Európai üzleti asszisztensek

Ünnepélyes zárókonferencia a sikeres vizsgák után

 

Március 27-én sikert ünnepelhettünk: elérve kijelölt célját, sikerrel zárhatja a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete a „Partnerünk Európa” – látássérültek alternatív képzése és foglalkoztatása című HEFOP 2.3.1-es projektjét. Az ünnepi zárókonferencián a projekt hallgatói és oktatói mellett részt vettek a VGYKE vezetői és munkatársai, a szakmai partnerszervezetek képviselői, a sajtó munkatársai, valamint Horváth Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztályának vezetője és dr. Magyar Bálint, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület alelnöke.

Suhajda István alelnök és Dr. Nagy Marianna pedagógiai vezető megnyitó szavai után a projekt sikerességét Szi-lágyi Antal, a képzést lebonyolító SZTÁV ZRT vezérigazgatója, Szabó Sándor, a projekt hallgatói körében legnépszerűbbnek kikiáltott pedagógus és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó ZRT elnök-vezérigazgatója, egy projektrésztvevő lelkiismeretes és empatikus munkáltatója méltatta. Két alapgondolat mindhármuk előadásában közös volt: egyrészt munkájukkal is bizonyították, hogy nem sajnálattal és „karitatív szemlélettel” kell a fogyatékos emberek felé fordulni, hanem empatikus és emberi hozzáállással, őket a többiekkel egyenlő tanítványnak, munkatársnak, beosztottnak tekintve. A másik közös gondolatuk, hogy ők maguk is tanultak a projekt munkatársaitól és a látássérült résztvevőktől a program 22 hónapja során. A hallgatóknak pedig komoly megpróbáltatást jelentettek a közgazdaságtani, üzleti angol, pénzügyi, marketing és számviteli leckék.

A programot 2005. szeptemberében 36 hallgató kezdte meg, és 35-en most sikeres írás- és szóbeli, valamint gyakorlati vizsgát tettek, így európai üzleti asszisztens bizonyítványt vehettek át. Közülük 27-en már biztos állással rendelkeznek. A tanulók az ország minden szegletéből érkeztek, képviselték többek között Baranya, Békés, Borsod, Szabolcs és Veszprém megyét is. Volt köztük frissen érettségizett, egyetemi tanulmányait megszakító és diplomával rendelkező látássérült fiatal is, néhányan pedig az idősebb korosztályból újra iskolapadba ülve is sikerrel vették az akadályokat. Ez pedig nem kis részben a négy mentor érdeme is – egyikük maga is látássérült -, akik az elmúlt csaknem két évben folyamatos támogatásukkal segítették a hallgatók előmenetelét a képzés során, korrepetálták őket a nehezebb tárgyakból, tréningeket tartottak az oktatók és a leendő munkáltatók számára, emellett pedig rendszeres csoportos és egyéni mentorálás keretében pszichoszociális támogatást is nyújtottak a résztvevőknek. Nekik az előadások végeztével a hallgatók képviselői mondtak köszönetet eredményes munkájukért.

A délelőtt eseményeit a meghívott vendégek a Barabás Villa mediterrán parkjában egy kellemes sétával zárhatták, mialatt Dr. Nagy Marianna, a projekt pedagógiai vezetője sajtótájékoztatón látta vendégül a média képviselőit. Az ízletes ebéd után a főszerep a kötetlen ünneplésé volt: Weszely Ernő eMeRTon díjas zongoraművész hangulatos koncertjét az EU-zászlós torta elfogyasztása és a búcsúzás követte.

Az eseményről csak egyetlen személy hiányzott: Fodor Ágnes, a projekt vezetője, aki március 19-én egészséges fiú gyermeknek adott életet, a családnak ezúton is gratulálunk és sok boldogságot kívánunk!

A történetnek azonban ezzel nincs vége: a projekt vezetőire még számos nagy feladat vár, így a záróelszámolások és tanulmányok elkészítése mellett gondoskodni kell a projekt jövőjéről is, hogy a sok megszerzett tapasztalat, a támogatók segítségével létrejött jól felszerelt és korszerű módszertani központ és a megkezdett foglalkozási rehabilitációs munka a látássérültek érdekében továbbra is szolgálhassa kitűzött célunkat.

 

Németh Orsolya