Ünnepelték a gyönyörű hangjáért

Imával és énekkel enyhítette az élet terheit

 

Hogyan él napjainkban Gavrán Rozália, az egykori Homérosz kórus ünnepelt szólistája? Erre voltam kíváncsi, amikor felkerestem a lírai szopránt, a Vakok Állami Intézete Hungária körúti épületében, ahol ma már ő számít az intézet legrégebbi lakójának.

Gavrán Rozáliának január 31-én ünnepeltük 79. születésnapját. Tököl községben született, édesapja horvát származású gyári munkás, édesanyja sváb származású háztartásbeli volt. Négyen voltak testvérek. Rozika pici kora óta nem látó. 1932 őszén került Budapestre a vakok óvodájába, szép hangja volt, s már az óvodában sokat szerepelt. A hatosztályos elemi iskola befejezése után hároméves továbbképzés következett, amelyben háztartási ismereteket, szakmát és egyéb dolgokat tanultak. De neki ez a hároméves továbbképzés a második világháború viszontagságai miatt eléggé hiányos volt. A látás hiánya mellett hátrányt jelentett Rozikának az, hogy csípőficamos is. De ő erős akarattal hordozta az élet nehéz terheit.

Hazánk német megszállása után haza kellett költöznie, s csak 1948. március 1-jén került vissza Budapestre a vakok Hungária körúti intézetébe. Kitanulta a kefekötő szakmát és néhány évig a kefeüzemben dolgozott a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalatnál.

Aztán telefonközpont-kezelő lett a Petneházy utcai sütőipari vállalatnál, majd a Pátria Nyomda telephelyein. E vállalatnál többször is kapott jutalmat.

1948-tól húsz éven keresztül énekelt a Homérosz kórusban. Abban az időszakban már működött a Vakok Szövetségének zenekara is. Olyan nagy alkotást is előadott akkor az ének- és zenekar, mint Kodály Zoltán Kállai-kettős című műve. A Homérosz kórus 1968-ban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Kiváló szólistáik voltak azokban az években: Barna Mária és Gavrán Rozika. Az említett ünnepi műsorban is énekelt Rozika, akinek lírai szoprán hangján csodálatosan szólt Kodály két dala: a Magas kősziklának oldalából és a Nausika. Szövetségünk zenei szakosztálya abban az időben rendszeresen szervezett különböző versenyeket. Azokon Rozika többször nyert első díjat az énekesi kategóriában.

Néhány sorstársával együtt 1949-től több éven át énekelt Rozika a Kassai téri templomban is. 1953-tól huszonöt éven át a Hermina u. 19. szám alatt lévő Szeplőtelen fogantatás kápolnában énekelt az ottani kórusban. Ezt a kápolnát (amely méretét tekintve inkább templom, mint kápolna) éppen hetven éve szentelték fel. Rozika rendszeresen ma is e kápolnába jár szentmisére. Ő kicsi kora óta mélyen vallásos.

Rozika az éneklés mellett mindig szerette a regényeket és verseket. Az olvasáson kívül kedvenc időtöltése még a rádiózás. Elsősorban zenei és irodalmi műsorokat szokott hallgatni. Sok minden érdekli, tájékozott ember. A szomorúságot, a gondokat énekkel és imával tudta enyhíteni. Nem lázadó, nem elégedetlen; hittel, lélekkel kiegyensúlyozottságot tudott maga körül teremteni. Tiszteli, szereti embertársait. Énektudását tehetsége mellett állandó szorgalommal, sok gyakorlással fejlesztette, ezért arathatott sikereket. Olyan jeles tanárok szóltak róla elismerően, mint Solt János, a Vakok Iskolájának egykori zenetanára és Ungár Imre zongoraművész. Szövetségünk vezetősége Gavrán Rozália munkásságát 1966-ban a Braille-emlékérem adományozásával ismerte el.

Ma már csak kevés emberrel tud beszélgetni. Az intézetben él egykori osztálytársa: Berindánné Katika, vele többször beszélget. Legidősebb testvére már itt hagyta a földi világot. Két testvérével gyakran szokott találkozni. Az intézetben különböző alkalmakkor szívesen énekel. Kívánjuk, énekeljen még nagyon-nagyon sokáig!

 

Lak István