Hangoskönyvsarok
A karácsony nemcsak ünnep,
hanem próba is: a szív próbája. Kitüntetett napja az évnek, és hatása alól
nemigen vonhatja ki magát senki. Még az sem, aki számára karácsony nem
elsősorban, vagy egyáltalán nem a Megváltó születésének misztériumát jelenti.
Így van ez már évszázadok óta, s ezt “énekli” meg költőien szép kisregényében a
nagy angol író, Charles Dickens is. Az 1843-ban keletkezett történet valójában
tanmese. Arról szól, hogyan “tér meg” a főhős, a kemény szívű, érzéketlen, az
anyagi hasznot minden és mindenki elé-fölé helyező Scrooge
úr, s miként ébred rá, hogy szeretet és az emberek iránti részvét nélkül élete
üres és értelmetlen marad, ő maga pedig menthetetlenül
magányos.
Scrooge úr értetlenül és ingerülten szemléli a vidám
karácsonyi készülődést, a zsibongó várost, melyet betölt a boldog és izgatott
várakozás hangulata. Mivégre ez a nagy nyüzsgés,
kérdezi, hiszen ennek semmi haszna, sőt, csak pénzt vesz ki a zsebéből. Lám,
még írnokának is fizetett szabadnapot kell adnia. Meglátogatja unokaöccse, aki
megpróbálja elmagyarázni neki, miféle “haszna” van az ünnepnek az ember
életében. Szavaira nekünk is érdemes odafigyelni:
“Sok minden van, ami javamra
válhatott volna, és nem vettem hasznát, meglehet (...),
többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak
eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá - tekintet nélkül a szentséges
nevének és eredetének járó tiszteletre, ha ugyan erről bármilyen vonatkozásban
is meg lehet feledkezni -, úgy gondoltam rá, mondom, mint a jó napokra; mint
jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az
esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással
nyíltan kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik
igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak.
És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt
nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált és javamra is fog válni
mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!”
Scrooge úrról leperegnek e szavak, nem úgy, mint a későbbi
különös események. Magányos éjszakáján szellemek látogatják meg: a múlt, a
jelen és az eljövendő karácsonyok szellemei, melyek szembesítik a hökkent
férfiút egykor elkövetett bűneivel, részvétlenségével, és megmutatják neki
magányos és sivár jövőjét. E különös “szellemjárás” hatására Scrooge úr szeme felnyílik, s meglátja az élet valódi
értelmét, ami nem a pénz, hanem a szeretet, a családi élet melege, az emberek
iránti megértés és szolidaritás.
A szép mese nekünk is szól.
Hozzánk is bekopoghatna néha egy ilyen jó szellem, hogy kézen fogjon, s
elvezessen arra az útra, mely nem a haszon, az anyagi javak hajszolása felé,
hanem egymás felé, ahogy a költő mondja: lélektől lélekig vezet. S jöhetne egy
olyan szellem is, mely megtanít bennünket ünnepelni, ajándékozni, mely
ráébreszt arra, hogy nem a plazmatévé, a mosogatógép vagy - horribile
dictu - a vérnyomásmérő a legnagyobb ajándék, amit a
karácsonyfa alá tehetünk. Van valami más, ezeknél sokkal fontosabb, amit adnunk
kellene egymásnak: az idő. A mi drága időnk, amiből sokszor azoknak jut a
legkevesebb, akik a legközelebb állnak a szívünkhöz.
Dickens szép meséjét Bodrogi
Gyula olvassa fel az ő jól ismert kedves, vidám, barátságos hangján. Szánjanak
rá életükből három órácskát, hogy meghallgassák, s gazdagabb lesz tőle az
ünnepük.
Ferencz Zsuzsa
Charles Dickens: Karácsonyi
ének
Bodrogi Gyula előadásában
Parlando hangoskönyvek, 3 CD