←Vissza

Print
Eszmélet : Spectre
A Maastricht-ellenes európai baloldal új fóruma kíván lenni az a folyóirat, amelyet 1997-ben indítottak, döntően brit, belga és holland politikusok. A Spectre fókuszában a monetáris unió kérdései állnak, de bőven esik szó a nők helyzetéről, a militarizmusról, valamint a kontinens keleti és nyugati felének egyesítéséről is.

“Kísértet járja be Európát” - vajon aktuális-e Marx és Engels figyelmeztetése az 1848-as forradalmak előestéjéről? Nemcsak Jacques Derrida, a divatos filozófus válaszol erre igennel, hanem azok is, akik nemrégiben új baloldali folyóiratot indítottak Spectre (Kísértet) címmel. Az alapítók optimizmusa - ahogy arra a címlapon látható demonstráció is utal - abból az elégedetlenségi hullámból származik, amely a Maastrichti Szerződésben foglaltak, vagyis mindenekelőtt a nyugat-európai Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) valóra váltásának kísérletét kísérte Európa-szerte. (Az EMU-val kapcsolatos tudnivalókat l. az Eszmélet 26. számában.)

A Spectre a Maastricht-ellenes baloldal fóruma kíván lenni, ami rögtön az első cikkből is kiderül. Ennek címe: “Euro: az első lépés egy föderális Európa felé, ahol a demokrácia múlt időbe kerül.” A bevezetés előtt álló európai valuta és az antidemokratikus tendenciák közötti kapcsolatot a cikk első két bekezdése világítja meg.

“Az egyes országok hatóságai hagyományosan egy sor eszközzel tudtak válaszolni a gazdasági nehézségekre. Leértékelhették valutájukat, és ezzel ösztönözhették az exportjuk iránti keresletet és elnyomhatták az importét. Csökkenthették a kamatlábat a gazdasági tevékenység serkentése érdekében. Vagy kölcsön vehettek pénzt és beruházhatták azt gazdaságilag előnyös módon, közvetlen munkahelyteremtéssel vagy az infrastruktúrát javítva.

Az EMU megszünteti mindezeket a hatásköröket, visszafejlesztve az EU-tagországok kormányait az USA tagállamainak szintjére. Egyidejűleg az EU központi hatóságainak csak egy részét erősíti meg a föderális kormányzás szintjéig. A Központi Bank (ECB) diktatórikus hatalommal fog rendelkezni a tagállamok gazdaságpolitikája fölött, ami drákói büntetőbírságok kiszabását is lehetővé teszi majd. A nem választott Bizottságnak továbbra is lehetősége lesz, hogy bíróként és zsűriként viselkedjen olyan kérdésekben, mint az állami segélyek, a környezetvédelmi törvénykezés vagy a fogyasztói védelem. Nem lesz azonban centralizált társadalombiztosítási vagy jóléti rendszer.”

A tágan értelmezett baloldalon persze sokféle nézet él az EMU-ról. A Spectre szembesít két európai parlamenti képviselőt, akik ugyanazokra a kérdésekre válaszolnak. Arra a kérdésre, hogy milyen előnyökkel jár a monetáris unió Európa dolgozói számára, Ian White, a brit Munkáspárt 51 éves képviselője (civilben pszichiátriai, oktatási és környezetvédelmi ügyekre szakosodott jogász) így válaszol: “Magasabb növekedés, egy komoly jóléti állam fenntartásának lehetősége progresszív adóztatás útján, alacsonyabb infláció, a hosszabb távú tervezés lehetősége, stabilitás, a progresszív értékek viszonylag békés és civilizált terjesztésének lehetősége.” Ugyanerre a kérdésre a svéd Baloldali Pártot képviselő, 32 éves Jonas Sjostedt (civilben a Volvo Lastvagnar kékgalléros dolgozója) ezt mondja: “Az egyszerű emberek számára az előnyök igen csekélyek. Könnyebb lesz az árakat összehasonlítani, és a szabadságra utazásnál eltűnik az átváltási költség.” Ezzel szemben Sjöstedt rámutat arra, hogy a konvergencia-kritériumoknak való megfelelés törekvése negatív hatást gyakorol a foglalkoztatásra, és szociálisan elfogadhatatlan árat követel meg az állami szektorban végrehajtott kiadáscsökkentésekkel.

Ugyanezekkel a kérdésekkel foglalkozik cikkében az ismert brit parlamenti képviselő, Ken Livingstone is. Számításai szerint, ha a dublini csúcsértekezleten rögzített büntetőbírságok már életben lennének, Nagy-Britanniának - a költségvetési célszámok túllépése miatt - 3,5 milliárd fontot kellett volna befizetnie a közös kasszába az 1995-ös év után. Maastricht egy lefelé vivő, deflációs spirálba kényszeríti a tagországok gazdaságát. Ez a brit gazdaságra nézve különösen súlyos következményekkel jár, mivel ott az elmúlt másfél évtizedben tűrhetetlenül alacsony szintre csökkent a beruházások részaránya. Livingstone szerint a Munkáspártnak el kellene utasítania a maastrichti konstrukciót, a tervezettnél sokkal nagyobb mértékben kellene megadóztatnia a privatizált vállalatokat, és a GDP egy százalékának erejéig csökkentenie kellene a védelmi kiadásokat. Csökkenteni kell - adóztatással vagy törvényi szabályozással - az osztalékok mértékét, ami lehetővé tenné, hogy a források a beruházások felé áramolhassanak, így bővítve a foglalkoztatási esélyeket.

Az EU köreiben nem kevesen tekintenek úgy a transzkontinentális közlekedési beruházásokra (TENs), mint amelyek nagyban hozzájárulhatnak Európa foglalkoztatási helyzetének javításához. Az ilyen optimisták közé tartozik nem kevés szociáldemokrata szerző is, mint például Ken Coates brit EP-képviselő. Ezt az illúziót oszlatja szét cikkében Olivier Hoedeman, aki a Bizottság propagandájával a tényeket helyezi szembe. “1991 és 1996 között a teherautók által Európában megtett kilométerek száma 30 százalékkal nőtt - csakúgy, mint a munkanélküliség. A nagysebességű távolsági szállítást célzó infrastrukturális projektek a termelés további centralizációját teszik lehetővé. Az igen alacsony szállítási költségekkel egyetemben lehetővé teszik a multinacionális vállalatok számára, hogy csökkentsék termelő és elosztó központjaik számát, és a megmaradókból lássák el az egész európai piacot. Az eredmény egyértelmű: a helyi munkahelyek elvesztése.”

A Spectre első számában három cikk is foglalkozik a nők munkalehetőségeivel, illetve -körülményeivel. Ezen írások egyike tíz olyan tényezőt elemez, amely a kilencvenes években rontja a nők társadalmi és gazdasági helyzetét. Ezek egyikeként említi a kelet-európai rendszerváltást, amelynek során a növekvő szegénység és erőszak, valamint a vallási fundamentalizmus újjáéledése mind elsősorban a nők helyzetét nehezítette meg. “A szociális és állami juttatások összeomlása egyre növekvő megpróbáltatást jelent a megfizetetlen munkát végző nők számára.”

A kelet-európai dráma részleteiről további információkkal szolgál a piacgazdaság “előnyeiről” szóló összeállítás. “A WHO legutóbbi adatai a várható életkor radikális csökkenésére mutatnak rá az orosz férfiak körében, valamint az összes volt szovjet államban, az 1991-es dezintegráció óta. A keringési betegségek aránya különösen számottevő; ezen a területen itt a legmagasabb a férfiak és a nők halálozási aránya a megvizsgált hatvan ország között. (...) Az orosz férfiak korai halála elsősorban a stressz-jellegű betegségekhez kapcsolódik, amit a túlzott dohányzás és alkoholfogyasztás is súlyosbít.” Egyes volt szovjet köztársaságokban az öngyilkosság, a baleset és az emberölés (úgynevezett “külső okok”) a halálozások egyharmadáért felelősek. “Észtország és Lettország a női öngyilkosság legmagasabb szintjét mutatja; Oroszország, Litvánia és Lettország pedig a férfiak öngyilkossági szintjét tekintve foglal el vezető pozíciót. Eközben a volt NDK területén a német egyesítés óta 50 százalékkal csökkent a születési arányszám.”

A Spectre Lengyelországgal foglalkozó cikke (szerző: Boleslaw Jaszosuk) azt is kétségbe vonja, hogy a szociális és gazdasági veszteségekért cserébe a kelet-európaiak politikai előnyökre tettek volna szert. A szerző szerint a szociális demokrácia ideálját felváltotta a pénzügyi demokrácia gyakorlata. Csak olyan politikai csoportoknak van reményük a sikerre, amelyek a gazdagoknak kedveznek, és így élvezhetik a hazai és külföldi tőkések támogatását. Lengyelországban - csakúgy, mint Magyarországon - minden parlamenti párt támogatja a NATO-csatlakozást, s aki ellenvéleményt nyilvánít, azt mint titkos orosz ügynököt bélyegzik meg.

A NATO-bővítésről Cheryllyn Humphreys, az Európai Parlament szakértője írt cikket a Spectre számára. Ebben bírálja a bővítés jelenlegi koncepcióját, amely szerinte inkább a térség feszültségeit növeli majd. “Ha a FÁK elég kellemetlenül érzi magát a közvetlen közelében megélénkülő katonai tevékenységek láttán, kényszerét érezheti, hogy ellenlépéseket tegyen. Minél instabilabbnak érzi helyzetét Oroszország, annál valószínűbb, hogy a cseheknek, lengyeleknek és magyaroknak tényleg lehet majd némi szükségük a védelemre. Ez megadhatja majd azt az igazolást, amelyre a NATO (és Oroszország) héjáinak szükségük van.” Humphreys szerint nem arról kellene vitatkozni, hogy ki kell-e bővíteni a NATO-t, hanem arról, hogy milyen szerepe legyen ennek a szervezetnek, ha a világ egésze számára biztosítani akarjuk azt a békét, amelyet Nyugat-Európa az elmúlt ötven évben élvezhetett.

A NATO-bővítés aktuális, gyakorlati kérdés, ennél sokkal kevesebbet tudunk azonban az Európai Unióhoz való csatlakozás tényleges lehetőségeiről. Lance Vagno Jensen, a dán Vörös-Zöld Szövetség parlamenti csoportjának titkára az EU kibővítéséről az alábbiakat írja a Spectre-ben: “A kibővítésről úgy beszélnek, mint ami elkerülhetetlenné teszi az Unió reformját, holott ez csak újabb ürügy a további centralizációra. Valójában a bővítés a belátható jövőben csak egy kis csoportra korlátozódik, Magyarországra, Lengyelországra és a Cseh Köztársaságra. Ezek az országok is hatalmas problémák elé néznek, ami a mezőgazdasági és makroökonómiai alkalmazkodást illeti.”

A Spectre első számának leghosszabb cikke egy interjú, amelynek alanya Jan Marijnissen, a holland Szocialista Párt (SP) parlamenti képviselője. Ez a párt a hatvanas-hetvenes évek független baloldali mozgalmaiból nőtt ki, és ma már több mint húszezer tagot számlál. Egyre több önkormányzatban jut érdemi képviselethez, és nagy lendülettel dolgozik nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítésén is. Bár Nyugat-Európa minden országában találunk kisebb-nagyobb radikális baloldali pártokat, ezek közül kevés tekinthető annyira eredményesnek, mint a hollandoké.

A Spectre kérdésére, amely az SP sikerének titkát kutatja, Marijnissen az alábbiakat válaszolja: “A nyolcvanas évek közepén elhatároztuk, hogy zárni fogjuk a szakadékot a párt és potenciális támogatói között. Elhagytuk a Marxra és Leninre hivatkozó retorikát annak érdekében, hogy az igazi lenini gyakorlatot folytathassuk, vagyis elvégezzük a konkrét helyzet konkrét elemzését, és ez alapján cselekedjünk. Olyan nyelvet próbáltunk keresni, amelyet az emberek megértenek és amelyhez viszonyulni tudnak; olyan értékrendre próbáltunk helyezkedni, amely a valóságos körülmények tényleges megtapasztalásából építkezik. El kellett gondolkodnunk ezeknek az értékeknek a gyökereiről, olyan szocialista értékekről, mint a szolidaritás, az egyenlőség, az emberi méltóság. Visszatekintettünk a történelemre, hogy lássuk, mit jelenthet ezen értékek alkalmazása. Természetesen a gyakorlatban mindez nem könnyű, de mégis sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a marxista-leninista retorika ismételgetése.”

A Spectre első számában további cikkek foglalkoznak Algéria és az Európai Unió tárgyalásaival, a Portugál Kommunista Párt helyzetével, a mexikói zapatista felkeléssel, valamint az amerikai imperializmus bűneivel (utóbbiról az ismert brit drámaíró, Harold Pinter ír). Külön oldalon ismerteti a lap azokat a kampányokat és akciókat, amelyekbe az érdeklődő és cselekvésre kész olvasók bekapcsolódhatnak.

Az első szám beköszöntőjében az alábbiakat olvashatjuk. “Célunk, hogy szakítsunk azzal, amit franciául ‘pensée unique’-nak hívnak, vagyis kitörjünk azok közül a kínosan szűkre szabott keretek közül, amelyek közé az európai politikát szorították azáltal, hogy minden jelentősebb párt a szabadpiac és az euro bevezetését tűzte ki céljául. Mi szocialisták, internacionalisták és feministák vagyunk. Várjuk, hogy cikkeket kapjunk a legkülönfélébb témákról, beleértve az egységes valutát, az EU politikáját általában, az ön hazájának helyzetét, és különösképpen kampányokat és akciókat. (...) Különösen üdvözölnénk nők, etnikai kisebbségekhez és más, a tömegkommunikációban alureprezentált csoportokhoz tartozók írásait.

A Spectre első számában nincs hirdetés, de a jövőben boldogan fogadnánk olyan termékek gyártóinak és eladóinak jelentkezését, amelyek nem járulnak hozzá a Föld és lakói degradálódásához.”

A Spectre Brüsszelben jelenik meg. (Postacíme: BP5, BXL 46, rue Belliard 79-113, 1047 Brussels, Belgium.) Terjesztési övezetének nagyságára utal, hogy címlapján hat ország (Nagy-Britannia, Írország, Hollandia, NSZK, Belgium és Franciaország) valutáiban jelzik a lap árát (5 DM). A szerkesztő Steven McGiffen indulásként évi három számot kíván megjelentetni, ami aztán később gyakoribbá válhat. Várjuk a folytatást.
Eszmélet folyóirat, 35. szám (1997. ősz)