Taroltak a csörgőlabdások

 

Prágában októberben nyolc ország részvételével zajlott le a 2006. évi “B” csoportos Csörgőlabda Európa Bajnokság.  A magyar válogatott az előkelő második helyen végzett, s ezzel a csapat visszakerült az “A”-kategóriába, vagyis az európai felsőházba, s ezzel jogot szerzett a 2008. évi Pekingi Paralimpiai Játékokon a  kvalifikációs versenyen való részvételre. Úgy lettek ezüstérmesek, hogy a torna alatt egyetlen vereséget sem szenvedtek. A döntő mérkőzést azzal a belga csapattal vívták, amelyet a csoportmérkőzések alatt már egyszer 3:2-re legyőztek. Ezúttal viszont a belgáknak sikerült az aranygólt megszerezniük. Az ezüstérmes magyarok  közül a legjobb játékosnak Hajba Szabolcsot választották.

Budapesten a Kolozsvár utcai általános iskolában november 11-én rendezték meg a Csörgőlabda Magyar Bajnokságot. A kétfordulós versenyen 4 csapat mérte össze a tudását -  tudtuk meg Ramocsa Gábor válogatott vezetőedzőtől. Első lett: a Fortuna, 27 ponttal, 89-62-es gólaránnyal; második a Telepesek csapata, 21 ponttal, 69-56-os; harmadik: a Challenger, 19 ponttal, 55-40-es; negyedik: a Vakok Diáksport Egyesülete (VDSE) 4 ponttal, 38-83-as gólaránnyal. A verseny színvonalas csatákat hozott. A bajnokság gólkirálya Orsós Zsolt lett.

 

G. A.