←Vissza

Print
Rémy Herrera: Az amerikai embargó hatásai Kubára
Az ENSZ tagállamainak túlnyomó többsége elítéli az USA Kuba elleni embargóját. Az önkényes megszorító intézkedések hadüzenet nélküli háborúval érnek fel, aminek gazdasági és társadalmi hatásai elviselhetetlenek a kubai nép számára.

Az ENSZ-közgyűlés tagállamainak mind nagyobb, mostanra túlnyomó többsége ítéli el az Egyesült Államok Kuba elleni embargóját. Ám az mindennek ellenére érvényben marad az Egyesült Államok elszigetelt, makacs szándéka szerint. Jelen expozé célja, hogy a leghatározottabban elítélje ezt az embargót az általa képviselt jog megsértéséért és legitimitásának teljes hiánya miatt. Ezek az önkényes megszorító intézkedések felérnek egy hadüzenet nélküli háborúval, aminek gazdasági és társadalmi hatásai elviselhetetlenek a kubai nép számára. Az embargó alapvető jogaik gyakorlásában korlátozza és szélsőséges szenvedésnek teszi ki a teljes lakosságot – elsősorban gyerekeket, időseket és nőket – fizikai és erkölcsi értelemben egyaránt. E tekintetben akár emberiségellenes bűntettnek is tekinthető1.

Az 1962-ben bevezetett amerikai embargót 1992-ben a Kubai Demokrácia Törvény (Torricelli-törvény) erősítette meg, amely a kubai gazdaság fejlődését volt hivatott feltartóztatni a javak és a tőke áramlását akadályozva, 1) az elmenekült családok valuta-hazautalásainak szigorú korlátozásával, 2) a kubai kikötőkben horgonyt vetett hajók hathavi kitiltásával az Egyesült Államok kikötőiből, 3) a szigettel kereskedő cégek elleni szankciókkal, még ha azok harmadik állam törvénykezése alatt állnak is. Az embargót az 1996. márciusi “Kubai Szabadság, Demokrácia, Szolidaritás Törvény” (Helms–Burton-törvény) rendszerezte azzal a céllal, hogy szigorítsa a Kuba elleni “nemzetközi” szankciókat. A törvény első paragrafusa általánosítja a kubai termékek importjának korlátozását, megkövetelve például, hogy az exportőrök igazolják, hogy termékeik nem tartalmaznak kubai eredetű cukrot, ahogy azt a nikkel vonatkozásában már korábban előírták. A devizaátutalásoknak feltételéül szabja, hogy a szigeten építsék ki a magánszektort, amely bérből élő alkalmazottakat foglalkoztat. A második paragrafus még merészebb, ez a Castro utáni rendszerbe való átmenetet és a kívánatos, Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat természetét körvonalazza. A hármas paragrafus felhatalmazza az amerikai hatóságokat, hogy elbírálják azoknak az amerikai természetes és jogi személyeknek a kárigényét és egyéb keresetét, akiket a kubai államosítások során fosztottak meg javaiktól, és az adott vagyontárgy hasznosítóitól, illetve kedvezményezettjeitől kártérítést követelnek. A régi tulajdonosok kérésére bármely harmadik állam polgára (vagy annak leszármazottai) perbe fogható, ha az üzleti kapcsolatban áll a hasznosítókkal/kedvezményezettekkel. A kiszabható büntetéseket a négyes paragrafus tartalmazza, amely felhatalmazza a külügyminisztériumot, hogy az említett személyektől és családtagjaitól megtagadja a beutazóvízumot az Egyesült Államokba.

Az embargó normatív tartalma – különös tekintettel annak területen kívüliségére, amely egyoldalú szankciókat helyez kilátásba a nemzetközi közösséggel szemben vagy az államosítás jogának megtagadása – ellentmond az Amerikai Államok Szervezetének és az ENSZ alapító okiratának, valamint a nemzetközi jog alapelveinek. Az Egyesült Államok igazságszolgáltatási hatáskörének ilyen kiterjesztése ellentétes a nemzeti szuverenitás és a belügyekbe való be nem avatkozás elveivel – ahogyan azokat a Nemzetközi Bíróság joggyakorlata értelmezi. Korlátozza a kubai népet az önrendelkezéshez és a fejlődéshez való jogainak gyakorlásában. Erősen ellentmond továbbá a kereskedelem, a hajózás, a tőkeáramlás szabadságának elvével, amit az Egyesült Államok paradox módon a világ minden más szegletében harcosan képvisel. Erkölcstelen és illegitim az embargó azért is, mert évek óta támadja és veszélybe sodorja Kuba szociális vívmányait, amiket számos független nemzetközi (úgymint a WHO, az UNESCO, az UNICEF és különböző NGO-k kötelékébe tartozó) szakértő is elismer. Ezek a vívmányok, nevezetesen az oktatás, a kutatás, az egészségügy és a kultúra területén nyújtott közszolgáltatások az elemi emberi jogok gyakorlásának eszközei. Ráadásul az a fenyegetés, amelynek ez az elnyomó rendelkezés az egyesült államokbeli és nem egyesült államokbeli magánszemélyeket egyaránt kiteszi, kiterjeszti az embargó hatását olyan, a szövegben részben vagy egészben nem korlátozott területekre is, mint az élelmiszerek, a gyógyszerek, az orvosi eszközök vagy a tudományos információcsere.

 

Az embargó káros gazdasági hatásai

 

Egy hivatalos kubai forrás2 szerint az amerikai embargó által Kubának okozott közvetlen gazdasági kár bevezetése óta meghaladja a 70 milliárd dollárt. Ebbe beleszámít i) a szolgáltatások és az export (turizmus, légi szállítmányozás, cukor, nikkel) fejlesztésének akadályozásából származó bevételkiesés; ii) a földrajzi orientációváltásból, a kereskedelmi csatornák átszervezéséből adódó veszteségek (a szállítmányozás, raktározás, beszerzés megnövekedett költségei); iii) a nemzeti kibocsátás­növekedés korlátozásának hatása (a technológiákhoz való korlátozott hozzáférés, a pótalkatrészek hiánya és a berendezések ebből adódóan rövid élettartama, kényszerátszervezések, komoly nehézségek a cukoriparban, az áramszolgáltatásban, a szállítmányozásban és a mezőgazdaságban); iv) a pénzügyi és devizakorlátozások (lehetetlen a külső adósság átütemezése; a dolláralapú kereskedelemtől való eltiltás; a kereskedelmi valuták árfolyamváltozásának kedvezőtlen hatása; a “magas kockázatú ország” besorolás; a nemzetközi pénzügyi intézményekhez való csatlakozás Amerika által való megakadályozásából következően a finanszírozás megnövekedett költsége); v) az (illegális) kivándorlás ösztönzéséből eredő károk (munkaerő-veszteség, a kubai oktatási rendszer által kitermelt tehetségek elvesztése); vi) a lakosságot érő társadalmi károk (élelmiszer, egészségügy, oktatás, kultúra területein).

Mivel az embargó minden ágazatra kihatással van3, az export mellett a kubai gazdaság talpra állása szempontjából alapvető gazdasági folyamatokat is akadályoz. Ezek közül a legfontosabbak a közvetlen külföldi befektetések, a turizmus és a devizaátutalások. Számos esetben kellett amerikai cégek európai leányvállalatainak jogászaik tanácsára megszakítaniuk kubai szállodák irányítására irányuló tárgyalásaikat, mert máskülönben a Helms–Burton-törvény által kilátásba helyezett szankcióknak néznének elébe. Ráadásul európai hajózási társaságok amerikai felvásárlása folytán a 2002/03-as évben jóval kevesebb hajó vetett horgonyt a kubai kikötőkben. Az Egyesült Államok által életbe léptetett intézkedések a polgári repülésről rendelkező Chicagói Egyezményt megsértve a repülőgépek bérbeadását és eladását, kerozinnal való ellátását és az új technológiákhoz (mint az elektronikus helyfoglalás vagy a rádiós helymeghatározás) való hozzáférést korlátozva mintegy 150 millió dolláros kárt okoz Kubának 2003-ban. A közvetlen külföldi befektetésekre gyakorolt hatás is rendkívül hátrányos. Az ezeket a befektetéseket támogató kubai intézményhez több mint 500 együttműködési projekt érkezett amerikai cégektől, de ezek közül egy sem kivitelezhető – még a gyógyszer- és biotechnológiai iparban sem, amelyekben Kuba igen vonzó potenciállal rendelkezik. Az Egyesült Államokból történő devizaátutalás is korlátozva van, havonta 100 USD-ben családonként, és némely európai banknak is korlátoznia kellett segítségnyújtását az amerikai nyomásgyakorlás következtében, amely kártérítési kötelezettséget helyezett kilátásba abban az esetben, ha tovább hitelezik Kubát. Az embargó hatással van a pénzügy, a biztosítás iparágaira, valamint az olajiparra, a vegyiparra, az építőiparra, az infrastruktúra, a szállítmányozás, a hajóépítés, a mezőgazdaság, a halászat, az elektronika, a számítástechnika ágazataira… és azokra az (1959 előtt túlnyomórészt amerikai tulajdonban lévő) exportszektorokra is, mint a cukor, a nikkel, a dohány, a rum… amelyek fellendülését nagyban hátráltatja, hogy Kuba ki van tiltva a nyersanyagok egyes számú tőzsdéjének számító New York-iról.

 

Az embargó káros társadalmi hatásai

 

Az Egyesült Államok kormányának bejelentése, miszerint elképzelhetőnek tartja a korlátozások lazítását az élelmiszerek és a gyógyszerek tekintetében, konkrét következmények nélkül maradt, és nem változtat azon a tényen, hogy Kuba de facto embargó áldozata ezeken a területeken is. E javak hiánya súlyosbítja a nyomort, folyamatosan fenyegeti a lakosság élelmezését és egészségét. A humanitárius tragédia (amely, úgy tűnik, az embargó kimondatlan célja) eddig is csak azért volt elkerülhető, mert a kubai kormány mindenáron fenntartotta társadalmi modelljének pilléreit, amelyek mindenki számára biztosítja többek között az alapvető élelmiszereket megfizethető áron, az ingyenes étkeztetést az óvodákban, iskolákban, kórházakban és az öregotthonokban. Ez jól tükrözi a hatóságok elkötelezettségét az emberi értékek iránt, ami magyarázatot ad Kuba kiváló statisztikai adatsoraira az egészségügy, az oktatás, a kutatás és a kultúra terén… és mindez a rendkívül korlátozott költségvetési források és a szovjet blokk megszűnéséből adódó problémák ellenére. Ám a további társadalmi kibontakozásnak gátat vet a gyakorlatilag kiterjesztett embargó.

Az amerikai kormányzat Kuba szállítóira való nyomásgyakorlása számos, az egészségügyben nélkülözhetetlen terméket érintett (terhes nők gyógyszerei, laboreszközök, radiológiai berendezések, műtőasztalok és sebészeti eszközök, altatószerek, defibrillátorok, lélegeztetőgépek, dialízisberendezések, gyógyszeralapanyagok…), és oda vezetett, hogy megakadályozta az újszülöttek ingyenes tápszerezését vagy a gyermek intenzívosztályok felszerelését4 . Kuba védőoltás-termelési kapacitását súlyosan visszaveti az alkatrészek, az importalapanyag és a vízkezelő kapacitás gyakori hiánya. Az embargó indokolatlan szenvedést mér a kubai népre. A Kubában nem gyártott gyógyszerek gyakori hiánya bonyolítja például a mellrák, a keringési és a vesebetegségek vagy az AIDS azonnali és teljes körű ellátását, gyógyítását. Ráadásul az amerikai hatóságok a személyes mozgásszabadság és a tudományos információcsere akadályozásával (amerikai kutatók utazásának korlátozása, a kubai kutatói vízumokról szóló bilaterális egyezmények felrúgása, szoftverlicencek megtagadása, kubai könyvtárak tudományos irodalmi könyv-, folyóirat-, CD-rom-megrendeléseinek visszautasítása révén) gyakorlatilag kiterjesztették az embargót a törvényben rögzített területeken túlra. A nemzetek közötti szolidáris, humanista alapú együttműködés fejlesztésének egyik leggyümölcsözőbb lehetősége ezáltal bezárult.

Az embargó nem tartja tiszteletben az Egyesült Államok népe által önmaga és a világ többi népe számára áhított emberi jogokat.

Mindezen okoknál fogva ennek az elfogadhatatlan embargónak azonnal véget kell vetni.

 

(Fordította: Farkas Gabriella)

 

 

Jegyzetek

 

1 A történelmi összefüggések tekintetében lásd: Herrera, R.: Cuba révolution­naire, L’Harmattan, 2003, Paris.

2 Kuba beszámolója az ENSZ-főtitkár számára az ENSZ közgyűlésének 56/9. (2002) határozatával “a Kuba elleni blokád megszüntetésének szükségszerűségé”-vel kapcsolatban. 2002. november.

3 Herrera, R. (2003): “Cuba: une Résistance en Amérique Latine”. Recherches internationales, n° 69.

4 American Association of World Health (1997), Az amerikai embargó hatása az egészségügyre és az élelmezésre. The Association, Washington.

Eszmélet folyóirat, 62. szám (2004. nyár)