←Vissza

Print
Derek Kerr: Bonefeld-Holloway: A globális tőke, a nemzetállam és a pénz politikuma könyvéről
Derek Kerr összefoglalója a könyvről a Capital & Class-ban.

Izgató és gondolatébresztő könyv ez, mely hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a pénz és az állam szerepét a globális kapitalizmus rendszerében. Izgató volta abban a sikeres kísérletében rejlik, hogy szakít a tőkés társadalom elidegenített megjelenítésével, és egy "konceptuális gyakorlatot" teremt, amelynek alapja az élő munka. A könyv éles és örömteli kontrasztot jelent azokhoz a száraz és steril beszámolókhoz képest, amelyeket megbabonáz a tárgyilagos pénzszemlélet, és úgy kezelik a pénzt, mint a közgazdaságtan egy aspektusát, vagy mint annak a keretnek egy elemét, amelyen belül az osztályharc zajlik. Az utóbbi fajta beszámolók fetisizálják a pénzt, olyan módon, ami ellentétben áll a pénzről mint a hatalmi versengés tárgyáról szerzett tapasztalatainkkal. Ez a Bonefeld és Holloway által szerkesztett könyv azonban kísérletet tesz arra, hogy érthetően mutassa be: "a pénz politikájának" megismerése egyszersmind a pénznek a társadalmi kapcsolatok és az osztályharc egy formájaként való megismerését is jelenti.

Ami érdekes a könyvben, az az, ahogy a pénz fogalmának e fontos újraalkotását a tőkés felhalmozás három egymással is összefüggő jellemzőjén keresztül valósítja meg. Így vizsgálja a keynesianizmus válságát és a monetarizmus felemelkedését; elemzi a globális gazdaság és a nemzetállam közötti kapcsolatokat, valamint ezek változását az elmúlt két évtized során; végül pedig a pénz politikumának kritikáját fogalmazza meg. Miként a szerkesztők helyesen rámutatnak, a pénzről mint az osztályharc egy formájáról szóló egész vita középpontjában annak felismerése áll, hogy a monetáris egyensúlyhiány másik oldala a munkaerő szabályozatlansága. A könyvben ezt a témát eltérő szempontok alapján vizsgálják a különböző tanulmányok.

A könyv első két fejezete azt mutatja be, hogy mind a keynesianizmus, mind a monetarizmus politikai választ jelentett erre a zabolázatlan erőre; olyan válaszokat, amelyek elmulasztották ezen erőt becsatornázni az értékek bővített újratermelésébe. John Holloway szerint az 1929-es tőzsdekrach a régi rend végső összeomlása volt, amely szükségessé tette a munkaerő ellenőrzésének új módját. Érdekes módon ez a krach az 1917-es októberi forradalom másik oldalaként jelenik meg. A "belső kapcsolat" a krízis e két oldala között a hitel volt. Szintén a hitel volt az a tényező, amely megalapozta a jelenből kivezető keynesiánus kiutat, csakúgy, mint a kapitalizmus jövője iránti érdeklődést. A jövő azonban egészen más lett, mint amilyennek akkor gondolták, mivel a munkaerő kizsákmányolásától elszakított pénztőke óriási mértékű növekedése a Bretton Woodsi rendszer feladásához és a keynesianizmus hanyatlásához vezetett. Werner Bonefeld szerint a monetarista válasz a pénz és a kizsákmányolás közötti kapcsolat erősítésének kísérletén keresztül a jelen megőrzését jelentette. Ez a kísérlet az adósságszolgálat költségeinek emelkedésén keresztül az 1982-es adósságválsághoz vezetett. Miként Bonefeld rámutat, a nyugati világ válasza erre a válságra a hitelexpanzióhoz való visszatérés volt, amelynek eredményeként a pénz elkülönülése a termeléstől változatlanul fennállt az 1980-as években. Ma egy új megegyezésre lenne szükség.

A Christian Marizzi által írt negyedik fejezet érdekessége, hogy 1977-ben jelent meg először, és talán az első tanulmányok egyike volt, amely az 1970-es évek válságát úgy fogalmazta meg, hogy a pénzt mint tőkét nem lehet többé a munkaerőt hatékonyan irányító tőkévé konvertálni. Ez a folyamat a monetarista offenzívához mint a "monetáris terrorizmus" egy új szakaszához vezetett.

Az ötödik és hatodik fejezet formaelemzést használ annak megvilágítására, hogy a globális tőkeviszonyok politikai formáját valójában nemzetközi államrendként alapozták meg, amelyen belül a nemzetállam nem más, mint egy megkülönböztetett mozzanat. Peter Burnham számára az államforma az osztályviszonyok létezésének egy sajátos módja, a kényszer kifejeződése, amely nélkül osztályokra tagolódó társadalom nem létezhet. Burnham érdekes leírását nyújtja a tőkés állam felemelkedésének, amivel a globális rendszernek mint önálló struktúrának az elemzéséhez vezet át. E rendszerben az államhatalom területi egységek között oszlik meg. Burnham nem foglalkozik azzal, hogy a "politikum" miért esett szét nemzetállamokra, hanem azt kutatja, hogy ennek a szétesésnek milyen következményei vannak ma.

John Holloway a hatodik fejezetben különbséget tesz a "politikum" és a nemzetállam között. A politikum mint a tőkés viszonyok egy mozzanata a globális totalitás egyik kifejeződése, amelyben a tér minden lehetősége a tőkében mint pénzben sűrűsödik össze. A politikum a területileg különböző nemzetállamok sokaságában tud megnyilvánulni. Történelmileg a kizsákmányolás viszonyainak a térbeli korlátok alól való felszabadítása együtt járt egy új territorialitás kifejlődésével, mégpedig a nemzetállam képében. Ami figyelemreméltó, az Holloway kiindulási pontja a nemzetállam elemzéséhez. A nemzetállam viszonya a tőkéhez egy nemzetileg helyhez kötött állam és egy világszinten mobil tőke viszonyát jelenti. Ez teszi lehetetlenné azt, hogy bármilyen egyszerű kapcsolatot találjunk a nemzetállam és a világtőke bármely kis része között.

A hetedik és a nyolcadik fejezet a negyedik fejezetben Marazzi által felvetett témákkal foglalkozik. Harry Cleaver a pénz szerepét úgy mutatja be, mint az irányítás fegyverét, amelynek erejét az osztályharc folyamatosan aláássa. Ám ebben a fejezetben néha úgy látszik, mintha a pénz nem az osztályharc egy formája lenne, hanem egy olyan dolog, amelyet fel lehet használni "elnyomó" és "kreatív" módon, vagyis "használhatja a munkásosztály a válság kiélezésére". Werner Bonefeld nagyon érdekesen interpretálja Marx pénzelméletét úgy, hogy a pénzt mint az emberi kapcsolatok önellentmondó jelenségét határozza meg. Itt úgy tűnik, hogy eltér Cleaver fejezetének egynémely következtetésétől. "A munkaerő tőkés kizsákmányolása - érvel Bonefeld - nem esik kívül a pénzviszonyokon. Inkább alkotója magának a pénzviszonyoknak." A fejezet figyelmet fordít az államnak a pénzhez való kapcsolatára is. Bonefeld számára az állam az a politikai forma, amelyen keresztül a pénz társadalmi ereje létezik.

Az összefoglaló fejezet újra megfogalmazza a könyv fő üzenetét. A pénz nem dolog, hanem az osztályharc formája, és a pénz története úgy tekinthető, mint az osztályviszonyok kialakulásának, felbomlásának és újjáalakulásának folyamata. A fejezet nyomon követi ezt a folyamatot az 1920-as évek elejétől napjainkig, és rámutat a munka tőke általi fékentartásának gyengeségére. A szerkesztők számára a munkaerő megzabolázhatatlansága a remény üzenetét hordozza. "Ennek az erőnek meg kell nyilvánulnia, elméletileg és gyakorlatilag is." A könyv fontos hozzájárulás ehhez a politikai feladathoz.

[New York, Macmillan Press, Basingstoke & St. Martin’s Press, 1995.]

(Fordította: Heltai László)

Eszmélet folyóirat, 33. szám (1997. tavasz)