvű műsorszolgáltatást nyújtó azon műsorszolgáltató minősül, amely eléri Magyarország lakosságának 90 százalékát, meghatározó vételkörzetű külföldi műsorszolgáltatónak pedig az a műsorszolgáltató számít, amelyet az adott külföldi állam ilyennek minősít.

3.3. Az EU-csatlakozás időpontjától hatályos szabályok

A hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetésével a médiatörvényt érintő további jelentős változások lépnek hatályba. Ezen rendelkezések azok, amelyek alkalmazását Magyarország különböző nehézségek miatt nem tudta azonnal vállalni, de amelyeket az EU elengedhetetlennek minősített a vonatkozó tárgyalási fejezet lezárásához.

Az egyik legfontosabb módosítás ebben a körben a médiatörvény hatályának szabályozásában következik majd be. A 2002 októberétől hatályos szabályozással ugyanis csak azt a problémát sikerült megoldani, hogy korábban a műsorszétosztás15 nem tartozott a szabályozás hatálya alá, de a törvény ezen túlmenően továbbra sem az irányelv rendelkezéseinek megfelelően határozza meg saját hatályát (Cseh, 2001: 84). A csatlakozás időpontjától azonban a jelenlegi 1. paragrafus hatályát veszti, és a helyébe lépő 1/A és 1/B paragrafusok tartalma teljesen megegyező lesz az uniós szabályokkal.

Szintén ebben az időpontban lépnek hatályba a 7. paragrafus által tartalmazott műsorszerkezeti követelmények, azaz a kvótákra vonatkozó előírások, amelyek részletes elemzése korábban már megtörtént. A törvény azonban lehetővé teszi, hogy a műsorszolgáltató az ott előírt arányokat – ha szükséges – fokozatosan érje el. Ennek oka elsősorban az, hogy a jogszabályban meghatározott műsorszerkezeti követelmények tekintetében az irányelv alapján az uniós műsorszolgáltatóknak is rendelkezésükre állt egy átmeneti idő addig, míg azokat teljes körűen is alkalmazniuk kellett, és erre is tekintettel a magyar jogalkotó is lehetőséget teremtett a törvény hatálya alá tartozó műsorszolgáltatóknak a jogszabály előírásaihoz való alkalmazkodásra. Azt pedig, hogy ezen rendelkezés eleve csak a csatlakozással egyidejűleg lép hatályba, hazánknak az OECD-tagságból fakadó kötelezettségei indokolják, ugyanis erre tekintettel mindaddig, amíg nem vagyunk az EU tagjai, nincs lehetőségünk arra, hogy különbséget tegyünk európai és nem európai művek között (Cseh, 2002: 81).

A médiatörvény a csatlakozástól nem fogja tartalmazni azt a szintén nemzeti diszkriminációt megvalósító rendelkezést sem, amely alapján ma még előírás, hogy az országos műsorszolgáltatást végző részvénytársaság igazgatóságában a tagok, közhasznú társaság esetén pedig az ügyvezetők többségének magyar állampolgárságú, magyarországi lakóhelyű személyeknek kell lenniük.

A csatlakozás után is lesznek olyan rendelkezések, amelyek a magyar műveket részesítik előnyben. Hatályukat vesztik ugyan a magyarországi gyártású műsorok minimális arányára vonatkozó szabályok, de például előírás lesz, hogy a televíziós műsorszolgáltató a műsorkészítésre rendelkezésre álló forrásainak legalább 12 százalékát olyan műsorszám költségeire köteles felhasználni, amelyet független előállítóval készíttetett, vagy ilyentől szerzett be, és az így meghatározott műsorszámoknak – a filmalkotások kivételével – eredetileg magyar nyelven készítetteknek kell lenniük. Ez a rendelkezés – hasonlóan a magyar nyelven készített művekre vonatkozó, korábban már említett hét százalékos arányhoz – a nemzeti alapon való diszkrimináció tilalma miatt nehezen lenne elfogadtatható, azonban ismételten utalni kell arra, hogy az EU lehetővé teszi a tagállamok számára a nyelvük védelme érdekében való fellépést. A magyar fél éppen erre hivatkozva igyekezett az ilyen tartalmú rendelkezéseket elfogadtatni a másik féllel, és amint a törvény miniszteri indokolása is rámutat, „több uniós tagállam szabályozása bizonyítja, hogy nyelvi kritérium megragadásával van mód a nemzeti preferenciák érvényesítésére”.16

A csatlakozással hatályba lépő módosítások között is találhatunk a fogalmi rendszerben bekövetkező változásokat. Ezek közül a legjelentősebb az, hogy a törvény 2. szakasza kiegészült egy új, 49. ponttal, amely meghatározza ez európai művek fogalmát. Ez a definíció mindeddig hiányzott a törvényből, és bár az ORTT az erre vonatkozó törvényi felhatalmazása alapján közzétett egy állásfoglalást az európai művek mibenlétére vonatkozóan, hazánk mégis fontos jogharmonizációs kötelezettségének tett eleget akkor, amikor törvényben szabályozta a kérdést.

Összegzés

A fentiekben ismertettem mindazon változásokat, amelyeknek az audiovizuális politikában hazánk EU-csatlakozásához kellett végbemenniük. A terjedelmi korlátok miatt nem volt módom a megváltozott rendelkezések részletes ismertetésére, azonban az mindenképpen megállapítható, hogy a bekövetkezett változások széles körben érintik a médiatörvényt, azon belül is leginkább a törvény alkalmazási körét, illetve a műsorszolgáltatás szabályait. Ki kell emelni ugyanakkor, hogy a média felügyeleti rendszerében, illetve a közszolgálati műsorszolgáltatók irányításában semmilyen változás nem következett be, holott a médiatörvény életbe lépése óta egyértelművé vált, hogy a törvény legnagyobb hibái éppen ezen a területen észlelhetők.

Tekintettel azonban arra, hogy az Európai Unió nem tekinti feladatának az egyes tagállamok médiarendszerének irányítását, a kereskedelmi és a közszolgálati szektor felügyeletét meghatározó tagállami jogszabályok teljes egységesítését, nem is várható, hogy ebben a körben közösségi jogalkotás kezdődjön, és így nincs esély arra sem, hogy a hazai szabályozás ilyen okokból változzon meg. Az EU közbelépésére csak abban az esetben lehet számítani, ha a média felügyeletével, irányításával kapcsolatos szabályok diszfunkcionalitása már az alapvető szabadságjogokat – elsősorban a sajtó- és a szólásszabadságot – veszélyezteti, hiszen az EU alapvető feladatának tartja ezek érvényesülésének biztosítását. De még ekkor is sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a brüsszeli szervek rosszallásukat fejezik ki, mint annak, hogy valamilyen konkrét kötelezettséget írnak elő a magyar fél számára, hiszen ez például az olasz elektronikus média nagy részét kezében tartó, és egyben az olasz kormányfői pozíciót is betöltő Silvio Berlusconi esetében sem történt másként.

A médiatörvény máig létező hibáit tehát a magyar jogalkotóknak maguknak kell felismerniük, és nekik kell konszenzusra jutniuk ezek megszüntetése – esetlegesen egy új médiatörvény megalkotása – érdekében. Ez azonban a médiával kapcsolatos jogalkotási folyamat eddigi jellemzőit ismerve igen nehéz feladatnak látszik.

Végezetül utalni kell arra is, hogy az uniós médiaszabályozás tartalma korántsem tekinthető véglegesnek. Az irányelv legutóbbi, 1997-es módosítása óta mind a médiapiacon, mind pedig az alkalmazott technológiák körében jelentős változások következtek be, ami miatt a Bizottság szükségesnek látja az irányelv felfrissítését, megújítását. Ennek érdekében jelenleg is folynak előkészítő munkálatok,17 amelyekben hazánk – tekintettel arra, hogy 2004 májusától már teljes jogú tagja lesz az EU-nak – a régebbi tagállamokhoz hasonlóan részt vehet.18 Az irányelv megújítása érdekében a Bizottság közzétette azon sarkalatos kérdéseket és vitaanyagokat, amelyeknek megtárgyalását a tagállamok médiapiaci szereplőivel, hatóságaival és a további érdeklődőkkel szükségesnek látja. Jelenleg ezen szakmai vélemények összegyűjtése és értékelése folyik, így jelen írás keretei között még nem lehet a majdani szabályozás mibenlétének bemutatására vállalkozni. Annyi azonban a vitaanyagok ismeretében – hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül – mindenképpen rögzíthető: a Bizottság elképzelhetőnek tartja, hogy az úgynevezett „új médiaszolgáltatások”-at, illetve ezek közül is azokat, amelyek lényegében a klasszikus műsorszolgáltatás jegyeit mutatják, az Irányelv hatálya alá vonják. Szintén a felmerült kérdések közé tartozik, hogy a jelenleginél részletesebben szabályozandó-e a kizárólagos közvetítési jogokkal kapcsolatos listák elkészítése, az egyes tagállamok listáinak a többiek általi elismerése, az ezekkel kapcsolatban felmerülő gyakorlati problémák kiküszöbölése. Ebben a körben megválaszolandó az a kérdés is, hogy a rövid műsorrészletek kötelező átadásával kapcsolatban az eltérő tagállami gyakorlat korlátozza-e a független médiaszolgáltatások szabad áramlását az Unión belül. További fontos kérdés, hogy megfelelően működnek-e a gyakorlatban a kiskorúak védelmét szolgáló szabályok, illetve szükség van-e arra, hogy ezeket kiterjesszék az „új médiaszolgáltatások”-ra is.

Természetesen ezen kérdések teljes körű megválaszolására csak a jövőben, a Bizottság ezzel kapcsolatos állásfoglalásának kialakítása után lesz lehetőségünk, azonban mindenképpen pozitív fejleménynek tekinthető – és ez nem kis részben a sikeres jogharmonizációnak köszönhető – hogy a hazai szakértők immár nemcsak kívülállóként, hanem a majdani szabályozással kapcsolatban mérvadó véleményeket megfogalmazó szereplőként szólhatnak bele az irányelv megújításába.

Irodalom

Cseh Gabriella (1998) Canal Plus contra HBO Polska IRIS. Legal Observations of the Audiovisual Observatory. Council of Europe.

Kertész Krisztina (2001) A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban. Médiakutató, tavasz.

Király Miklós, szerk. (1999) Az Európai Közösség Joga. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Heidinger, Franz & Hubalek, Andrea & Pramberger, Michael & Helyes, Imre & Sárközy, Péter (2000) Bevezetés az Európai Unió jogába és nyelvezetébe. Budapest: HVG–Orac.

Cseh Gabriella (2002) Hogyan módosuljon a médiatörvény? In: Halmai Gábor: Kommunikációs jogok. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Cseh Gabriella & Sükösd Miklós (1997) A médiatörvény és ami utána következik. Budapest: OSI/Alkotmány és Jogpolitikai Intézet.

Halmai Gábor (2002) Kommunikációs jogok. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Sinka Krisztián (2002) Az Egri csillagok és a sárga karika. Magyar Hírlap, 2002. december 9. Lásd még http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=59901 (letöltve 2003. október 26-án).

Lábjegyzetek

1
A 2001 tavaszáig történtekről összefoglalást nyújt „A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon” című írásom (Kertész, 2001).
2
A médiajog európai uniós harmonizációjáról lásd még Pertti Näränen „Az európai digitális televíziózás: a jövő szabályozási dilemmái” című írását a Médiakutató 2003 nyári számában – a szerk.
3
A terület magyar hivatalos szervek részéről tapasztalható elhanyagoltságának okait jelen írásnak nem célja kutatni, annyit azonban mindenképpen rögzíteni kell, hogy álláspontunk szerint a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő és legfontosabb „iparág”-áról van szó, amely mindenképpen több figyelmet érdemelne.
4
Kihirdetve: 1994. évi I. törvény.
5
2005/1990 sz. kormányhatározat.
6
Ilyen derogációt Magyarország az audiovizuális szektor vonatkozásában nem kért.
7
Lásd „Két fejezettel közelebb az EU-hoz”, Világgazdaság, 2002. július 29., hozzáférhető: www.europprt.hu/multhet*hirei.asp?Menu_Id=7/1&Par_Id=22&SubPar_Id=0&T_NewsId=94497 (letöltve 2003. október 22-én).
8
8Az OECD-csatlakozás különösen azért emelendő ki ebben a körben, mert például az illetékes parlamenti bizottságot a médiatörvény tárgyalásakor arról tájékoztatták, hogy az uniós kvótáknak a törvénybe való felvétele esetén kérdésessé válhat Magyarország felvétele ebbe a jelentős nemzetközi szervezetbe.
9
Lásd „EU panasz a médiatörvény ellen”, Világgazdaság, 2002. július 19., hozzáférhető: www.europort.hu/multhet_hirei.asp?Menu_Id=7/1&Par_Id=22&T_News_Id=94402 (letöltve 2003. október 22.-én).
10
Lásd „Két fejezettel közelebb az EU-hoz”, Világgazdaság, 2002. július 29., hozzáférhető:www.europort.hu/multhet_hirei.asp?Menu_Id=7/1&Par_Id=22&T_News_Id=94497 (letöltve 2003.október 22-én).
11
Magyar nyelven hozzáférhető a Külügyminisztérium honlapján: www.kum.hu/siwwa/file/evesjelentesford20021011.doc (letöltve 2003. október 25-én).
12
www.europa.eu.int/scadplus/leg/en/lvb/e20103.htm (letöltve 2003. október 24-én).
13
22. cikk (3) bekezdés.
14
Médiatörvény 2. paragrafus, 50–52. pontok.
15
Ebbe a kategóriába az a tevékenység tartozik, amelynek során a műsorszolgáltató által előállított jeleket vezetékes (kábeles) hálózaton, továbbá földfelszíni vagy műholdas nem műsorszóró rádiótávközlő rendszeren, tartalmában változatlanul és egyidejűleg juttatják el rádió és televízió műsorszóró adókhoz, illetőleg műsorelosztó hálózatokhoz. Ezt az irányelv a kezdetektől a „műsorszolgáltatás” fogalmába sorolja, míg a médiatörvénynek korábban nem tartozott a hatálya alá, és így az ilyen típusú tevékenység folytatójától nem lehetett a médiatörvény szabályainak betartását számon kérni.
16
Lásd a 2002. évi XX. törvény miniszteri indokolásának a törvény 23. paragrafusához fűzött megjegyzését.
17
Ezekről lásd például a http://www.europa.eu.int/comm/avpolicy/regul/regul_en.htm és www.europa.eu.int/comm/avpolicy/regul/review-twf2003/contribution.htm cím alatt megtalálható honlapokat (letöltve 2003. október 26-án).
18
Az előkészítő munkák magyarországi eredményeiről lásd www.nkom.hu/ossztart/twf_hazajegyzokonyv.doc (letöltve 2003. október 25-én).

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink