←Vissza

Print
Görög Tibor: Nemzeti eszme kerestetik - Jegyzetek egy elnöki ukaz margójára
Borisz Jelcin elrendelte, hogy ki kell dolgozni az új orosz nemzeti ideológiát. Az ukáz végrehajtói olyan gondolkodókhoz nyúltak vissza, akiket sokan már régen el is feledtek, nem sejtve, hogy egyszer még divatba jöhetnek

Az elnöki posztra újraválasztott Jelcin felszólította az oroszországi "agytrösztöket", dolgozzák ki egy év alatt (1997 nyarára) az orosz nemzeti eszme korszerűsített változatát, illetve az Orosz Föderáció állami ideológiáját. Ez a meglehetősen furcsa megbízás csaknem azonnal vitát váltott ki. Többen, például Borisz Taramonov (az Amerikában élő ismert orosz filozófus), rámutattak arra, hogy az elnöki ukáz ellentmond az Orosz Föderáció alkotmányának, amely szerint az új orosz állam világi jellegű, és egyértelműen elveti bármely ideológia primátusát. Az alkotmány szerint eszmei tekintetben az orosz állam pluralista.

Az elnöki kezdeményezés persze nem véletlen, nem valamiféle szeszély következménye; voltak szellemi előzményei is. Az ország életét formáló egyetemes nemzeti ideológia igénye már régebben és több oldalról felmerült.

Néhány éve ezt a követelést fennen hirdeti, és még mindig nagy tekintélyével támogatja Alekszandr Szolzsenyicin, különösen amióta 1994 nyarán visszatért Oroszországba. Az író az "orosz identitás" újrateremtésének kérdésében az orosz történelem forradalom előtti idejét tekinti olyan "nagyszerű korszaknak",1 amelyhez - szerinte - ma kapcsolódni kell.2

Szolzsenyicin régebben ugyanilyen hévvel harcolt az ideológia egyeduralma ellen. Erre vonatkozó szövegek találhatók olyan műveiben, mint a Gulag-szigetcsoport, vagy mint a Levél a Szovjetunió vezetőihez című írás. Szolzsenyicin ezekben azt hangoztatta, hogy Oroszország bajai nagyrészt az ideológiából származnak. Arra szólította fel a Szovjetunió akkori vezetőit, hogy mondjanak le az egyetemes állami ideológiáról, "adják azt oda" ellenfeleiknek - nevezetesen a kínaiaknak -, és azt hirdette, hogy jó lenne, ha az ideológia elkerülné Oroszországot, mint a vihar vagy mint a járvány.3 Ebben az időben Szolzsenyicin az ideológia haláláról beszélt. Igaz, ezek a megjegyzések alapvetően a marxista ideológiára vonatkoztak, amely szerinte azért rossz, mert hibás. Már ezekben a szövegekben is benne volt kimondatlanul az az elvi föltételezés, hogy lehetséges egy helyes ideológia, olyan vezérlő elv, amely jobb irányba viszi a nemzetet és az országot. A személyiségnek - véli Szolzsenyicin - alá kell rendelnie életét a felette álló értékeknek és céloknak. Hiszi, hogy létezik olyan egyetemes abszolút igazság, amely előtt mindenkinek meg kell hajolnia. Az író ezt nevezi egyetemes világnézetnek.4

A jelcini-szolzsenyicini felfogás kritikusai joggal kérdezik: mi a garancia arra, hogy a kidolgozandó ideológia helyes lesz, annak magvát valóban valamilyen "abszolút igazság" alkotja majd? Hol van, s van-e egyáltalában olyan abszolút igazság, amely a nemzet "vezérlő elve" lehet? Ha van is efféle igazság, hogyan lehet bizonyítani, hogy az éppen javasolt vezérelv az? Mindenesetre a korszerű tudományos felfogás ezt a fajta monizmust nagyon is kétségbe vonja. Az ideológiai monopólium szükségszerűen totalitarizmushoz vezet, függetlenül attól, mi ennek az ideológiának a tartalma. Az élet gazdagságát elvileg lehetetlen egyetlen ideológia Prokrusztész-ágyába gyömöszölni. Éppen ezért semmilyen ideológia nem mondhatja meg nekünk, milyen lesz a holnap.

Az orosz eszme

Azok, akik az említett fenntartások ellenére mégis vállalkoznak az Orosz Föderáció állami ideológiájának megalkotására, nyilvánvalóan és bevallottan az úgynevezett orosz eszme "fundamentumára" támaszkodnak. Az ismert orosz filozófiatörténész, a német klasszikus idealizmus kutatója, Arszényij Gulüga Az orosz eszme és alkotói című könyvében összefoglalja az orosz eszme lényegét. A szerző nyomán az orosz eszme legfőbb mozzanatait a következő pontokba lehet foglalni (Gulüga szövege egyébként folyamatos és nem tagolódik pontokra).

  1. 1. Az orosz eszme egyik forrása a német klasszikus filozófia.5
  2. Az a szellemi irányzat, amelynek keretében az orosz eszme született, nemcsak Oroszország, hanem az egész világ számára is fontos. A Biblia - mondja Gulüga - nemcsak a vallásosok, hanem az összemberiség könyve, amelynek alapján az egész emberiség képes közösséggé szerveződni. Így az orosz filozófia is az egyetemes emberi eszmény hordozója.
  3. Az orosz eszme az emberiség zsinati (szobornoje) egyesülésének eszménye.6
  4. Az orosz eszme az ország katasztrofális történetének a terméke. A bajok leküzdésének orosz módja, orosz tapasztalata mindenki számára fontos.
  5. Az orosz nép vallásos nép, éppen ezért az orosz eszme egyik meghatározott forrása a pravoszláv hit.
  6. Az orosz eszme és az orosz jellem bizonyos vonatkozásban tagadja az egyén szabadságát. Sok esetben megköveteli az egyéni szabadság és az egyéni felelősség megtagadását. Az egyéni és a közösségi elv egyesülése a szobornosztyé - hirdeti Gulüga. Nem az embert - az emberiséget kell megmenteni.
  7. A szobornoszty7 eszménye tevékeny szerepet játszott az orosz kozmizmus létrejöttében, amelynek egyik célja a halál leküzdése, az eltávozott nemzedékek feltámasztása, életrekeltése. Ez teszi szükségessé a kozmosz meghódítását, az emberiség kozmikus szétrajzását.8
  8. Az orosz eszkatológia aktív és derűlátó. Nem az emberiség megsemmisítésére, hanem átalakítására irányul.
  9. Az orosz eszme alapvető, egyetemes emberi, keresztény eszme, amely egyetemes, összemberi célokat fogalmaz meg.
  10. Az orosz eszme napjainkban másodvirágzását éli. Korunk kulturális realitásává válik.

Az "orosz eszme" alkotóinak sorából érdemes kiemelni két filozófust: Vlagyimir Szolovjovot és Nyikolaj Bergyajevet. Szolovjovnál az orosz eszme szervesen betagolódott az egyetemes egység filozófiájába (filoszofija vszejegyinsztva), illetve a szofiológia rendszerébe.9 Bergyajev filozófiai stílusához és filozófiai rendszeréhez viszont nem illik az orosz eszme. Bergyajev szerint az orosz eszmét úgy kell felfogni, mint az objektív szellem képződményét, termékét, de ugyancsak Bergyajev szerint ez nem létezik: objektív szellem nincs. Mindenféle objektiváció - szerinte - a szellem halálát jelenti. A szellemnek csak perszonális megnyilvánulásai vannak, azaz a szellem szorosan kötődik a személyiséghez. Az orosz eszme magva, a szobornoszty, a kollektivizmus szükségszerűen ellentmondásba kerül Bergyajev perszonalista filozófiájával. Ezt az ellentmondást Gulüga elhanyagolja vagy nem veszi észre. Könyvében Gulüga Bergyajev filozófiáját úgy minősíti, mint a pravoszláv hit filozófiai interpretálását. Ez - enyhén szólva - pontatlan. Szamopoznanyije című önéletrajzi írásában maga Bergyajev ír arról, hogy Nyugaton egyszerűen nem ismerik a pravoszláv vallást. A tradicionális orosz szellemiség alapja a pravoszlávság. Mindezért azok az írástudók, akik Jelcin felhívása nyomán vagy önszorgalomból vállalkoznak az orosz eszme modern változatának megalkotására, nem sokat meríthetnek Bergyajev filozófiájából, annak ellenére, hogy a filozófus írt egy könyvet Orosz eszme címmel,10 amelyben megkísérelte az azonosulást ezzel a sajátos utópiával.

Az eurázsiaiság

Az Orosz Föderáció megalkotandó állami ideológiájának egyik alkotóeleme minden bizonnyal az úgynevezett eurázsiaiság koncepciója lesz. Ez a maga idején, különösen az orosz emigrációban, viszonylag nagy hatású szellemi és politikai áramlat napjainkban másodvirágzását éli.11 Ennek elindítója és legmarkánsabb képviselője a néhány éve elhunyt ismert szovjet földrajztudós és etnológus, Lev Nyikolajevics Gumiljov volt.12 Az eurázsiai eszme követőjének vallja magát a kommunisták vezére Genagyij Zjuganov. Jevrazia: szugyba i vüzov (Eurázsia: sors és kihívás. Pravda, 1992. december 24.) című cikkében azt hangsúlyozza, hogy Oroszország szellemisége és történeti fejlődése Európa és Ázsia (a nagy sztyeppe) természeti adottságainak és hagyományainak terméke.

Az orosz eszme és egyik sajátos változatának, az eurázsiaiságnak fő jellemzőit a következőkben lehetne összefoglalni: 1. A természeti adottságok (földrajzi tényezők) hangsúlyos kiemelése; 2. az állam atyáskodó szerepe, a gazdaság állami ellenőrzése; 3. egyfajta korporativizmus, azaz az intézmények képviseletének primátusa az egyének képviselete felett; 4. az államhatalom primátusa a társadalommal szemben. Az "eurázsiaiak" itt az orosz vallásfilozófia és a pravoszláv egyház egyik alaptételéből, az egyetemes egység (vszejegyinsztvo) eszméjéből indulnak ki. Az irányzat napjainkban talán az egyik legjellegzetesebb képviselője Alekszandr Dugin esztéta-filozófus, az Elementü című folyóirat főszerkesztője, az Oroszországi Nemzeti Bolsevik Párt társelnöke. Dugin folyóiratának nyíltan hirdetett programja az eurázsiaiság hagyományainak a feltárása, ápolása, az eurázsiai eszme népszerűsítése. A folyóirat ismertette, és - a kor igényeihez idomultan - interpretálta az eurázsiaiság előfutárainak (Konsztantyin Leontyev, Ivanov-Razumnyik) és klasszikusainak (Nyikolaj Trubeckoj, Lev Karszavin, Pjotr Szavickij) gondolatait. Maga Dugin az úgynevezett harmadik út vagy a konzervatív forradalom koncepcióját képviseli.13

Akárcsak Gulüga, Dugin is azt vallja, hogy koncepciójának forrásvidéke a Nyugat, pontosabban Franciaország (Joseph de Maistre)14 és Németország. Dugin hangsúlyozza: "Tiszta elméleti szinten azt mondhatjuk, hogy a harmadik út koncepciója majdnem mindig, így vagy úgy összekapcsolódik az orosz út koncepciójával. E téma valamennyi kutatója kivétel nélkül megállapítja, hogy a konzervatív forradalmárok mindig russzofilek voltak. A harmadik út koncepciójának ragyogó előfutárai voltak Németországban is, mert a németeket az oroszokhoz hasonlóan fogékonnyá teszi erre az ideológiára."15

Dugin a harmadik út koncepciójának nem tökéletes, de mégiscsak megvalósult példájaként vizsgálja az olasz fasizmust, a német nácizmust, a spanyol falangista rendszert, a francoizmust, a romániai vasgárdisták uralmát és a cionizmust. Dugin úgy véli, hogy Hitler jutott legközelebb a harmadik út és a konzervatív forradalom koncepciójának megvalósításához, de ez is messze volt a tökéletestől. Dugin szerint a mai vagy talán a következő nemzedék történelmi feladata lesz a tökéletes konzervatív forradalom, illetve a harmadik út megvalósítása. E forradalom célja: az archaikus néplélek, a "talaj és vér" szinergizmusa, a tradicionális nemzeti szellemiség és életmód ötvözése a tudomány és technika legújabb vívmányaival. A siker záloga az, hogy történelmi vereséget szenvedett a kommunizmus, általában a baloldal (Dugin terminológiája szerint a második út); az atlanti civilizáció, a liberális Nyugat (azaz az első út) pedig gyenge, és nem tud majd ellenállni a konzervatív erőknek. "A jelen pillanatban - írja - csak két ideológiai pozíció igazán aktív intellektuális és geopolitikai vonatkozásban. Ezek az atlantista jobboldaliak és az eurázsiai konzervatív forradalmárok... Annak ellenére, hogy napjainkban az atlantizmusnak nincs katonai, stratégiai és ipari alternatívája, az bármelyik pillanatban megjelenhet, mert az események rendkívül gyorsan fejlődnek. Semmi kétség, ha ez az alternatíva megjelenik, ez a harmadik út alternatívája lesz."16 Teljesen világos - vallja -, hogy ezt az alternatívát a konzervatív fundamentalista Oroszország mutatja majd fel.

Dugin egyébként megjegyzi, hogy a konzervatív forradalom fogalmát Thomas Mann alkotta meg, bár nála ezzel összefüggésben leginkább az archaikus forradalom kifejezés szerepel. A vonatkozó gondolatokat megtaláljuk Mann Apolitikus elmélkedések és Doktor Faustus című műveiben. Az Apolitikus elmélkedések 1918-ban jelent meg. Ebben a könyvben Mann a liberális atlanti civilizáció alternatíváját keresi, és ezt az alternatívát meg is találja Németországban. Az első világháború - szerinte - a liberális atlanti civilizáció és a Németország képviselte, szellemileg elmélyült kultúra összeütközése. A legtermészetellenesebb az - mondja Thomas Mann -, hogy ebben a háborúban Oroszország az Antant és nem Németország oldalán harcol. Fordítva természetesebb lett volna, hiszen Oroszország és Németország szellemileg rokon. Oroszország is, Németország is lényegét tekintve nem nyugati ország. Mindkét ország elveti az egyéni szabadságjogok vallását, az anyagi boldogulás egyoldalú istenítését. A német és az orosz humanitás közelebb áll egymáshoz, mint Oroszország és Franciaország. Dugin figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Mann később ezeket a nézeteket megtagadta; bizonyára nem utolsósorban azért, mert szembesült a nácizmussal.

Dugin koncepciójának előzményeit Bergyajev 1924-es könyvében is megtaláljuk. Ez a könyv: Az új középkor (Novoje szrednyevekovje). Bergyajev ebben a művében, amelytől később egyébként úgy-ahogy, de elhatárolódott, megállapítja, hogy az új kor, amely létrehozta a kapitalista civilizációt, kiüresedett, válságba került, és azt fel kell váltania az új középkornak. Ezt jelezte a bolsevik, a kommunista forradalom, amely azonban az új kor sátáni alternatívája. Ezt jelezték az olasz fasizmus színrelépései is, amit Bergyajev érdeklődéssel és bizonyos rokonszenvvel szemlélt. Az új középkorban helyreáll és kiteljesedik a középkor szellemi, vallásos telítettsége. Bergyajev e könyvében nyilvánul meg talán legerőteljesebben az orosz fundamentalista maximalizmus. Dugin olyan koncepciókat próbál életre kelteni, amelyeket eredeti megalkotói - mint haszontalanokat - meghaladtak és félredobtak. Ezeket a viseletes göncöket próbálja Dugin újra divatba hozni. Eszméinek terjesztésében figyelemreméltó szerepet vállalt 1996 júliusában a 42 éves korában elhunyt Szergej Kurjohin, ismert zeneszerző, zongoravirtuóz, színész, rendező és politológus, aki Dugint felléptette világhírű "Popmechanikájában" és vállalta Dugin választási kampányának irányítását az 1995-ös Duma-választásokon.

A jelcini kezdeményezéstől függetlenül is sokan vannak azok, akik olyan ideológia, világnézet vagy eszme kidolgozásán és propagálásán fáradoznak, amely újra definiálná az oroszság történelmi hivatását és elősegítené a válsággal küzdő és széttagolt orosz társadalom kohézióját. Genagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője, a jelcini felhívással egyidőben bejelentette: könyvet írt arról, hogy milyen legyen az orosz "Állami Ideológia" (ez könyvének címe). A "liberális demokraták" vezérének, Vlagyimir Zsirinovszkijnak is van erre vonatkozóan markáns elképzelése. Erről a magyar olvasó is tájékozódhat, ha átlapozza Zsirinovszkij Oroszország sorsáról című könyvét (Budapest, ÍRÁS Kiadó, 1995.). Az anti-jelcinista ellenzék legkeményebb magjához tartozó Alexandr Prohanov író és lapszerkesztő, a modern orosz birodalmi felfogás kimunkálásán dolgozik. Ezt demonstrálja írásainak sokasága. Igor Safarevics akadémikus (nemzetközi hírű matematikus, inkább hírhedt, mint híres bölcselkedő) olyan vallásos, sok vonatkozásban neo-pogány telítettségű nemzeti eszme képviselője, amely a kommunizmus és a technicista liberalizmus alternatívája.17

Az orosz "ezüstkor" vallásfilozófiájának örökségét kísérli meg gazdagítani és továbbfejleszteni az enciklopédikus műveltségű filozófus, a matematikai tudományok doktora, James Joyce fordítója: Szergej Horuzsij. Új filozófiai szemléletmódját ő pravoszláv energetizmusnak nevezi. A másik polihisztor, a jeles politológus, tudományosan minősített matematikus és fizikus, sikeres színházi rendező, Szergej Kurginyan és az általa vezetett Experimentális Alkotó Centrum (orosz rövidítése: ETC) valamifajta metavallás megteremtésén fáradozik. Az "ügyet" néhány hölgy is ápolja, így például Kszenyija Mjalo, Renata Galceva, Irina Rodnyanszkaja és Kszenyija Kaszjanova. (Egyesek tudni vélik, hogy az utóbbi név mögött az egyik legtekintélyesebb orosz folyóirat, a Novij mir filozófus hölgyeinek csoportja rejtőzik.)

Az említettek álláspontjában vannak kisebb-nagyobb különbségek. Mégis valamennyien az orosz eszme egyik leglényegesebb mozzanatának azt tartják, hogy Oroszország területi egysége szent és sérthetetlen. Ezt emeli ki a Novoje Vremja (1996, 37. sz.) egyik írásának már a címében is: "Az új orosz nemzeti eszme: az ország integritása". A cikk hangsúlyozza, hogy e mozzanat mentén közös extázisban egyesül a kommunista Zjuganov, a nacionálpatrióta Boburin és a liberális Csubajsz.

Weber kontra Marx

Oroszországban vita bontakozott ki arról, hogy mennyire determinálja a nemzeti tudat a nemzeti létet, a kultúrát, a gazdaságot. A legtöbb szerző - a kor divatjának és hangulatának megfelelően - elutasítja azt a marxi tézist, hogy a társadalmi lét határozza meg a társadalmi tudatot, a gazdaság a kultúrát. Persze, ez redukció: Marx nem volt annyira naiv, hogy ne számolt volna a tudat, a nemzeti hagyományok, a kultúra hatásával a társadalmi létre általában és konkrétan a gazdaságra. A mai orosz neofiták - többnyire Marxon nevelkedett közgazdászok - mostanában inkább Max Weberre hivatkoznak, aki mint ismeretes, bizonyította, hogy a klasszikus kapitalizmus fejlődése a legdinamikusabb a protestáns országokban volt, azaz a protestáns etika sokkal kedvezőbb feltételeket teremtett a tőke felhalmozásához és forgatásához, mint a katolicizmus. Max Weber híres munkája: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme annak idején a hetvenes évek elején a Szovjetunióban is megjelent, csak akkor nem volt divat hivatkozni rá.

Többen úgy vélik, hogy a jelenkori orosz kapitalizmus építése azért halad olyan nehézkesen, mert nincs, nem létezik a homo oeconomicus megfelelő típusa. Ügyeskedők, spekulánsok szép számban vannak az országban. Számos vállalkozó működik a fekete és szürke gazdaságban. ők a maguk módján alkalmazkodnak a piaci feltételekhez: leginkább a nem hivatalos újraelosztás, és nem a termelés szférájában dolgoznak. Bármennyire tehetségesek is, nem képesek egészséges gazdaságot létrehozni. A homo oeconomicus kívánt típusa csak a megfelelő szellemi légkörben jöhet létre, amelynek alapja a munkaetika, a szakmai, a termelői felelősség és kötelességtudat. Ez az etika teremtette meg a kapitalizmus szellemét, amelyben a munka a világi aszkézis egyik formája. Oroszországban szükség van az ilyen légkör kialakítására, egyfajta reformációra, amelynek során át kell alakulnia a hagyományos orosz vallásnak és ateizmusnak. Ezt hangsúlyozta Jegor Gajdar műve, A forradalom és evolúció.18 Erről szólt Mihail Gorbacsov is választási programjában: "Meghatározó szerepet tulajdonítok Oroszország újjászületésében és a XXI. századra való felkészítésében a kultúra... társadalmi státusza és szerepe növelésének. Ez az alapvető előfeltétele társadalmunk konszolidációjának. Az anyagi veszteségek pótolhatók, a nemzet kultúrájának elvesztése egyenlő a halállal.... Csakis a lakosság általános kultúrájának növelésével tudjuk megoldani az új munkaetika kialakításának igen bonyolult problémáit, a gazdálkodás modern módszereinek elsajátítását..."19 Persze nem kevesen vannak azok az írástudók, akik az oroszországi reformáció weberi paradigmáját mint használhatatlant elvetik. Ez nem feltétlenül jelenti a kapitalizmus szellemének elvetését. Ennek az álláspontnak egyik legjellegzetesebb képviselője Jurij Borodaj, az ismert orosz-ukrán filozófus. Sokat mond egyik írásának már a címe is: Miért nem jó a pravoszlávoknak a protestáns kapitalizmus. Ezt az írását Borodaj a következő szavakkal zárja: "Mostanában arra hívnak fel minket, hogy kövessük a nyugati utakat. A legjobbak az amerikaiak. De mi nem vagyunk protestánsok, sőt katolikusok sem vagyunk. Éppen ezért ebből nem lesz semmi. A vak utánzás soha sehol nem járt sikerrel."20 Ehhez hasonló álláspontot vall egyébként az orosz hatalmi elit mai erős embere, Alekszandr Lebegy is. 1996-os választási kampányában a tábornok azt hirdette, hogy "a kaktuszok" (értsd: a másodlagos formációk) orosz talajon nem teremnek meg. Egyik akkori szlogenje így hangzott: "Já nye liberal, a general" (Nem liberális, hanem generális vagyok). A Stern magazinnak adott nyilatkozatában (1996. szeptember 12.) Lebegy többek között hangsúlyozza: "Viszonyom a demokráciához bonyolult. Minden valódi demokrácia évszázadokon, évtizedeken keresztül fejlődött. Oroszország viszont mindig impérium, monarchia volt... Oroszországnak kell a demokrácia. Mi azonban most az átmenet szakaszát éljük, amely sokáig fog tartani. Nem vagyok biztos abban, hogy mindig be fogom tartani a demokrácia játékszabályait. Mindenekelőtt rendbe kell hozni valamennyi dolgunkat, s ezt nem mindig lehet fehér kesztyűsen tenni."

A duhovnoszty

A felmerült koncepciók sokfélék, nehéz is lesz ezeket egy nemzeti, állami ideológiává összegyűrni. Van azonban egy szó, amely valamennyi koncepcióban jelen van. Ez a szó a duhovnoszty. Ezt a szót sokféleképpen - lelkiségnek, szellemiségnek, lelki telítettségnek - lehet magyarra fordítani. A Zvezda, a híres-hírhedt volt leningrádi, ma Szent-Pétervári folyóirat21 1995. 8. számában közölte az orosz és az egyetemes kultúrológia nagy öregjének, Jeliazar Meletyinszkijnek K voproszu o szovremennom ponyimanyii "duhovnosztyi" (A "lelkiség" korszerű értelmezésének kérdéséhez) című tanulmányát. A tanulmány címének megfelelően Meletyinszkij megkísérli értelmezni a duhovnoszty fogalmát. Ez a fogalom már legalább másfél évszázada áll az oroszországi értelmességi viták előterében. Sokan úgy vélik, hogy éppen a duhovnoszty az orosz nemzet, az orosz nemzeti alkat, jellem legfőbb tulajdonsága és differentia specificája.

A fogalom körüli oroszországi viták sok vonatkozásban emlékeztetnek azokra a kelet- és közép-európai eszmecserékre, amelyek a népi-nemzeti, keresztény-nemzeti, a nemzeti alkat fogalmai körül folynak. A közeli - úgymond kommunista - múlt megtagadása együtt járt a távolabbi múlt fölértékelődésével, idealizálásával. Sok szó esett és esik arról, hogy a szocialistának nevezett rend ezekben az országokban letérés volt a szerves nemzeti fejlődés útjáról, szakítás volt a nemzeti tradíciókkal, illetve ezt a rendszert idegenek erőltették rá a nemzetre. A legtöbb országban ezek az idegenek szovjetek, értsd oroszok, Oroszországban pedig a Nyugat általában.22 Meletyinszkij hangsúlyozza, hogy Oroszországban idealizálják a prekommunista múltat, és azt helyre akarják állítani a lehető legteljesebb formában. Úgy véli, hogy ez mindenekelőtt az egyházi és a vallási tradíció feltámasztásában jut kifejezésre, méghozzá úgy, hogy sokszor nem a pravoszláv vallást, hanem a pogány hagyományokat preferálja. Idealizálja a múlt szokásait és szertartásait egészen odáig, hogy a kozák korbácsot a nevelés hatékony eszközének kiáltatja ki.23 A pravoszláv egyháznak olyan tradícióit támasztják fel, mint a xenofóbia és az intolerancia az egyéb, akár pravoszláv irányzatokkal szemben is. Ismét felértékelődik az orosz messianizmus és az a tézis, miszerint az oroszság az isten kiválasztott népe.

Meletyinszkij ironikusan szólt arról, hogy a mai "orosz lelkiség" leginkább az 1917-es forradalom és a szovjet korszak történelmietlen tagadásában jut kifejezésre, rámutatva arra, hogy a történelemnek ez a kritikus periódusa is az úgynevezett orosz lelkiség talajából nőtt ki.

Számos szerző, alapvetően helyesen, azt hangsúlyozza, hogy a bolsevizmus az orosz kollektivizmus, nihilizmus és a hagyományos orosz maximalizmus sajátos ötvöződése volt a nyugati indusztrializmussal és utópizmussal. Ezzel összefüggésben egyre gyakoribbak a hivatkozások Nyikolaj Bergyajev Az orosz kommunizmus értelme és eredete című híres könyvére.24 A munka 1937-ben jelent meg, gondolatmenete azonban sokkal korábban körvonalazódott egy másik orosznak a könyvében, nevezetesen Mark Aldanov Tűz és füst című művében, amelyet 1922-ben adtak ki Franciaországban.25 A könyv címében említett tűz az októberi forradalom, a füst pedig az a szellemi hatás, amelyet a forradalom a nyugati értelmiség képviselőire gyakorolt, olyanokra mint Romain Rolland, Anatole France, Henri Barbusse és mások. Különösen figyelemreméltó Aldanov kötetében A Harmadik Róma és a Harmadik Internacionálé című írás. Ez a cikk 1919-ben keletkezett. A Harmadik Róma és a Harmadik Internacionálé eszmeiségének összekapcsolását leginkább Bergyajevnek szokták tulajdonítani. Láttuk azonban, Aldanov majdnem két évtizeddel korábban felfedezte a Harmadik Róma és a Harmadik Internacionálé "rokonságát". A lelkiismeretes történész - hangsúlyozza Aldanov - szükségszerűen elveti azt a divatos felfogást, miszerint az októberi forradalom anarchisták, fanatikusok, gazemberek tette volt, akik hatalomra jutva tönkretették Oroszországot, egyfajta kísérleti terepnek tekintve azt. Elutasítva ezt a primitív, leegyszerűsített felfogást, a történész minden bizonnyal kimutatja - folytatja Aldanov - a bolsevizmus intim kötődését Marx, Bakunyin, Sorel eszméihez, és megkísérli összekötni a bolsevizmust valamelyik orosz eszmei, történeti, filozófiai hagyománnyal. S az ilyen történészi kutatásoknak igen tág tere lehet.

A bolsevizmus sok mindenhez kötődik az egyetemes és az orosz történelemben. A bolsevikok előfutárai Nyecsajev, Tkacsov, Avvakum, Griska Otrepjev és Sztenyka Razin.26 Aldanov szerint Herzen még a XIX. században megalkotta a bolsevizmus tökéletes definícióját, amikor azt mondta, hogy Oroszországban nagy jövője van annak a mozgalomnak, amely egyesíteni tudja magában a cár és Sztenyka Razin attitűdjét. Ez a definíció Leninre és a bolsevizmus egész gyakorlatára illik. A bolsevikok persze csak a praxis síkján kötődnek a razini hagyományokhoz. Elméleti síkon viszont - mondja Aldanov - éppen legádázabb ellenfeleik - a szlavofilek - előfutáraik. Bármennyire meglepő, Lenin és Trockij - Kirejevszkij és Akszakov örököse és folytatója.27 A külső jegyek és szokások tekintetében a bolsevikok és a szlavofilek sokban különböztek egymástól - jegyzi meg Aldanov. A szlavofilek kvásszal higított pezsgőt ittak, Szovjet-Oroszország polgárai pedig denaturált szeszt. Az akcidenciák sokban különböztek, a szubsztanciák annál kevésbé. A bolsevikok a szlavofilek szatirikus tükörképei voltak. Aldanov idézi Dosztojevszkijnek azt a gondolatát, miszerint Oroszország nem Európa, amely teljes egészében függ a burzsoázia tőzsdéitől, proletariátusának nyugalmától, amelyet különböző módon megvásárolnak az ottani kormányzatok, és megjegyzi: ezeket a szavakat akár Lenin vagy Trockij is leírhatta volna.

A bolsevikok reprezentálják igazán Tyutcsev híres négysoros versének üzenetét Oroszország különleges voltáról, amelyet megérteni nem lehet, amelyben esetleg csak hinni lehet. Igazán különleges, igazán eredeti az az út, amelyen a bolsevikok elindították Oroszországot. S ezt a különlegességet még inkább hangsúlyozza az, hogy Nyugat nem követi Oroszországot ezen az úton, bárhogy csábítsák is erre a bolsevikok. Aldanov ezzel összefüggésben utal Lenin beszédére a Komintern 1919-es alakuló kongresszusán, és rámutat arra, hogy a lenini szöveg majdnem plágium Konsztantyin Akszakov írásaiból, aki Leninhez hasonlóan ostorozta a nyugati civilizációt, és hangsúlyozta, hogy a szabadság birodalma nem Nyugaton, hanem Oroszországban van.

Aldanov 1919 decemberében írott cikkének rövid ismertetéséből remélhetőleg kiderült, hogy ez az írás, mondhatni, korai szinopszisa Bergyajev 1937-es könyvének. Az orosz kommunizmus forrásait, értelmét kutatva Bergyajev, mint tudjuk, arra a következtetésre jutott, hogy a bolsevizmus az oroszországi történelmi folyamat szerves része és logikus következménye. Szerinte a bolsevizmus az orosz nép vallásos energiáinak ateista transzformációja, az orosz eszme örököse és folytatója. A bolsevizmus az orosz messianizmus egyik létformája, amely példát mutat a világnak egy eszményi racionális társadalom megteremtésével. A kommunizmus nem más, mint a mennyország eszményének földi transzformációja. Bergyajev szerint az orosz nép nagyságát és magasztosságát mutatja az, hogy nagy tömegben magáévá tette a kommunizmus eszméit. Ennek fényében válik érthetőbbé az az önmagában meglepő tény, hogy az internacionalizmus zászlaját lobogtató bolsevikokkal a fehér emigrációnak éppen az orosz eszmére felzárkózott szellemi műhelyei és mozgalmai (eurázsiaiak, ifjú oroszok, szmenovehisták) lépnek szövetségre.28

***

A fentiekben felvillantott tendenciák, paradigmák, beidegződések, szellemi beállítottságok ma is kísértenek, egyaránt alakítva a választható alternatívákat és a döntéseket. Ezért rendkívül nehéz eldönteni, hogy a Jelcin által megrendelt állami ideológia, ha egyáltalában megszületik, milyen mértékben lesz fundamentalista, milyen mértékben marad a múlt rabja, illetve milyen mértékben tudja lerázni magáról a tradíciók béklyóit, milyen mértékben lesz egy új reformáció terméke. Ezekre a kérdésekre ma nincs bizonyítható válasz, ahogy nem lesz egy év múlva sem, amikorra a Jelcin által megrendelt ideológiának csatasorba kellene lépnie.

Oroszországban, mondhatni, kampányszerűen elindult a föderációs nemzeti eszme "kreatív" keresése. A félhivatalos Rosszijszkaja Gazeta meghirdette az Eszmét Oroszországnak című vetélkedőjét. Máris cikkek, levelek, a nemzeti eszmét megjelenítő plakáttervezetek stb. áradata érkezett a szerkesztőséghez. Figyelemre méltó, hogy a "vetélkedőben" résztvevők többsége mintha megfeledkezett volna arról, hogy a keresett eszmének föderális jellegűnek kellene lennie, és ennek következtében nem épülhet csupán az orosz eszmére, illetve a pravoszláv hitre. Az Orosz Föderáció ugyanis soknemzetiségű és sokfelekezetű ország. Akadtak azonban, akik kitágították a keresett eszme horizontját. Egy novoszibirszki tudós-közgazdász azt javasolta például, hogy Oroszország rendezze meg a nemzeti eszmék olimpiaszerű nemzetközi vetélkedőjét. Ennek alapján kialakítható lenne az egyetemes világeszme (vszelenszkaja igyeja), amelynek fundamentumát a kozmikus ész és az abszolút jó alkotná. Ez az ötlet ugyanolyan utópisztikus, mint az eredeti jelcini kezdeményezés.

Az utópiának azonban pragmatikus rendeltetése van. A "korszerű nemzeti eszme" megalkotása az új oroszországi elitek (az éppen hatalmon lévők és az ellenzékiek egyaránt) legitimálását van hivatva szolgálni.

Jegyzetek

1 Vö. Walter Schilling: Az orosz értelmiség válaszai. Európa Szemle, 1995. 3. sz. 111.

2 Az orosz társadalomban az írók mindig fontosabbnak érezték magukat nyugati kollégáiknál, mindig különleges önfeláldozó küldetéstudat töltötte el őket. Oroszországban a Poet v Rosszii bolse csem poet (magyarul: Oroszországban a költő több mint költő) képlete nemzeti hitvallássá vált.

3 Vö. A.Szolzsenyicin: Piszmo vozsgyam Szovetszkogo Szojuza. Paris, YMKA-PRESS, 1974.

4 Vö. Alekszandr Szolzsenyicin: Hogyan mentsük meg Oroszországot? Töprengések. Magvető, 1990. 54-56.

5 Gulügának ez a tézise korántsem eredeti, már az orosz vallásfilozófia klasszikusa, Vlagyimir Szolovjov (1853-1900) is a német klasszikus filozófiából és a német romantizmusból származtatta a szlavofilek ideológiáját.

6 Az orosz eszme egyik központi kategóriája a szobornoszty, a zsinatiság, a közösségiség. Igazuk van azoknak, akik úgy vélik: a fogalom pontos, egyértelmű megfogalmazása nehéz. "Megszentelt közösség"-ként, "ideális közösség"-ként, "felekezetiség"-ként, "lélekközösség"-ként, "gyülekezetiség"-ként éppúgy fordítható, mint "közösségiség"-ként. Ez az obscsinára is vonatkozik. (L. erről Alekszandr Ahiezer: Oroszország: megosztott civilizáció? Replika, 1995. 19-20. sz. 126. Ebben a számban több, a témával összefüggő írás jelent meg, közülük kiemelhető: Sz. Bíró Zoltán: Az orosz történelmi fejlődés különössége: rivális koncepciók és az önreflexió, és Krausz Tamás: Az orosz sajátszerűség ideológiáiról.)

7 A szobornoszty fogalma autentikus értelmezőjének egyébként az ismert szlavofil A. Sz. Homjakov (1804-1860) tekinthető.

8 L. erről részletesebben Görög Tibor: A Fjodorov-jelenségről. Filozófiai Figyelő, 1988. 1-2. sz. 31-41.

9 Vö. V. Sz. Szolovjov: Szocsinyenyija v dvuh tomah. Moszkva, Izd. Pravda, 1989. 2. k. 219-246.

10 Vö. A. Gulüga: Russzkaja igyeja i jejo tvorcü. Moszkva, Izd. Szoratnyik, 1995. 157-165.

11 L. erről részletesebben: Görög Tibor - Ács Ilona: Jegyzetek az eurázsiaság másodvirágzásáról. XXI. század, 1992. 1. sz. 3-15.

12 L. N. Gumiljov (1911-1992), két nagy költő - Nyikolaj Gumiljov és Anna Ahmatova - fia, a lágerben ismerkedett meg az eurázsiai ideológia néhány jeles képviselőjével és ott került hatásuk alá. (L. erről: A. Szoboljev: Poljusza jevrazijsztva. Novüj Mir, 1991. 1. sz., 180-211.) Különösen az eurázsiaiság egyik meghatározó alakja, a földrajztudós és politológus, a Prága felszabadulása után lágerbe hurcolt Pjotr Szavickij volt rá nagy hatással.

13 Vö. A. Dugin: Konszervatyivnaja revoljucija. Kratkaja isztorija igyeologii tretyjego putyi. Elementü, 1992. 1. sz.

14 Jozeph de Maistre (1753-1821) francia író és filozófus, a politikai és klerikális ellenforradalom teoretikusa, 1802-től 1817-ig a szárd királyt képviselte Szentpéterváron. Bizonyára ennek is szerepe volt abban, hogy nagy hatást gyakorolt az orosz szlavofilekre, ahogy ezt Szolovjov is gyakran kiemelte írásaiban.

15 Vö. Szoboljev: I. m. Ezt hangsúlyozza Thomas Mann is az Apolitikus elmélkedések című esszékötetében (Betrachtungen eines Unpolitischen), valamint naplójegyzeteiben. Az Oroszország politikai lelke (Russlands politische Seele) orosz vallomásokat tartalmazó kötettel kapcsolatban Mann megjegyzi, hogy ezek a vallomások "egészen az én észjárásom szerint, a német idealista és vallásfilozófia szellemében (a belső világ aszkézise) fordulnak szembe a forradalmi politicizmussal". Vö. Thomas Mann: Naplók I. 1918-1921, 1933-1939. Válogatás. Európa Kiadó, 188-216.

16 Vö. Szoboljev: I. m.

17 L. erről Görög Tibor: I. Safarevics esete a russzofóbiával. XXI. század, 1992. 3. sz. 12-17.

18 Vö. erről G. K: Állam és evolució - csak barátoknak. Napi Gazdaság, 1995. szeptember 15. 11., 13.

19 Vö. M. Gorbacsov: Predvübornaja platforma... Moszkva, 1996. 23.

20 Vö. J. Borodaj: Pocsemu ne gogyitszja pravoszlávnüm protyesztánszkij kapitalizm. Nas szovremennyik, 1990. 10. sz. 3-15.

21 A folyóirat 1946-os zsdanovi bírálata hírhedt irodalomtörténeti esemény volt. Vö. A. A. Zsdanov: A művészet és filozófia kérdéséről, Szikra, 1952. 83-114.

22 1967-ben Isaac Deutscher még méltatóan arról írt, hogy Oroszország "...volt az első, amely életre keltette a Nyugaton fogant elvet, az új társadalmi szervezet nagy elvét". (Vö. Isaac Deutscher: A befejezetlen forradalom. Bp., 125.) Napjainkban viszont inkább a Nyugat felelősségét hangsúlyozzák azért, hogy félresiklott az orosz fejlődés. Igaz, hogy már Bergyajev is írt arról egyebek között a Dusa Rossziji (Oroszország lelke) című cikkében, hogy Oroszország nőies lelkét sokszor megerőszakolták, így például a Nyugatra orientálódó Első Péter, a német hivatalnok Biron (1690-1772), és az ugyancsak német forradalmár, Marx. Ebből fakadt Bergyajev szerint az orosz lélek metafizikus hisztériája. Szolzsenyicin több írásában szól a lettek (lett vörös lövészek) és a magyarok (magyar internacionalisták) "bűnrészességéről" a bolsevik hatalom átvételében. (Vö. pl. A. Szolzsenyicin: Raszkajanyije i szamoogranyicsenyije. In: Iz-pod glüb. Paris, IMCA-PRESS, 1974. 141.)

23 Oroszország néhány kozák körzetében kisebb bűncselekményekért és a szokásjog elleni vétségekért valóban bevezették (persze informálisan) a korbáccsal való fenyítést.

24 Vö. Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete. Századvég Kiadó, 1989.

25 Mark Aldanov (1889-1957) ismert orosz író, a jobboldali szociáldemokraták csoportjához tartozott. 1919-ben Párizsba emigrált. 1941-től az Egyesült Államokban élt. A legismertebbek történelmi tárgyú regényei. Írásai több mint 20 nyelven jelentek meg. Mostanában sok könyvét újra kiadják hazájában is. Legtöbb írásának központi témája a forradalom, valamennyi megnyilvánulásával egyetemben.

26 Szergej Nyecsajev (1847-1882) radikális orosz forradalmár, misztifikációiról és provokációiról vált hírhedtté, "A forradalmár katekézise" szerzője.

Pjotr Tkacsov (1844-1885/86) a forradalmi narodnyikizmus vezető ideológusa.

Avvakum Protopop, (1620/21-1682) a raszkolnyikok (egyházi szakadárok) vezéralakja, író.

Grigorij Otrepjev (?-1606) diakónus, 1605-1606 - orosz cár (első ál-Dimitrij).

Sztyepan Razin (1630-1671) doni kozák, parasztfelkelés vezére.

27 Ivan Kirejebszkij (1806-1856) és Konsztantyin Akszakov (1817-1860) a szlavofil ideológia két jellegzetes reprezentása.

28 Mihail Geller - Alekszandr Nyekrics: Utopija u vlasztyi. London, Overseas Publications Interchange Ltd, 1986. 187-201.

Eszmélet folyóirat, 33. szám (1997. tavasz)