Látók támogatásával korcsolyáztunk

Női alakformáló tornára is jelentkezhetünk

 

Egy középkorú házaspár korcsolyázni invitált a Westend City Center jégteraszára. Ha Péter semmit nem lát és mégis korcsolyázik, akkor, gondoltam, minimális látással  én is megpróbálhatom. Aztán kiderült, hogy látókkal öszszekapaszkodva keringünk majd a pályán, akik segítenek megtanulni az alapokat, s aztán majd egyedül is nekivághatunk a kalandnak. Szerda esténként jártunk, a belépődíjból és a korcsolyabérletből is kedvezményt kaptunk, és ekkor még a pályán is kevesen voltak, így a bátrabbak és gyakorlottabbak önállóan is próbálgathatták lábaikat és egyensúlyérzéküket. A rendszeres közös mozgást a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) szervezte, az új élményekhez járult a jó társaság és a segítőkész látó fiatalok lelkes csapata is.

Megtudtam, hogy többen a meleg évszakokban a futóedzéseken látássérült-látó párosok róják hétről hétre a köröket a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.

Egy februári pénteken a LÁSS és a Vakbarátok Klubjának közös teadélutánján is részt vehettünk, ahol a karaoke produkciók élvezete és esetleg előadása, valamint az egészséges szendvicsek és teakülönlegességek fogyasztása között a Brothmer gimnasztika alapjaival ismerkedhettünk és ügyességi versenyt rendeztünk. A lelkes látó segítők persze innen sem hiányoztak. Voltak itt egyetemisták, fiatal házasok kisgyermekkel, középkorú hölgyek és urak, vegyes, vidám társaság gyűlt öszsze.

Szeptember óta pedig női alakformáló tornára járunk hétfőn estéken. Szeretnénk, ha még több egészségével és alakjával, fizikai erőnlétével és testi, lelki fittségével törődő lány és asszony csatlakozna hozzánk! Az edzőnk, Ildikó segít a helyes mozgás kialakításában és kitartásra, erőfeszítésre és a mozgás örömének felismerésére buzdítja kis csapatunkat.

És akkor még nem is beszéltem a falmászásról, a barlangászásról, az evezésről, az októberben teljesített Bécs-Budapest Szupermaratonról és a tervezett sítáborról. De most nem is szeretnék. Akit érdekel és fontosnak tartja, hogy szabadidejét egészségesen, hasznosan és jó társaságban töltse, azt szeretettel várja a LÁSS és annak valamennyi tagja az egyesület bármelyik sportrendezvényén és edzésén! Részleteket a www.lassegyesulet.hu honlapon is olvashattok, illetve az info@lassegyesulet.hu e-mail-címen kérhettek információt.

 

Németh Orsolya