Kedves Barátunk!
2020-10-19

Páratlan portrékarikatúra-kiállítás a V4-országok együttműködésének 30. évfordulója alkalmából a Várkert Bazárban. Egy emigrációba kényszerült nő nem mindennapi hagyatéka: tárgyi emlékeken keresztül kirajzolódó személyes történelem. Többek között ezekről a témákról is olvashat e heti hírlevelünkben.

Visegrádi portrék
Kiállítás 2020. október 22–30.

A Visegrádi portrék. Arcképek Közép-Európa múltjából – a Visegrádi Együttműködés 30. évfordulójára címet viselő kiállításon Gaál Tibor grafikusművész, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett portrékarikaturista alkotásai elevenednek meg a Várkert Bazárban. A válogatott arcképcsarnokban szereplő húsz tekintélyes személyiség a történelem, az irodalom, a művészet, a tudomány és a sport területén alkotott maradandót. Az alkotó a térség (közel)múltjának nagy alakjait rajzolta újra egyéni látásmódban olyan módon, amely nemcsak a múlt felé fordul vissza, hanem a korábbi egyéni teljesítmények felvillantásával egyszersmind a jövő irányába is előremutat. A kiállítás a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, valamint az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével jön létre.

További részletek

„… dolgozni csak pontosan, szépen…”
Online tartalomszolgáltatás (blog) Folyamatos

A szabványok világa nem csupán azért áll közel hozzánk, könyvtárosokhoz, mert szeretjük szigorú előírások alapján végezni a munkánkat, hanem mert amióta van könyvtárosság, azóta létezik a rendszerezési vágy, ami végső soron a normalizálásban ölt testet. Hazánkban 2015 végén állt fel az Országos Könyvtári Szabványosítási Bizottság (OKSZB) azzal a céllal, hogy újjáélessze a könyvtári szabványosítás hosszú időn át szünetelő intézményét. 2020-ban az OSZK Könyvtári Intézeten belül létrejött a Könyvtári Szabványosítási Iroda, és ezzel megteremtődtek, voltaképp újraformálódtak a tevékenység magyarországi szervezeti keretei.

További részletek

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében: Érsekújvár
Online tartalomszolgáltatás (blog) Folyamatos

A Kisalföld északi peremén, a Nyitra partján fekszik Érsekújvár, ez a nagy történelmi eseményeket megélt fiatal város. Kossuth halála után Érsekújvár polgáraiban is megfogalmazódott az a szándék, hogy méltó emléket állítsanak a szabadság apostolának. A szoborállítás időpontját összekapcsolták a Rákóczi-szabadságharc 200 éves évfordulójával, országos szintű eseménnyé emelve ezáltal a leleplezési ünnepséget. A nagy esemény napját 1906. június 17-re tűzték ki.

További részletek

Mesélnek a dokumentumok: Szász Marianna hagyatéka
Online tartalomszolgáltatás (blog) Folyamatos

Ritkaságszámba megy Marianne Szasz-Burgos hagyatéka, több szempontból is. Egyrészt, ami az emigrációs hagyatékok esetében ritka, a hivatalos és a magánszféra itt szétválasztható, illetve az előbbi másodlagosan, kisebb volumenben van jelen. Továbbá, az anyag nem egy híres férfiember vagy egy közszereplő anyaga, hanem egy női magánszemélyé, aki nagy gonddal gyűjtötte a saját, valamint a felmenőinek életútját igazoló dokumentumokat. A hagyaték arról tanúskodik, hogy Szász Marianna életének meghatározó eseménye az emigráció volt; a benne található forrásanyag Marianna és az emigráns lét bonyolult és egymásra ható viszonyrendszerének folyamatos alakulásáról és alakításáról (is) szól.

További részletek

Október 1-jétől kötelező az érintésmentes testhőmérséklet-mérés a főbejáratunknál
Online tartalomszolgáltatás (blog) Folyamatos

2020. október 1-től kialakult járványhelyzet miatt a biztonsági szolgálat munkatársainak közreműködésével minden olvasónk számára kötelező a testhőmérséklet-mérés az épületbe való belépéskor.

További részletek

Üdvözlettel:
oszk.hu

Kérdezze a könyvtárost!
A hírlevél kommentálható Facebook-oldalunkon.
Híreink telefonról Twitteren is azonnal elérhetők.

 Itt leiratkozhat hírlevelünkről. | A hírlevél címzettje:  
Ha hírlevelünk nem jelenik meg, vagy nem jól olvasható, megtekintés böngészőben.

powered by phpList 3.4.5, © phpList ltd