Táncra perdültek a nemlátók is

 

Fergeteges rock and roll party kerekedett rövid idő alatt az MVGYOSZ székházának Hermina termében. Fenyő Miklós, a Hungária Együttes alapítója, közel 400 könnyűzenei dal szerzője volt itt a vendég december 13-án. A Csókkirály, a Dunaparti randevú, a Napfény a jégen című slágerek mellett felcsendültek a régebbi szerzemények is, így például a Csavard fel a szőnyeget!, vagy a Limbó hintó.

A Hermina teremben alig maradt üresen szék és a vendégek közül többen is táncra perdültek a zene ritmusára.

Kerepesi Jánosné Csilla, mint mondta, nagyon szereti Fenyő Miklós dalait, ezért jött el a rendezvényre. Nedvig Ibolya a barátnőjével, Tóth Józsefné Nellivel érkezett, mert mindketten nagyon kíváncsiak voltak erre a programra. Itt volt Bereczkné Bihari Erzsébet is, a Hermina Egyesület Horizont Kultúrcsoportjának a lelke, aki ugyan komolyzene-rajongó, de ez az esemény jó alkalmat kínált számára ahhoz, hogy régi ismerőseivel találkozzon. Mellette ült Bereznai István és a felesége, Nagy Ilona, aki a költészetével üzen a nagyvilágnak. Tábori József maga is dobol, nagy tetszéssel hallgatta a jó zeneszámokat. Szepesi Richárd, az Avatár zenekar vezetője, a Médium zenekar tagja billentyűs hangszereken játszik. Ő fogalmazta meg úgy a véleményét, hogy Fenyő Miklóst a magyar Jerry Lee Louisnak tartja, minden dalát ismeri, s akárcsak a vendégek többsége, ő is énekelte a művésszel együtt annak slágereit.

 

Garamvölgyi Annamária