Charles Dickens: Karácsonyi ének

Hangoskönyvsarok

 

A karácsony nemcsak ünnep, hanem próba is: a szív próbája. Kitüntetett napja az évnek, és hatása alól nemigen vonhatja ki magát senki. Még az sem, aki számára karácsony nem elsősorban, vagy egyáltalán nem a Megváltó születésének misztériumát jelenti. Így van ez már évszázadok óta, s ezt “énekli” meg költőien szép kisregényében a nagy angol író, Charles Dickens is. Az 1843-ban keletkezett történet valójában tanmese. Arról szól, hogyan “tér meg” a főhős, a kemény szívű, érzéketlen, az anyagi hasznot minden és mindenki elé-fölé helyező Scrooge úr, s miként ébred rá, hogy szeretet és az emberek iránti részvét nélkül élete üres és értelmetlen marad, ő maga pedig menthetetlenül magányos.

Scrooge úr értetlenül és ingerülten szemléli a vidám karácsonyi készülődést, a zsibongó várost, melyet betölt a boldog és izgatott várakozás hangulata. Mivégre ez a nagy nyüzsgés, kérdezi, hiszen ennek semmi haszna, sőt, csak pénzt vesz ki a zsebéből. Lám, még írnokának is fizetett szabadnapot kell adnia. Meglátogatja unokaöccse, aki megpróbálja elmagyarázni neki, miféle “haszna” van az ünnepnek az ember életében. Szavaira nekünk is érdemes odafigyelni:

“Sok minden van, ami javamra válhatott volna, és nem vettem hasznát, meglehet (...), többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá - tekintet nélkül a szentséges nevének és eredetének járó tiszteletre, ha ugyan erről bármilyen vonatkozásban is meg lehet feledkezni -, úgy gondoltam rá, mondom, mint a jó napokra; mint jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással nyíltan kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak. És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált és javamra is fog válni mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!”

Scrooge úrról leperegnek e szavak, nem úgy, mint a későbbi különös események. Magányos éjszakáján szellemek látogatják meg: a múlt, a jelen és az eljövendő karácsonyok szellemei, melyek szembesítik a hökkent férfiút egykor elkövetett bűneivel, részvétlenségével, és megmutatják neki magányos és sivár jövőjét. E különös “szellemjárás” hatására Scrooge úr szeme felnyílik, s meglátja az élet valódi értelmét, ami nem a pénz, hanem a szeretet, a családi élet melege, az emberek iránti megértés és szolidaritás.

A szép mese nekünk is szól. Hozzánk is bekopoghatna néha egy ilyen jó szellem, hogy kézen fogjon, s elvezessen arra az útra, mely nem a haszon, az anyagi javak hajszolása felé, hanem egymás felé, ahogy a költő mondja: lélektől lélekig vezet. S jöhetne egy olyan szellem is, mely megtanít bennünket ünnepelni, ajándékozni, mely ráébreszt arra, hogy nem a plazmatévé, a mosogatógép vagy - horribile dictu - a vérnyomásmérő a legnagyobb ajándék, amit a karácsonyfa alá tehetünk. Van valami más, ezeknél sokkal fontosabb, amit adnunk kellene egymásnak: az idő. A mi drága időnk, amiből sokszor azoknak jut a legkevesebb, akik a legközelebb állnak a szívünkhöz.

Dickens szép meséjét Bodrogi Gyula olvassa fel az ő jól ismert kedves, vidám, barátságos hangján. Szánjanak rá életükből három órácskát, hogy meghallgassák, s gazdagabb lesz tőle az ünnepük.

 

Ferencz Zsuzsa

 

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Bodrogi Gyula előadásában

Parlando hangoskönyvek, 3 CD