A karácsony a szeretet és a
nagy eszem-iszom, a szilveszter a vidámság és a nagy eszem-iszom ünnepe
hazánkban. Éppen ezért remélhetőleg derűs lélekkel fogadja minden kedves
olvasónk, ha történelmi példákkal segítünk annak a kérdésnek a
megválaszolásában, hogy az ünnepeken mi kerüljön az asztalra.
Aki beéri egy kevéssé
változatos menüvel, annak figyelmébe ajánlom a középkorban élt Perényi Gábor főúr szakácsának ötletét. Íme: Egy kövér
kappant helyezzünk el egy kicsiny borjúban; az így megtöltött kis borjút tegyük
bele egy kövér juhba, a juhot pedig egy ökörbe. S mire
ez a töltött ökör megsül, megsül abban a juh, a borjú, de még a kappan is.
Az ennél színesebb menüsorra
áhítozóknak azt az ebédet ajánlanám követendő példának, amelyet gróf Thurzó Gábor galgóci várában
hordtak fel az asztalra 1603. január 1-én. Így követték
egymást a harapnivalók: Tehénhús tormával, kappan mézelt tésztával, leves
kenyérrel, kolbász, kecsege sóban, gyümölcsös lével bíber-(hód)
fark, indiai tik (pulyka), borjúbél tejben, báránytüdő tiszta borssal,
bárányhús lemóniával (citrommal), lúd tiszta borssal,
borjúhús ispékkel (szalonnával), savanyú káposzta
tehénhússal, lúd sütve, apró madár disznóhús pecsenyével, császármadár sütve,
pástétom, ostyabéles, aprópástétom. Éhenhalás
ellen hatásosnak bizonyult az a vacsora is, amelyet az említett nap estéjén
szolgáltak fel a grófi családnak. Ebben a sorrendben: Lúd rántott liszttel,
kappan vagdalva, viza tiszta borssal, bárányhús ecettel és sólyával, csíkkáposzta
lévbe, borjúhús tiszta borssal, kecsege éles lével,
kappan sütve, tehénhús pecsenye, karórépa tehénhússal, rántott hal vajba,
lúdcímer sütve, disznóhús pecsenye, tehénhús petrezselyemmel, fánk vajba, ostyabéles, szilva tortáta, nyúl
fekete lével.
Művészi hajlamokkal megáldott
kedves Olvasóink készíthetnek invenció-asztalt. Aki nem tudná esetleg, mi is az
az invenció-asztal, tudja meg, hogy egy vagonnyi
cukor elég a kialakításához. Az invenció-asztal valójában egy olyan nagy kert,
amelyben minden cukorból van: a pompás illatszereket permetező szökőkutak is, a
fölséges illatokat füstölgő tűzhányó hegyek is, a szobrok, az oszloptartók, a
virágok, a kavicsos sétányok, a narancs- és citromfák, minden- minden cukorból.
Csupán az invenció-asztal közepén kiképzett tavacskában úszkáló eleven
kiskacsák nincsenek cukorból.
Persze, aki invenció-asztalt
készítene (leutánozván a középkorban divatos példákat), tartsa szem előtt, hogy
az ilyen asztalt körülülő vendégsereget illik legalább
150, de inkább 400 fogásos ételsorral megkínálni. S ha a vendégektől áradó
elismerést a tetőpontig akarja növelni, akkor az invenció-asztalra tett óriási
pástétomból váratlanul ugorjon elő egy törpe, s az nyújtson át egy dicsőítő
költeményt a legérdemdúsabb vendégnek. (Ez utóbbi trükköt mutatták be II.
Mátyás király pozsonyi koronázásán is azzal a különbséggel, hogy ott az óriási
pástétomból egy veresnadrágos, dolmányos cigányfiúcska bukkant elő és azonnal
hegedülni kezdett a főuraknak.)
Mivel itt én terjedelmi
korlátok miatt recepteket nem, csak menüötleteket adhatok, csupán annyit hozok
még szóba, hogy régebben az ételeket a mi hazánkban borssal, sáfránnyal,
gyömbérrel, ecettel, tormával, fokhagymával, hagymával, tárkonnyal,
szerecsendióval bőségesen ízesítették. Jókai Mór meg is jegyezte: “Úgy látszik,
eleink nem csupán kívül viseltek a tagjaikon páncélt, de a gyomruk is bádoggal
volt kibélelve.”
A dúsan fűszerezett ételekhez
két kézzel fogott nagy veres fazekakból itták a bort és hosszúszájú, kotyogós
üvegekből a meggypálinkát.
A mai felnőtt férfiak
némelyike e téren fölvenné a versenyt az elődökkel.
Cseri Sándor