Mit tegyünk az ünnepi asztalra?

 

A karácsony a szeretet és a nagy eszem-iszom, a szilveszter a vidámság és a nagy eszem-iszom ünnepe hazánkban. Éppen ezért remélhetőleg derűs lélekkel fogadja minden kedves olvasónk, ha történelmi példákkal segítünk annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy az ünnepeken mi kerüljön az asztalra.

Aki beéri egy kevéssé változatos menüvel, annak figyelmébe ajánlom a középkorban élt Perényi Gábor főúr szakácsának ötletét. Íme: Egy kövér kappant helyezzünk el egy kicsiny borjúban; az így megtöltött kis borjút tegyük bele egy kövér juhba, a juhot pedig egy ökörbe. S mire ez a töltött ökör megsül, megsül abban a juh, a borjú, de még a kappan is.

Az ennél színesebb menüsorra áhítozóknak azt az ebédet ajánlanám követendő példának, amelyet gróf Thurzó Gábor galgóci várában hordtak fel az asztalra 1603. január 1-én. Így követték egymást a harapnivalók: Tehénhús tormával, kappan mézelt tésztával, leves kenyérrel, kolbász, kecsege sóban, gyümölcsös lével bíber-(hód) fark, indiai tik (pulyka), borjúbél tejben, báránytüdő tiszta borssal, bárányhús lemóniával (citrommal), lúd tiszta borssal, borjúhús ispékkel (szalonnával), savanyú káposzta tehénhússal, lúd sütve, apró madár disznóhús pecsenyével, császármadár sütve, pástétom, ostyabéles, aprópástétom. Éhenhalás ellen hatásosnak bizonyult az a vacsora is, amelyet az említett nap estéjén szolgáltak fel a grófi családnak. Ebben a sorrendben: Lúd rántott liszttel, kappan vagdalva, viza tiszta borssal, bárányhús ecettel és sólyával, csíkkáposzta lévbe, borjúhús tiszta borssal, kecsege éles lével, kappan sütve, tehénhús pecsenye, karórépa tehénhússal, rántott hal vajba, lúdcímer sütve, disznóhús pecsenye, tehénhús petrezselyemmel, fánk vajba, ostyabéles, szilva tortáta, nyúl fekete lével.

Művészi hajlamokkal megáldott kedves Olvasóink készíthetnek invenció-asztalt. Aki nem tudná esetleg, mi is az az invenció-asztal, tudja meg, hogy egy vagonnyi cukor elég a kialakításához. Az invenció-asztal valójában egy olyan nagy kert, amelyben minden cukorból van: a pompás illatszereket permetező szökőkutak is, a fölséges illatokat füstölgő tűzhányó hegyek is, a szobrok, az oszloptartók, a virágok, a kavicsos sétányok, a narancs- és citromfák, minden- minden cukorból. Csupán az invenció-asztal közepén kiképzett tavacskában úszkáló eleven kiskacsák nincsenek cukorból.

Persze, aki invenció-asztalt készítene (leutánozván a középkorban divatos példákat), tartsa szem előtt, hogy az ilyen asztalt körülülő vendégsereget illik legalább 150, de inkább 400 fogásos ételsorral megkínálni. S ha a vendégektől áradó elismerést a tetőpontig akarja növelni, akkor az invenció-asztalra tett óriási pástétomból váratlanul ugorjon elő egy törpe, s az nyújtson át egy dicsőítő költeményt a legérdemdúsabb vendégnek. (Ez utóbbi trükköt mutatták be II. Mátyás király pozsonyi koronázásán is azzal a különbséggel, hogy ott az óriási pástétomból egy veresnadrágos, dolmányos cigányfiúcska bukkant elő és azonnal hegedülni kezdett a főuraknak.)

Mivel itt én terjedelmi korlátok miatt recepteket nem, csak menüötleteket adhatok, csupán annyit hozok még szóba, hogy régebben az ételeket a mi hazánkban borssal, sáfránnyal, gyömbérrel, ecettel, tormával, fokhagymával, hagymával, tárkonnyal, szerecsendióval bőségesen ízesítették. Jókai Mór meg is jegyezte: “Úgy látszik, eleink nem csupán kívül viseltek a tagjaikon páncélt, de a gyomruk is bádoggal volt kibélelve.”

A dúsan fűszerezett ételekhez két kézzel fogott nagy veres fazekakból itták a bort és hosszúszájú, kotyogós üvegekből a meggypálinkát.

A mai felnőtt férfiak némelyike e téren fölvenné a versenyt az elődökkel.

                  

Cseri Sándor