Kedves Barátunk!
2021. április 27.

Zwack József 1883-ban védette le az Unicum név alatt forgalmazott italkülönlegességet. E heti hírlevelünkben felidézzük a kétszáz éve született likőrgyáros munkásságát is.

200 éve „Csak pozitívan!”
ONLINE TARTALOMSZOLGÁLTATÁS FOLYAMATOS

Zwack József likőrgyáros, a világhírűvé vált cég első gyárának alapítója 200 éve született. 1840-ben alapította meg az első Zwack gyárat, amely termékeit a gyár csak eredeti, természetes anyagokból, gyógynövényekből, gyümölcsökből és fűszerekből készítette és készíti ma is. Fia – Zwack Lajos – édesapjának 1915-ben bekövetkezett halála után vette át a cég irányítását. Ekkor már a gömbölyded üvegen lévő címkén a kereszt színe arany, a háttér pedig piros volt.

További részletek

„Atyáinknak hőstetteit, divatát, miveit, enyészetne örvénnyéből ki ragadtam…” 2. rész
ONLINE TARTALOMSZOLGÁLTATÁS FOLYAMATOS

A 175 éve elhunyt Jankovich Miklós gyűjteménye képeket és faragványokat, ötvösműveket, hatalmas mennyiségű könyvet és levéltári dokumentumot foglalt magában. Blogbejegyzésünk folytatásában a nemzeti könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában őrzött egykori ősnyomtatványai közül mutatunk be néhányat részletesebben.

További részletek

Pénz, kamat, fenntarthatóság – A Föld napja 2021
ONLINE TARTALOMSZOLGÁLTATÁS FOLYAMATOS

Napjainkban azért indokolt környezetvédelem helyett inkább már fenntarthatóságról beszélni, mert a fenntarthatóság egy rendszerben vizsgálja a természeti, társadalmi és gazdasági kérdéseket. A téma kutatóinak gyakori tapasztalata, hogy környezetvédelmi és szociális problémák összefüggenek, hatnak egymásra, vagy épp azok oka közös.

További részletek

Támogassa adója 1%-ával az Országos Széchényi Könyvtárat!
FELHÍVÁS FOLYAMATOS

A nemzet könyvtára a magyar kultúra egyik kiemelt őrzője. Alapítása óta gyűjti, katalogizálja, digitalizálja és elérhetővé teszi a magyar vonatkozású kiadványokat. Könyvtári funkciója mellett ereklyék őrzője, a tudás átadásának, megosztásának letéteményese, kiállítótér és tudományos-, kulturális rendezvényközpont. Támogassa adója 1%-ával az Országos Széchényi Könyvtárat!

További részletek

Könyvtárak és olvasók: összetartozunk – a nemzeti könyvtár és az országos könyvtárszakmai szervezetek oltásregisztrációs felhívása
FELHÍVÁS FOLYAMATOS

Csaknem egy évvel a veszélyhelyzet első kihirdetése után a koronavírus- járvány elleni védekezés döntő szakaszához érkeztünk, és a tömeges oltások megindulásával minden lehetőségünk megvan arra, hogy mihamarabb újraindítsuk megszokott szolgáltatásainkat.

További részletek

Üdvözlettel:
oszk.hu

Kérdezze a könyvtárost!
A hírlevél kommentálható Facebook-oldalunkon.
Híreink telefonról Twitteren is azonnal elérhetők.

 Itt leiratkozhat hírlevelünkről. | A hírlevél címzettje:  
Ha hírlevelünk nem jelenik meg, vagy nem jól olvasható, megtekintés böngészőben.

powered by phpList 3.4.5, © phpList ltd