Testem már csak pihényi. Nem volt nehéz dolga a szélnek karomon üresen lóbált bevásárló szatyrommal. Kifeszítve
a vitorla, kétfelől a tömeg hullámzása egy homályos odúba vitt.
A blúzok halma összejátszott a pár méterrel arrébb levőkkel. A pulóverek a szoknyák és farmerek hegyéig nyújtóztak. Részletek keresték teljességüket. A ládáktól ládákig nyúlkálók és keresgélők tán így akarták kipihenni szorgos életük fáradalmait, vagy csak lustálkodtak itt családtól, főnöktől távol? S a függőlegesen ténfergők? E korporálisnak éppenséggel nem mondható szagok és tarkaságok foglyai?
El innen!, még egy vásárló rám talál akaszkodni,
a mérleghez vonszol. S ha tovább tart súlyvesztésem, mi lesz, ha belőlem már csak a ruha marad, viseltes pulóverem, szoknyám, kabátom? Hol itt az ajtó, az ablak? Lelkemmel
a szélnek nem lesz-e bajos elszállnia?