stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Kritika

JUDY TATELBAUM


Bátorság a gyászhoz

(ford.: Jámbor Katalin)

Pont Kiadó, Budapest, 1998.
144 oldal, 980 Ft


A „hiánypótlónak” - joggal vagy jogtalanul - nevezett könyvek száma napjainkban gyorsan növekszik Magyarországon. Judy Tatelbaum könyvére joggal alkalmazhatnánk ezt a közhelyessé váló jelzőt - annak ellenére, hogy a gyászról szóló magyar nyelvű írások száma lassú, de örvendetes gyarapodásnak indult. A korábban megjelent művek azonban vagy a gyászolókkal foglalkozó pszichiátereknek és pszichológusoknak íródtak elsődlegesen (pl.: Verena Kast közelmúltban megjelent „A gyász” c. analitikusan orientált könyve) vagy olyan, gyászolóknak szóló, saját tapasztalatokon alapuló könyvek, amelyekből a szakmai ismeretek hiányoznak (pl.: Uta Schlegel Holzman: „Nincs több kettesben töltött esténk”). Judy Tatelbaum írása az első magyar nyelvű könyv, amelyben egy, a gyászolók pszichoterápiájában alaposan jártas pszichoterapeuta a gyászolókat szólítja meg, közérthető nyelven.
Nagy szükség van napjainkban egy ilyen jellegű könyvre. A halál medikalizálásával manapság a legtöbb ember szeretteitől távol, kórházban hal meg - tovább növelve a haldokló és a hozzátartozói közötti távolságot, nehezebbé téve a - gyász szempontjából oly fontos - elbúcsúzást, a korábbi konfliktusok megbeszélését, az egymás iránti szeretet kifejezését. Ezzel egyidejűleg a XX. században az urbanizáció fokozódásával megszűntek azoka mikroközösségek, amelyek a haldoklás és a gyász közösségi rítusait életben tartották - útmutatást és támaszt nyújtva a gyászolóknak. Közösségi minták hiányában a gyásszal kapcsolatban egyre több tévhit terjedt el. Azt hisszük, hogy a sírás, az érzelmek kifejezése a gyengeség jele; hogy csak az szeret igazán, aki sohasem fejezi be a gyászolást; hogy ha szeretünk valakit, a halála után nem tudunk tovább élni; hogy a gyászoló sohasem örülhet semminek. A rokonok, barátok sokszor kellemetlenül érzik magukat a gyászoló mellett, nem tudják, hogy mit mondhatnának, mit tehetnének. Széles körben elterjedt közhelyekkel próbálják meg vigasztalni őt: „majd az idő mindent megold”; „szedd össze magad”; „az élet megy tovább” - mondogatják neki, nem tudva azt, amit minden gyászoló érez: hogy az idő önmagában semmit sem old meg, hogy nem képes most „összeszedni magát”, s hogy az élet már sohasem megy tovább úgy, mint eddig.
Saját tévhiteik között bolyongva, támasz nélkül egyre több az olyan gyászoló, aki nem tud megküzdeni a veszteséggel. A sikertelen gyász következményeire Tatelbaum is felhívja a figyelmet: elhúzódó depresszió, pánikbetegség, fóbiák, alkoholizmus léphet a gyógyulás helyébe, növekszik a megbetegedések és a balesetek, valamint az öngyilkossági kísérletek valószínűsége, ennek következményeként pedig a gyászolók körében közel háromszor akkora a halálozások száma, mint a nekik megfelelő kontrollcsoportokban.
Érthető tehát, hogy egyre több gyászoló próbál segítséget keresni - ám Magyarországon ez nem könnyű feladat. A gyászolók szervezett gondozása megoldatlan - mindeddig csak Budapesten, Debrecenben és Miskolcon voltak szórványos kísérletek speciálisan gyászolókat segítő csoportok szervezésére. Gyakran az orvosok is tájékozatlanak a normál gyász lefolyását illetően: praxisomban több példa is volt arra, hogy egészségesen gyászoló embereket háziorvosuk elmeosztályra utalt, mert halott hozzátartozójukat látni, vagy hallani vélték - miközben ez természetes része a gyásznak, máskor pedig a háziorvosnál már többször járt páciens csak öngyilkossági kísérlete után került pszichiáterhez.
Ebben a helyzetben Judy Tatelbaum könyve értékes segítséget nyújthat mind a gyászolóknak, mind a velük foglalkozó szakembereknek.
Az írás szerkezete logikus, jól áttekinthető. A XX. század halállal és gyásszal kapcsolatos attitűdjeinek áttekintése után ismerteti a normál, majd a sikertelen gyász folyamatát. Bár a gyász szakaszainak tárgyalása során a szerző egy egyszerűsített stádiumbeosztást használ (döbbenet - szenvedés és összeomlás - újjászervezés) ezek leírásai során árnyaltabbá válik a kép: Tatelbaum a gyásznak mind az érzelmi, mind pedig a gondolkodás- és magatartásbeli, valamint a kapcsolati és testi tüneteit részletesen ismerteti. A sikertelen gyász okainak és megnyilvánulási formáinak áttekintése során a szerző hangsúlyozza: sohasem késő gyászolni - a gyász feldolgozása még a haláleset után évek múlva is lehetséges.
Külön fejezet foglalkozik a gyermekek gyászának - még a szakirodalomban is kissé elhanyagolt - megnyilvánulásaival. Mint a szerző írja: gyakran hisszük azt, hogy a gyermekek még nem képesek felfogni a halálesetet, s mivel „nem élik át” a gyászt, az nem is viseli meg őket. Valójában ezek tévhitek: a gyermekek is gyászolnak, ám érzéseiket gyakran a felnőttektől igen eltérő módon fejezik ki - halállal vagy temetéssel kapcsolatos játékokban, rajzokban, magatartásváltozásban, a felnőtteken való „csüngésben”, ujjszopásban, ágybavizelésben, stb. Tatelbaum hangsúlyozza az őszinte, de a gyermek számára is érthető nyelvezetű beszélgetések, az együttlétek fontosságát.
A könyv egyik legnagyobb értéke hogy számos tanácsot ad - tematikus csoportosításban és ettől függetlenül is - mind a gyászolóknak, mind a környezetüknek. A fiatalabb generációk legtöbb tagja már nem tanulta meg a gyász feldolgozását elősegítő rítusokat - de ha ismerné, a kor megváltozott körülményei között eredeti formájukban már nem feltétlenül alkalmazhatná ezeket. A könyvben szereplő tanácsok gyakorlati segítséget nyújthatnak a továbblépéshez - s akinek már volt saját gyásza, gyászoló ismerőse vagy páciense, az már bizonyára ismerik ezek fontosságát.
Igen hasznos a gyász befejezésével kapcsolatos fejezet, amely számos, a gyász feldolgozásával kapcsolatos tévhitet is eloszlat és felhívja a figyelmet az önmagát beteljesítő hiedelmeink fontosságára. Külön érdekességet jelent az a fejezet, amely a saját halálképünk rendezéséhez ad gyakorlati tanácsokat - sokszor még a gyászolókkal foglalkozó képzett terapeuták is elhanyagolják ennek a jelentőségét, pedig ennek hiányában ez elért eredmények tartóssága, újabb veszteség esetén a feldolgozás sikeressége ismét kérdőjelessé válhat.
Judy Tatelbaum többször is említést tesz könyvében saját gyászára, ennek nehézségeire, majd sikeres megoldására. Mindez tovább növeli a könyv szakmai hitelességét, a személyes példa által (a címnek megfelelően) valóban bátorságot adva a gyászhoz.
Mindezek alapján a „Bátorság a gyászhoz” című kötetet szívesen ajánlom mind a szakemberek, mind a gyászolók és hozzátartozóik figyelmébe.

Pilling János
Dr. Univ. pszichiáter
Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
1089 Budapest Nagyvárad tér 4.
pilljan#KUKAC#net.sote.hu

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret