Ahány lépés, annyi koppanás:
kopp, kopp, kopp, kopp,… kopp.… Emberi nyelvre
lefordítva ez annyit jelent, hogy: egy, kettő, három, tizenöt,… százhetvennégy…
meg akármennyi.
Hogy mi az élet?
Kisebb-nagyobb számsorok összessége. Minden személynévhez és helységnévhez,
építményhez, létesítményekhez – mint amilyenek a villamos- vagy
autóbuszmegállók, utcák, terek, vagy az újságos bódéja – szorosan kapcsolódik
egy egyjegyű vagy többjegyű szám. Sőt, teljesen azonosulnak. Ha valaki kimondja
előttem például ezt a szót, hogy Nyugati pályaudvar,
lelki szemeim előtt abban a pillanatban megjelenik ez a szám: 650. Sőt, minden
ilyen számsorhoz hozzátapad még valami jellegzetesség. A 270-es számcsoportnak
dohány-, az 530-asnak friss kenyér szaga van, a 380-asból bűzlik a karbol.
Csengettyűszót hallok a 420-asnál és vidám gyermekzsivajt az 500-asnál. Bözsi nővéreméket a 1025-ös szám jelenti, Feri bátyámékat az
1870-es, Anyámat az 1370-es. De ezek már öszszetett
számok. Az 1025 részeire bontva így alakul: 52, azután 315, ezt követi 11
megálló, 470 az első villamos átszállás, azután jön 7 megálló, azután 60 a
kapualjig és 30 lépcső. Anya sokkal komplikáltabb, sokkal összetettebb. Bizony
nem egyszerű dolog mindezt fejben tartani, de a muszáj
nagy úr. És nem az ismerős számokkal van baj, hanem az újabbakkal, noha hamar
megszokja az ember és bizonyos gyakorlatot is szerez,
egyszerűsítő módszereket talál fel az egyes számok összehasonlításával,
egymáshoz adásával, vagy éppen kivonásával.
Este, mielőtt elaludnék,
azzal szórakozom, hogy összeadom a napi mennyiséget. Valahogy így: a boltba
oda-vissza =580+a műhelybe(átszállásokkal) 950,
hazafelé+110 (a trafikot is beleszámolva) esti séta a háztömb körül+1000, öszszesen 2640. De ez az egyszerűbb, mert van, amikor
gyógyszertárba, az orvoshoz el kell menni, vagy éppen látogatóba valakihez.
Ezután jön a játék: a
végösszeg boncolgatása időegységekkel, mivel egy szám nagyjából megfelel egy
másodpercnek. Hány percet, órát tesz ki egészében és részleteiben? Idővel azután úgy kifejlődik az ember időérzéke, hogy majd percnyi
pontossággal meg tudja mondani az időt. Meg tudom mondani: hány percre van a
kerületi önkormányzat, a Margit-híd vagy a Boráros
tér.
Amíg erre képes lesz valaki,
addig nagyon sokat kell számolnia. Olyasvalami ez, mint az abszolút hallás.
Kifinomul az érzék, kialakul a feltételes reflex. Később, ha akarná, sem tudja
mellőzni a számolást.
Amikor egyszer beteg voltam,
megszámoltam, hányat dobbant a szívem, hányat lélegeztem egy óra alatt.
Kiszámítottam, hogy addig hány hónapot, hetet, napot, órát, percet éltem és
kiszámítottam, hányszor és miből mennyit fogyasztott életében egy 70 évet
megélt ember.
Számok, számok, számok.
Nagyon sokszor hallgatom a
rádiót. Megszámoltam, hogy hány ütemből áll Kodály Háry János szvitje és Sibelius szimfonikus költeménye, a Finnlandia.
Számok, számok.
Tudom, hányszor kell
szájamhoz emelni a kanalat, amíg elfogyasztom a tányér karimájáig lévő levest
és tudom, hogy hány korty telik egy teletöltött kétdecis
pohárból…
Számok.
Megszámoltam: ötszázhuszonkétszer csusszant, majd puffant a lapát, amikor
Apám fölé emelték a hantot.
Az élet egy rövid vagy
hosszú, kicsi vagy nagy összegű számsor. Vajon hányat kell még számolnom addig,
amíg végleg kiesik kezemből a fehér bot?
Dr. Kikli
Tivadar