←Vissza

Print
Graham Baugh: A nemek közötti szerződés
Könyvkritika Carol Pateman két könyvéről (The sexual contract, 1988, Stanford University Press és The disorder of women: democracy, feminism and political theory, 1989.)

The Sexual Contract (A szexuális szerződés) című művében Carole Pateman egy új, feminista nézőpontból fejti ki és építi tovább a szerződéselméletek kritikáját, melyet korábbi művében, A politikai kötelezettség problémái-ban, már elkezdett. Az eredmény a szerződéselméletek metsző kritikája. Munkájában egyrészt megmutatkoznak korábbi tevékenységének eredményei, ugyanakkor meg is haladja annak korlátait.

Patema munkásságát jól összefoglalja nemrégiben megjelent esszéinek gyűjteményes kötete: The Disorder of Women (A nők rendezetlensége). A kötet legrégibb tanulmánya 1975-ből származik és a politika liberális demokrata felfogásával foglalkozik. Pateman azt állítja, hogy a liberálisok azon törekvése, hogy a politikát mint a társadalom felett létező autonóm szférát mutassák be, egyrészt misztifikálja a modern állam természetét, egyúttal osztály-alapúságát is, másrészt önkéntelenül ugyan, de jól illusztrálja, hogy az állam mennyire kívül esik az emberek irányításán, akiknek pedig az érdekeit kellene szolgálnia.

A liberális demokrácia alternatívájaként Pateman egy olyan rendszert ajánlott, melyet "önigazgató demokráciának" nevezett el: "ez egy olyan politikai közösség, mely a részvételen vagy önigazgatáson alapuló egységek sokaságából épül fel". Ez az elképzelés az első könyvében, a Részvétel és demokratikus elméletben kifejtett nézeteinek kiterjesztése, mely szerint a munkahelyi demokrácia megvalósítható. Ebben a munkájában erősen bírálja a politikai részvétel hagyományos empirikus kutatásának elméleti feltevéseit és értelmezéseit (egy 1980-as tanulmányában visszatér ehhez a problémakörhöz, címe: Polgári kultúra: filozófiai bírálat). Pateman már akkor is azt állította, hogy az önigazgatásnak a munkahelyeken kívülre is ki kellene terjednie, és hogy ennek jelentős következményei vannak. Későbbi munkássága jól mutatja, mennyire jelentősek ezek a következmények.

A politikai kötelezettség problémái-ban továbbfejlesztette a liberális demokrata elmélet kritikáját: véleménye szerint a politikai kötelezettség liberális felfogása kivitelezhetetlen a liberális demokrata államban. A politikai kötelezettség liberális felfogása "amennyiben komolyan vesszük, túlmutat a liberális demokrata államon" - írja egyik akkori esszéjében, a Politikai kötelezettség igazolásában. A demokratikus politizálás egyetlen formája képes csak megvalósítani az önkéntesen vállalt politikai kötelezettség liberális elképzelését: egy olyan politikai berendezkedés, amelyben az emberek közös ígéretek révén állandóan újrateremtik a közvetlen demokrácia eszközeivel a kölcsönös kötelezettség viszonyait.

A politikai kötelezettség problémája elsősorban a társadalmi szerződéselméletek, elsősorban Hobbes, Locke és mostanában Rawls elképzeléseinek hatásos újrafogalmazása és kritikája. Pateman szembeállítja "tisztességtelen" társadalmi szerződésüket (melyben az egyének az állam védelméért cserébe felajánlják engedelmességüket), Rousseau demokratikus elméletével, melyben a politika immár nem önérdek-követő cserén alapul, hanem minden állampolgár tényleges szabadsága és egyenlősége kifejeződésének és fenntartásának eszköze.

A szexuális szerződésben Pateman feminista szempontból vizsgálja újra a szerződéselméleteket, és bemutatja, hogy Rousseau, a liberális demokrácia nagy bírálója, mennyire osztozik ellenfeleinek patriarchális feltételezéseiben. Ezután felmerül a kérdés, vajon Rousseau patriarchizmusa érvényteleníti-e sajátos politikafelfogását.

Pateman saját részvételen alapuló demokrácia-felfogása nagyrészt Rousseau-ból táplálkozik, aki írásaiban mindig központi helyet foglal el. Rousseau hatásos érveket talált a liberális elméletben található szűk politikafelfogás visszautasítása mellett. Korábbi munkáiban, talán Rousseau hatására, Pateman nem tesz világosan különbséget a "magán és köz dichotómiájának" két merőben eltérő megfogalmazása között, mely a liberális politikafelfogást annyira jellemzi.

Ahogy egy 1983-as tanulmányában, melynek címe A köz és magán dichotómiájának feminista kritikája, rámutat, a "közt" felfoghatjuk úgy, mint kizárólag a kormányzat és az állam politikai szféráját magába foglaló egységet. Ez esetben a "magán" elsősorban gazdasági fogalmakkal ragadható meg. Ennek a szétválásnak az érvényességéről szól a liberálisok és radikálisok vitája. Rousseau érvelése is ezekkel a fogalmakkal jellemezhető.

Ez a megfogalmazás azonban eljelentékteleníti, vagy akár teljesen figyelmen kívül is hagyja a magánélet azon részeit, melyek egyik kategória alá sem tartoznak. A szexuális és családi kapcsolatok "otthoni" szféráját úgy kezeli, mintha az teljesen lényegtelen lenne a kérdés szempontjából. Teljesen feledésbe merül, hogy a modern liberális társadalmat mennyire a férfiak közszférájának - ideértve a politika és a gazdaság szféráit - és a nők magánszférájának patriarchális megkülönböztetése strukturálja. A szexuális szerződésben Pateman megpróbálja feltárni a modern liberalizmus ezen elrejtett jellegét, és a Feminizmus és demokrácia című esszéjében felvázolja az ebből a szétválasztásból adódó problémákat, melyeket egy demokratikus társadalom létrehozásakor orvosolni kell.

Rousseau meglehetősen tisztán fogalmazott abban a tekintetben, hogy a nőknek miért kell a kimaradniuk a férfiak közszférájából. Szerinte a nők természetüknél fogva képtelenek a politikai életben való részvételre, és állandó fenyegetettséget jelentenek a társadalmi rendre nézve. Képtelenek érzéseiket és vágyaikat az igazság és a ráció követelményeinek alávetni. (Ezt a nézetet osztja Freud is, írja Pateman a Nők rendezetlenségének címadó esszéjében.)

Miután a nőkből hiányoznak azok a tulajdonságok, melyek a férfiakat képessé teszik a politikai szövetségbe való belépésre, ki kell őket zárni mind a társadalmi szerződésből, mind az egyén felfogásából. A szerződéskötő egyén mindazon tulajdonságokkal rendelkezik, melyekkel a nők nem, és a férfiak hagyományos és racionális rendje a nők természetes rendetlenségével szemben fogalmazódik meg. Így tehát a férfiak közszférája, a "civil társadalom", melyet a társadalmi szerződés hoz létre, "általános jelentését a természetes alávetettséggel, valamint a női képességekkel jellemezhető magánszférával szemben nyeri el".

Az egyén, a szexuális különbség, a természet, a társadalom és a politika e patriarchális konstrukciója tehát az, amit Pateman "szexuális szerződésként" ír le. A rabszolgaszerződéssel együtt a szexuális szerződés "a szerződés-elméletek elnyomott dimenziója", mely az eredeti megállapodás szerves részét képezi a társadalmi szerződés teoretikusainak leírásában. A szexuális szerződés történetének újramesélésével Pateman célja az, hogy megmutassa: "az új polgári társadalom, melyet az eredeti szerződéssel hoznak létre, egy patriarchális társadalmi rend".

A patriarchátusnak az apajogként való erősen leszűkítő felfogása nagyban hozzájárul annak a ténynek az elfedéséhez, hogy a modern polgári társadalom patriarchális rend. A patriarchátus szószerinti értelmezése, mely az apa gyermekeivel szembeni jogait jelenti, láthatatlanná teszi a felnőtt nők felnőtt férfiak általi elnyomását. Ezen értelmezéseket kihasználva a modern társadalom képes arra, hogy magát a patriarchátus antitéziseként mutassa be, melyben az apajog szerepét az állam és a törvény személytelen tekintélye veszi át.

Szexuális jogok, szexuális kötelezettségek

Ezek a definíciók azonban figyelmen kívül hagyják, hogy az apai jogokat meg kell előzniük a házastársi jogoknak. Mielőtt a férfiak apák lehetnének, szexuálisan hozzá kell férniük a nőkhöz. A szexuális szerződés az apák házastársi és apai jogait átalakítja minden férfi női testhez való hozzáférésének jogává. A társadalmi szerződés révén a férfiak megalkotják a civil társadalmat és az államot; a szexuális szerződés révén pedig kizárják a nőket ezekből a szférákból, és a női alávetettséget politikailag irrelevánsnak nyilvánítják.

A szexuális szerződés másként is hozzájárul a polgári társadalom felépítéséhez. Az egyéni szerződéskötő fél létezése előfeltételezi a szexuális alávetettség magánszféráját. A férfiakat nők szülik és nevelik fel, akik ingyen munkát (házimunkát) biztosítnak számukra, ami lehetővé teszi a férfiaknak a munka, az üzlet és a politika világába való belépést.

A mai tőkés társadalmakban a nők civil társadalomban való tagságának és részvételének jogi akadályai megszűntek. Társadalmi és gazdasági akadályok azonban továbbra is léteznek. Még a klasszikus szerződéselméletek alkotói, Rousseau-t is ideértve, sem zárták ki teljes mértékben a nőket a civil társadalomból; képesek voltak olyan eszközöket találni, melyek révén integrálták a nőket a civil társadalomba, így alávetették őket a társadalmi hatalomnak, miközben megőrizték alárendeltségüket. Az integráció elsődleges eszköze a házassági szerződés volt.

A szerződés, ahogy Pateman állítja, az uralom és alávetettség kialakításának, fenntartásának és igazolásának jellegzetesen modern eszköze - mindez egy fiktív általános szabadság nevében. A folyamatos társadalmi viszonyokat létrehozó szerződések mindegyike olyan tulajdon cseréjén alapul, mely magában az emberben található. Mivel ez a személyi tulajdon nem választható el attól a személytől, akihez tartozik, minden ilyen csere tulajdonképpen a szerződő fél - legyen az munkás, feleség vagy szolga - alávetettségével jár együtt. Ezt mutatja be Pateman a foglalkoztatási, házassági, prostitúciós és béranya-szerződéseken keresztül.

A személyi tulajdont érintő szerződéseknek általában két szakasza van. Az elsőben a felek szóban vagy írásban megegyeznek egy bizonyos társadalmi viszony létrehozásáról, keletkezzék az munkás és munkaadó vagy férj és feleség között. A második szakaszban az egyik fél engedelmességet fogad a másik védelméért cserébe. A prostitúciós szerződés nem igazán követi ezt a modellt, mivel a kapcsolat hosszúsága semmilyen védelmet nem tesz lehetővé. A prostituáltnak azonban engedelmeskednie kell az ügyfélnek, biztosítania kell a kívánt szexuális szolgáltatásokat. Ezért cserébe pénzt kap, semmi más juttatást nem, a munkásokkal és a feleségekkel ellentétben. Ideális esetben a szexuális szerződések a társadalmi szerződések mintáját követik, melyben az egyének természetes szabadságukat cserélik el az állam védelmére. A védelem és a fennmaradás ára mindig az engedelmesség.

Pateman szerint tehát hiba a szerződő felek alkupozíciójának egyenlőtlenségére összpontosítani. Ez ugyanis fenntartja annak a lehetőségét, hogy a személyi tulajdont érintő szerződések révén létrejövő társadalmi kapcsolatok elfogadhatók lennének, ha a belépésről a felek valóban szabadon dönthetnének, annak ellenére, hogy az egyik fél alávetettségét hozzák magukkal. De ahogyan azt ő is elismeri, csak egyenlőtlen felek lennének hajlandók önkéntesen vállalni a másiknak való alávetettséget, tehát az alkupozíció egyenlőtlenségének vizsgálata mégiscsak helyénvaló.

Hozzáteszi, hogy az egyenlőtlen felek szerződéséből származó kizsákmányolásra való összpontosítás eltereli a figyelmet arról a tényről is, hogy szerződés során létrejövő alávetettségi viszony teszi lehetővé a kizsákmányolást. A tőkésnek először - mielőtt "kizsákmányolásba fog" - "politikai jogot kell szereznie arra, hogy meghatározhassa, az alkalmazott munkája miként kerüljön felhasználásra". Ehhez hasonlóan a férjnek először politikai jogot kell szereznie a felesége szolgáltatásaihoz, csak utána zsákmányolhatja ki az ingyen végzett munkáját.

De valóban lehetetlenség a szerződéseket megszabadítani patriarchális gyökereitől? Kanadában például a nőknek a férfiakéval egyenlő jogokat biztosítanak, melyekhez hozzátartozik a személyes biztonság; a feleségüket megerőszakoló férfiak többé nem élveznek mentességet a törvény előtt. Ettől függetlenül, Pateman szerint a szexuális alávetettség továbbra is fennmarad, ha csak részleteiben is, a szerződés és a hozzá kapcsolt társadalmi jelentések révén.

Vegyük a nők helyzetét a mai demokratikus kapitalista országokban. Pateman bemutatja, hogy a "mit jelent feleségnek lenni?" patriarchális konstrukciója továbbra is túlsúlyban van, habár törvényi támogatottságának nagy részét elveszítette. A férjezett nőktől továbbra is elvárják, hogy elvégezzék a házimunkát, felneveljék a gyerekeket, szexuális szolgáltatásokat biztosítsanak a férjüknek. A háztartáson kívül dolgozó nőket nem "munkásoknak", hanem "dolgozó anyáknak" hívják, és ők gyakran így is tekintenek magukra. A munkában a nők ki vannak téve a szexuális zaklatásnak, alacsonyabb fizetést kapnak és nem kerülhetnek magasabb beosztásba. Otthon és a munkahelyen a szexuális kapcsolat visszautasítását a férfiak gyakran beleegyezésnek vélik, mely jól mutatja a nők civil társadalomba való jogi beépülésében rejlő ellentmondásokat (ez a témája Pateman találó című esszéjének: A nők és a beleegyezés).

Szerződések kikényszerítők nélkül?

Egy igazán elkötelezett szerződéselmélet-párti szerint azonban mindezek nem bizonyítják, hogy a szerződés javíthatatlanul patriarchális. Egy következetes szerződés-párti jól megvan előre meghatározott szexuális szerepek nélkül, sőt akár ellenezheti is azokat, és kiállna amellett, hogy minden férfi és nő szabadon rendelkezhessen személyi tulajdonával.

Ám ezzel a válasszal kapcsolatban számos probléma merül fel. Először is amíg a férfiak és a nők nem tényelegesen egyenlőek, addig a nők továbbra is belekényszerülnek olyan szerződésekbe, melyek megőrzik alárendelt helyzetüket. A szerződés szempontjából teljesen irracionális lenne beleegyezni egy olyan megállapodásba, mely nem tartja fenn és növeli az egyén felsőbbrendűségét, márpedig a mai kapitalista társadalmakban a férfiak felsőbbrendű pozíciót foglalnak el. A liberális szerződéspártiak tehát, mivel elkötelezettek a magán- és a közszféra szétválasztása mellett, ellenezni fognak minden olyan törekvést, mely átalakítaná a magánszféra társadalmi viszonyait, melyeken a nők elnyomása alapul. Egy liberális számára annak elismerése, hogy a személyes kapcsolatok politikailag relevánsak, egyet jelentene liberális politikafelfogásának feladásával.

De súlyosabb ellenvetések is megfogalmazhatók. Tegyük fel, hogy egy szerződéspárti elfogadja, hogy a liberális politikafelfogás önkényes és kivitelezhetetlen. Továbbá ez a szerződéspárti (hívjuk talán Proudhonnak) egyetért azzal, hogy a szerződések csak akkor érvényesek, ha a szerződő felek szabadok és egyenlők, mind tartalmi, mind jogi szempontból (Proudhon a szexuális szerződés elkötelezett támogatója volt, bár vele ellentétben mi nem fogjuk érvelését csak a férfiakra alkalmazni). Ezt a szerződéspártit most - és akkor is - szocialistának kell tekintenünk.

Pateman szerint még ez a "szerződés-szocializmus" sem képes megszüntetni az alávetettséget. Ha a felek önérdekkövető egyének, akik azért szerződnek egymással, "hogy kölcsönösen előnyösen használják személyi tulajdonukat", akkor továbbra is kénytelenek lesznek biztosítani, hogy a másik teljesítse vállalásait, ez pedig nem mást jelent, minthogy alávetik magukat egymásnak.

Pateman egyenlőségjelet tesz a másik fél teljesítményének megfigyelése és a kölcsönös alárendeltség közé. De vajon az előbbi tényleg magával hozza-e az utóbbit? A szocialista szerződéspártiak számos módot találtak arra, hogy biztosítsák a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését anélkül, hogy bárkit is hatalmi pozícióba helyeznének. Proudhon a kölcsönös garanciák olyan rendszerét támogatta, mely megvédte volna az embereket a kötelezettségek nem teljesítéséből származó hátrányoktól (biztosítva például, hogy mindenki megkapja a szerződésben előírtakat). Ez a rendszer megszüntetné a bizonytalanságot, mely a nem teljesítés racionális alternatívaként való kezeléséből származik. Aki nem teljesíti a vállalásait, nem kapna ilyen védelmet - ami elrettentene a kötelezettségek alóli kibúvástól és a potyautas magatartástól. Ettől függetlenül senkinek sem lenne politikai joga, hogy eldöntse, ki, hogyan használja fel személyi tulajdonát. Ebből következően nem lenne lehetőség a kizsákmányolásra, és minden ember tényleges szabadsága és egyenlősége is megőrződne.

Amit ez a válasz akaratlanul is bemutat, az az, hogy a szerződéses szocializmus nem működhet megfelelő intézményi háttér nélkül. A nem teljesítés problémája haszonmaximalizáló egyének közötti egyéni szerződések kereteiben megoldhatatlan. Intézmények szükségesek ahhoz, hogy a teljesítés racionális választás legyen a saját hasznukat maximalizáló egyének számára. Ezen intézmények hiányában bizonytalan helyzetben az egyén számára mindig racionális lesz az ígéretek be nem tartását választani.

Ezen felül azonban nem minden társadalmi kapcsolat vezethető vissza szerződéses alapokra (Proudhon maga is visszautasította a szerződéses alapon szerveződő család gondolatát). A szerződéses szocializmus - mint más, liberális szerződés-elméletek is - előfeltételezik nem szerződéseken alapuló kapcsolatok létezését. De ha valaki visszautasítja a liberális politikafelfogást, ezek a nem szerződésen alapuló kapcsolatok nem tekinthetők többé politikailag jelentéktelennek, mint ahogy a szerződéses rendet lehetővé tevő intézmények sem. Proudhon szerződéses szocializmusa, ahogy a Rousseau-féle demokráciaelmélet is, előfeltételezi a szexuális alávetettségre épülő magánszféra és a politikai funkciókat ellátó intézmények létezését (ahogy azt A föderáció alapja című művében el is ismeri).

A személy mint tulajdon

Nem csak a szocialisták szerették volna a szerződéseket megreformálni. Sok feminista úgy véli, hogy a házassági szerződést nem kellene teljes egészében visszautasítani - a nők alávetettségében betöltött történelmi szerepe ellenére -, hanem át kellene alakítani egyenlők közötti valóban szabad megegyezéssé. Pateman, nem meglepő módon, visszautasítja ezt a megközelítést, mivel amíg az egyénnek azt a patriarchális felfogását követjük, mely az egyént a személyi tulajdonával szabadon rendelkező tulajdonosként határozza meg, addig a házasság nem lesz más, mint két ember megegyezése, melyben egymás szexuális tulajdonához engednek hozzáférést. Mivel a szexuális tulajdon nem választható el a személytől, akihez tartozik, minden ilyen jogot biztosító szerződés megköveteli az egyik fél alávetettségét a másiknak.

Ha a házassági szerződés valóban átalakul kölcsönös előnyökön és használaton alapuló megállapodássá, akkor a felek csak addig hajlandók azt fenntartani, amíg hasznuk származik belőle. A házassági szerződéseket tehát bármikor fel lehet bontani, ellenkező esetben nem biztosítanák a szexuális személyi tulajdon szabad cseréjét. Végül is a házasság szerepét a testek és szexuális szolgáltatások általános piaca venné át, vagyis az általános prostitúció.

Érdekes módon néhány szerződéspárti nem tagadja ezt a lehetőséget. Nem látnak semmi rosszat az általános prostitúcióban - legalábbis felnőtt férfiak és nők között. Pateman szerint azonban a prostitúciós szerződés kifogásolható. A női test szexuális használatának megvásárlása a kapitalista piacon a férfiak által nem más, mint "a férfiaknak a nők uraiként való nyilvános elismerése". Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a prostituáltak szolgáltatásait igénybevevők zöme férfi, és hogy a prostituáltak zöme nő. A prostitúció, a férfiak női testhez való nyilvános hozzájutásának lehetővé tétele, jól példázza a férfiak szexuális jogainak törvényes gyakorlatát a civil társadalomban. A prostitúció szerződéspárti védelmezői figyelmen kívül hagyják ezt a tényt, és alulértékelik a prostitúció társadalmi és politikai jelentőségét. Ha Patemannek igaza van abban, hogy a modern szerződés alapú rend patriarchális rend, akkor azt várjuk, hogy további szerződéstípusok jelennek meg, melyek tükrözik ezt a rendet. Tekintsük hát a béranya-szerződéseket! Megfelelő törvények hiányában néhány bíró olyan ítéletet hozott, mely szerint, ha egy férfi egy nőt fogad fel spermájával megtermékenyített petesejt kihordására, akkor ő gyakorolhatja a gyermek felett az apai jogokat, annak ellenére, hogy a nő szüli meg a gyereket, és legtöbb esetben az ő petesejtje került megtermékenyítésre. Pateman szerint a patriarchátus "álarcban ugyan, de szó szerinti értelmében is visszatért".

Pateman azonban elismeri, túl korai lenne megjósolni, hová tart ez a folyamat, hiszen a mesterséges megtermékenyítés "lehetővé teszi a nők számára, hogy férfiakkal folytatott szexuális kapcsolat nélkül legyenek anyák". Ezen felül Pateman abban is téved, hogy a "spermium lenne az egyetlen olyan személyi tulajdon, mely nem politikai fikció". Petesejtek, vér, szövetek, sejtek, vesék, retinák és az emberi szervezet más részei elválaszthatók a tulajdonosának testétől, és eladhatók a piacon. Nem teljesen látszik bizonyítottnak, hogy ezen testrészeknek az eladása mindenképpen valamilyenfajta alávetettséget hozna magával, bár mindenképpen a kizsákmányolás legszörnyűbb formáival járhat együtt.

A szerződéselméletek legmélyén helyezkedik el a rabszolgaság ellentmondásossága. A testtel rendelkező egyéntől elválaszthatatlan személyi tulajdonról szóló szerződések mindig olyan cserét jelentenek, melyek megadják a másik félnek a parancsolás jogát. A parancsolás joga nélkül semmi sem garantálná, hogy a személyi tulajdon, ami a csere tárgya, úgy kerül felhasználásra, ahogy a vásárló kívánja.

Amíg fennmarad az a politikai fikció, hogy egy ember képes személyi tulajdonát elcserélni anélkül, hogy saját magát eladná, a szerződéseket tekinthetjük szabad viszonyrendszereket létrehozó eszközöknek - még ha az ember személyi tulajdonát egész életére cseréli is el, tehát önkéntes rabszolgává teszi magát. Ahogy Pateman megjegyzi, annak a ténynek, "hogy a személyes szabadság, a szerződésen keresztül, lehetővé teszi a rabszolgaságot, rá kell döbbentenie minden szocialistát és feministát a szerződések és az egyén mint tulajdonos felfogásának tarthatatlanságára". Az önkéntes rabszolgaságot csak a szerződéskötés szabadságának korlátozásával vagy annak az elvnek a feladásával lehet megakadályozni, hogy az ember tulajdonosa személyi tulajdonainak.

A szerződéselmélet szerint tehát minden személy rendelkezik a személyi tulajdonával, de minden ilyen rendelkezés alávetettséget hoz magával. A személyi tulajdon eladásának szabadsága tehát egyszerre kerül megerősítésre és tagadásra. A vásárló nem egyszerűen az eladó szolgáltatásaira vágyik, hanem arra, hogy az eladó úrként tekintsen rá. Ezen felül, ahogy Pateman hangsúlyozza, az eladó testének felhasználása, a hozzáférés jellege "azon múlik, hogy a férfit vagy nőt alávetettnek tekintik-e".

Sem szerződések, sem korlátozások

Még ha lehetséges lenne is, hogy a férfiak és nők egyenlő szerződő félként álljanak egymással szemben, az eredmény a kölcsönös uralkodás és kizsákmányolás világa lenne, melyben a rendet csak erőszakkal lehet fenntartani. Hobbes Leviathan című munkája tehát nem a polgári társadalom kezdetét, hanem a végét mutatja be, és éppen ebbe az irányba tart a mai jobboldal politikája is. Ezért utasítja el Pateman a szerződést mint a társadalmi kapcsolatok kialakításának és fenntartásának egy eszközét. ő egy olyan társadalmi rend felállítását szorgalmazza, melyben a férfiak és nők "önkéntesen hajlandók fenntartani autonómiájuk társadalmi viszonyait".

Tehát, bár Pateman elutasítja a szerződéseket, támogatja a szabad megegyezés más formáit, mint például az önként vállalt kötelezettség (például az ígéret társadalmi gyakorlata). De elég figyelmes ahhoz, hogy hozzátegye: az önkéntesen vállalt kötelezettség és maga a szabadság egy bizonyos fajta társadalmi rendet követel meg, ha fenn kívánjuk tartani a nők és férfiak kölcsönös autonómiáját. Ebből az következik, hogy a társadalmi rend érdekében az egyéni szabadság bizonyos fokú korlátozása igazolható, és ez felveti a rousseau-i szabadságra kényszerítés paradoxonát.

A Politikai kötelezettség problémái-ban Pateman visszautasítja Rousseau érvelésének ezt az oldalát, és megvédi az eltérő vélemény képviselésének jogát. Ha az alávetettségen alapuló társadalmi és politikai kapcsolatokat szükségszerűen jogtalannak tekintjük, akkor minden olyan kísérletet elleneznünk kell, mely ilyen kapcsolatokat szeretne újjáéleszteni, még ha szabad megegyezés vagy többségi szavazat segítségével tenné is azt. Az autonóm férfiak és nők mindig szembetalálkoznak azzal a nehéz döntéssel, hogy melyik cselekedet, politika vagy társadalmi viszony segíti, illetve akadályozza a kölcsönös autonómia fennmaradását. Ennek a feladatnak az átruházása egy felettük álló államra nemcsak egy alapvető politikai felelősségről való lemondást jelentene, hanem ismét alávetnék magukat egy idegen társadalmi erőnek, az államnak. A társadalmi és szexuális szerződések által létrehozott patriarchális rend visszautasítása egyben a patriarchális társadalmi rendet összetartó állam visszautasítása is. Pateman szerint e kettő "együtt áll vagy bukik".

A Szexuális szerződés befejezésében bevallja, hogy a szexuális szerződés történetének újramesélése "önmagában nem jelent politikai programot". Felvázol azonban egy olyan perspektívát, "melyből megállapíthatjuk a politikai felelősségeket, és megítélhetjük, hogy egyik vagy másik út hozzájárul-e vagy sem egy szabad társadalom létrehozásához, és a szexuális különbségeknek a szabadság különféle kifejeződéseiként való felfogásához."

A Patriarchális jóléti állam című művében Pateman felveti annak lehetőségét, hogy a munkásmozgalmak és a nőmozgalmak szövetségre lépjenek egymással olyan társadalmi viszonyok létrehozása érdekében, melyek valóra váltanák az egyenlő demokratikus állampolgárságot. Ennek a szövetségnek az a feltétele, hogy a munkásmozgalom elismerje a nők társadalmi hozzájárulásának fontosságát, illetve, hogy újragondolják a munka és a munkahelyi demokrácia jelentőségét. Az egyik lehetőség a garantált éves jövedelem lenne, mely segítene felszámolni a patriarchális társadalom ellentmondásait, a fizetett és nem fizetett munka (először lenne az egyénnek valódi lehetősége mérlegelnie, hogy részt vegyen-e a fizetett munkában), a teljes és részidős alkalmazás, függetlenség és függőség, munka és jólléti ellátás szembenállását - más szóval a férfi és a nő közötti szembenállás feloldása.

Egy másik kettőség is felszámolódóban van: a természet és a civil társadalom közötti hasadás. Az ökológia és a természetvédő mozgalmak, melyek ezt a szétválasztást támadják, egyúttal megkérdőjelezik mind a magán- és közszféra közötti különbségtételt, mind a hagyományos értelemben vett állam és gazdaság és a feminista értelemben vett családi szféra közöttit, rámutatva, hogy a környezeti problémákra minden tevékenység hatással van. Ezek az új társadalmi mozgalmak abban is hasonlítanak a nőmozgalmakra, hogy szükségesnek látják olyan szervezeti keretek kialakítását, melyek előrevetítik egy szabad társadalom szerkezetét. Elkötelezettek a hierarchia és tekintélymentes, részvételen nyugvó politikai formák mellett, melyek a hagyományos baloldali pártokból és szakszervezetekből gyakran hiányoznak. Ahogy Pateman rámutat, ez utóbbiak gyakran az állam hierarchikus szerkezetét követik, mióta az anarchisták elhagyták a mozgalmat.

Hogy a nőmozgalom szövetsége más mozgalmakkal mire terjedjen ki, az alapvetően attól függ, hogy ezek mennyire képesek túllépni a patriarchális társadalom dichotómiáin. A társadalmi, szexuális és politikai korlátokkal, melyek megakadályozzák a nők szerepvállalását ezekben a mozgalmakban, nyíltan szembe kell szállni.

Pateman elismeri, hogy a politikaelméletek képtelenek aláásni a szerződéselméleteknek a valós életben gyökerező támogatását. De ha ez valamely mértékben mégis sikerül, a dicsőség egy része mindenképpen éppen a Paterman-típusú feminista politikai gondolkodókat illeti majd, akik oly sokat tettek a patriarchális rend elméleti alapjainak kikezdéséért.

(Fordította: Dombos Tamás)

Eszmélet folyóirat, 42. szám (1999. nyár)