Imával és énekkel enyhítette az élet terheit
Hogyan él napjainkban Gavrán Rozália, az egykori Homérosz kórus ünnepelt
szólistája? Erre voltam kíváncsi, amikor felkerestem a lírai szopránt, a Vakok
Állami Intézete Hungária körúti épületében, ahol ma már ő számít az intézet
legrégebbi lakójának.
Gavrán Rozáliának január 31-én ünnepeltük 79.
születésnapját. Tököl községben született, édesapja horvát származású gyári
munkás, édesanyja sváb származású háztartásbeli volt. Négyen voltak testvérek.
Rozika pici kora óta nem látó. 1932 őszén került Budapestre a vakok óvodájába,
szép hangja volt, s már az óvodában sokat szerepelt. A hatosztályos elemi
iskola befejezése után hároméves továbbképzés következett, amelyben háztartási
ismereteket, szakmát és egyéb dolgokat tanultak. De neki ez a hároméves
továbbképzés a második világháború viszontagságai miatt eléggé hiányos volt. A
látás hiánya mellett hátrányt jelentett Rozikának az, hogy csípőficamos is. De
ő erős akarattal hordozta az élet nehéz terheit.
Hazánk német megszállása után
haza kellett költöznie, s csak 1948. március 1-jén került vissza Budapestre a
vakok Hungária körúti intézetébe. Kitanulta a kefekötő szakmát és néhány évig a
kefeüzemben dolgozott a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalatnál.
Aztán telefonközpont-kezelő
lett a Petneházy utcai sütőipari vállalatnál, majd a
Pátria Nyomda telephelyein. E vállalatnál többször is kapott jutalmat.
1948-tól húsz éven keresztül
énekelt a Homérosz kórusban. Abban az időszakban már működött a Vakok
Szövetségének zenekara is. Olyan nagy alkotást is előadott akkor az ének- és
zenekar, mint Kodály Zoltán Kállai-kettős című műve. A Homérosz kórus 1968-ban
ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Kiváló szólistáik voltak azokban az
években: Barna Mária és Gavrán Rozika. Az említett
ünnepi műsorban is énekelt Rozika, akinek lírai szoprán hangján csodálatosan
szólt Kodály két dala: a Magas kősziklának oldalából és a Nausika.
Szövetségünk zenei szakosztálya abban az időben rendszeresen szervezett
különböző versenyeket. Azokon Rozika többször nyert első díjat az énekesi
kategóriában.
Néhány sorstársával együtt
1949-től több éven át énekelt Rozika a Kassai téri
templomban is. 1953-tól huszonöt éven át a Hermina u. 19. szám alatt lévő
Szeplőtelen fogantatás kápolnában énekelt az ottani kórusban. Ezt a kápolnát
(amely méretét tekintve inkább templom, mint kápolna) éppen hetven éve
szentelték fel. Rozika rendszeresen ma is e kápolnába jár szentmisére. Ő kicsi
kora óta mélyen vallásos.
Rozika az éneklés mellett
mindig szerette a regényeket és verseket. Az olvasáson kívül kedvenc időtöltése
még a rádiózás. Elsősorban zenei és irodalmi műsorokat szokott hallgatni. Sok
minden érdekli, tájékozott ember. A szomorúságot, a gondokat énekkel és imával
tudta enyhíteni. Nem lázadó, nem elégedetlen; hittel, lélekkel
kiegyensúlyozottságot tudott maga körül teremteni. Tiszteli, szereti
embertársait. Énektudását tehetsége mellett állandó szorgalommal, sok
gyakorlással fejlesztette, ezért arathatott sikereket. Olyan jeles tanárok
szóltak róla elismerően, mint Solt János, a Vakok Iskolájának egykori
zenetanára és Ungár Imre zongoraművész. Szövetségünk
vezetősége Gavrán Rozália munkásságát 1966-ban a
Braille-emlékérem adományozásával ismerte el.
Ma már csak kevés emberrel
tud beszélgetni. Az intézetben él egykori osztálytársa: Berindánné
Katika, vele többször beszélget. Legidősebb testvére már itt hagyta a földi
világot. Két testvérével gyakran szokott találkozni. Az intézetben különböző
alkalmakkor szívesen énekel. Kívánjuk, énekeljen még nagyon-nagyon sokáig!
Lak István