Liget.org   »   2014 / 1   »   Németh Tibor  –  Haza, hazaárulás, tudomány, művészet
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2867
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Nagyon komoly felvetés. Érdemes mindenekelőtt két mozzanatot megkülönböztetni. A tudós és a művész – mint gyarló ember – jót, rosszat tesz. Ugyanakkor teljesítménye lehet silány vagy korszakalkotó. A kettő megítélése sem azonos.

 

A lehetséges viszonyokat, eseményeket egyszerű táblázatban így osztályozhatjuk:

............................. jó saját haza                  rossz saját haza

haza ellen tesz                    -                                   +

.............................

haza mellett tesz                 +                                  -

 

A „jó saját haza, rossz saját haza” címek azt jelentik, hogy az adott ország éppen a jó vagy a rossz oldalon áll(t)-e. Az oldallécen szereplő „haza ellen tesz / haza mellett tesz” rubrikák pedig, hogy egy tudós vagy művész a saját hazája mellett vagy ellen lépett-e fel. A táblázat érték-rekeszeiben a +, illetve – jelek megadják, hogy az aktuális közfelfogás szerint a tudóst, művészt mint embert miként illik megítélni: hazaáruló volt-e vagy hős. (Van ebben egy kis slamposság, mert szerepeltetjük a „haza” szót, ami mögött ott lebeg a nemzet-fogalom is. Az aktuális állam elleni vagy állam melletti fellépés nem azonos a nemzetet, illetve a hazát érintő fellépéssel – de hagyjuk a szőrszálhasogatást.)

 

A tudósok vagy művészek kor szerinti megítélésével nincs gondom. Az ember megítélését azonban relatívnak tartom, míg a teljesítményét abszolútnak.

 

Haza, nemzet, állam nem volt örökké és nem lesz örökké. Valamikor, valamiért létrejöttek ezek a képződmények, és a valóság változásával valamikor, valamiért meg is szűnnek. Az emberi faj sok évezrede egymással versengő csoportokra tagolódott. A csoportosulások típusai közül ma a legerősebb képződmény a nemzet, amire épül, vagy amire hivatkozik az adott közösség politikai államszervezete.

 

Az egymással versengő államok, nemzetek önmaguk védelme érdekében kialakították a hazaárulás fogalmát, amit súlyos bűnnek értékelnek, és komolyan büntetik. A hazát aktuálisan támogató az adott közösségben jó, az ellene forduló rossz. Ha később változik az adott nemzet politikai képlete, vagy a világban más domináns politikai kurzus bontakozik ki, akkor átminősül a tett megítélése. Így lesz a hazaárulásból hőstett, és viszont. A fenti osztályozó táblázatban a + és a – helyet cserélhetnek. A megítélés tehát relatív, a konkrét helyhez, időhöz, szituációhoz kötött. Ha a relatív jellegre rámutat a megfigyelő, akkor a konkrét társadalom többnyire felháborodik, mert a hazaárulás fogalmát az adott kor és helyszín társadalma mindig abszolútnak, öröknek, kikezdhetetlennek tekinti, ahol szóba sem jöhet, hogy más kor, más helyszín ezt a megítélést megváltoztathatja. Eszemben sincs vitatni a hitleri Németország vagy a sztálini Szovjetunió megítélését, csak rámutatok ennek a megítélésnek a relatív természetére.

 

H. G. cikkében felsorolt néhány példát. Hadd tegyek hozzá én is. Wagner náci előfutárnak tekinthető, Lukács György keménykezű népbiztos volt. A relatív, emberi síkon elkövetett tettek sokáig befedhetik a tudományos-művészeti teljesítményt.

 

A tudósok és művészek is az adott, konkrét valóságban élnek, mint a többi halandó. Nekik is át kell élniük ennek a valóságnak minden gyakorlati vonatkozását, jellemzőit, még ha azok kisszerűek, netán elhibázottak. Őket is megítélik a napi kánon szerint, és el kell viselniük a megítéltetésük következményeit. Börtön, halál, szégyen, dicsőség stb.

 

A tudományban és művészetben van azonban egy másik, szerintem magasabb rendű zsűri, amely a teljesítményeket értékeli. A tudományos és művészi teljesítmény nem relatív. A tudományban egy eredmény akkor teljesítmény, ha hozzáad valamit az addig elérthez. Ezt később meghaladhatja egy másik teljesítmény, de attól még a meghaladott is értékes marad, furcsa módon éppen azért, mert lehetővé tette, hogy meghaladják. A teljesítmény, a mű túlemelkedik a gyarló alkotó emberen. Ha a teljesítmény megszületett, már nincs köze az alkotójához, önálló életet kezd. Heisenberget, Szaharovot, Kurcsatovot, Von Braunt sem lehet kitörölni a tudomány óriásai közül relatív, másodlagos kritériumok alapján. Von Braun V2-je valóban Londont lőtte, a nácik parancsaira, de nélküle nem lett volna Holdra szállás. Nagyon ostoba az a kor, amely a tudósoknál, művészeknél leragad az ember relatív megítélésénél, és ennek alapján elutasítja az abszolút teljesítményt.

 

A közelmúltban Jeruzsálemben bemutattak egy Wagner-művet. Wagner eddig lényegében indexen volt ott, most viszont hangos ovációval fogadta a közönség.