Liget.org   »   2012 / 10   »   Petrik Iván  –  Vérkombinát
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2596
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Cinóber a fal előtt állt, most kicsit távolabb, mert kettőt hátralépett, hogy felmérhesse az egész felületet. Bal kezével a nadrágtartójába kapaszkodott, ernyedten teste mellé engedett jobb kezében cirokseprűt tartott. Az ajtóból szürke csíkos macska nézte, bizonyos Johnston úr, ugyanazzal a figyelemmel, ahogy ő vizsgálta a falat. Rajtuk kívül nincs senki a szobában, ez az egyedüli mérték: a saját elszánt egyedüllétük, s nem kilotonnák, megawattok. És még valami: a távolabbi sarokban két üres, zöld üveg. Nem messze az üvegektől, a szoba egyetlen ablakán át a sötét kert árnyjátékaira lehetett látni.

 

Míg Cinóber tekintetével az előtte magasodó falat tapogatta, valóban úgy, mintha pusztán a pillantásával szeretné átütni az évszázados téglasort, de legalábbis a sűrű félhomályt, ami körbevette, az ablakban megjelent egy csak Cinóberéhez hasonlítható fej. Tudom, amíg nem mondom el, milyen volt Cinóber feje, nemigen folytathatom az ablakon beleső férfi ismertetését. Mégsem próbálkozom Cinóber üstökének leírásával, mert már többször kudarcot vallottam vele. Maradjunk annyiban, hogy az a másik fej is eltűnt az ablakból, s csak a nyugtalanító érzést hagyta maga után, hogy az ablakon túli világban történik valami. Cinóber nem vett észre ebből semmit, még egy röpke borzongás sem futott végig rajta. Nem érdekelte, mit csinálnak a többiek. Néha azért, mert szeretett volna kimaradni mindenből, néha mert megérezte, hogy pontosan ugyanazt teszi ő is, mint a többiek.

 

Cinóber pár perccel korábban még az irodában ácsorgott, fogát nyomkodta a nagyujjával, mintha a protézisét próbálgatná, pedig csak nehezen viselte a kötelező átváltozást. Unatkozott, és várta, hogy csapódjon végre az ajtó a háta mögött. De egyelőre csak Ébl néni csapott az asztalra egy paksaméta papirossal. Cinóber érdeklődést erőltetett az arcára, de ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez. Bizonyos határon túl képtelen volt alakoskodni, rögtön látszott, hogy ha Ébl néni az ő koponyacsontjával verné az asztalt, akkor sem tudná őszintén megkérdezni: mi a baj. Ébl néni egy öregedő primadonna gesztusaival dúlt-fúlt, de ilyen korán csak ő és Cinóber tartózkodott az irodában. Cinóber pedig nem volt bonviván.

 

Fél órával korábban, amikor Cinóber bakancsos lábát kapkodva igyekezett az épület felé, és Ébl néni éppen azt mérlegelte, eloltsa-e már a mennyezeti nagy neont, és hozzálátott szokásos hajnali foglalatosságaihoz, megérkezett a második e-mail. Nem olvasta el azonnal, kitárta az ablakot, félrehúzta a függönyt, feltette a kávét, és persze gondosan kifaragta a ceruzákat. Ceruzafaragás közben nyitotta meg a levelet. Érdeklődve olvasta, minden szót megforgatott elméjében, és minden szót helyénvalónak tartott. Sugárzott belőle a napfelkelte előtti fagyos holdszag, amelyben jelen van a még tetszhalott, bénultan heverő világ. Ébredésről egyelőre nincs szó. A második levél így hangzott:

 

Kedves Munkatársak!

20**. június 14-én (csütörtökön) egy üveg mézet ajánlottam fel mindennapi fogyasztásra. Arra azért nem gondoltam, hogy egy valaki azt hiszi, a teljes mennyiségre egyedül tarthat igényt. Ugyanis 20**. június 27-én észleltük, hogy az üveg, tartalmával együtt már nem a köz javát hivatott szolgálni, valaki elvitte.

Mélységesen felháborít az eset! Nagyon elszomorít, ugyanakkor aggodalommal is tölt el, hogy merre felé tartunk, miként vetemedhet ilyen tettre egy közösség tagja!! Előzőleg a pénz és egy bicska eltűnése, egy doboz vaj, szalámi, az ominózus kacsa az asztali díszből, és most a méz is – amit észrevettünk. És amit nem?! Ideje volna elgondolkodni az illetőnek/illetőknek a munkahelyen történő viselkedés alapvető normáin! Ami az övé, ahhoz nekünk semmi közünk, de a más dolgait kizárólagosan sajátjaként kezeli? Arról nem is beszélve, hogy olyan munkahelyen dolgozunk, amely bizalmi munkatársakat követel! Sokan még esküt is tettünk munkába állásunk után!

LEGYEN ENNEK MÁR VÉGE!

Üdvözlettel:

BM

 

Befejezte az olvasást, a kávé éppen lefőtt, ekkor állított be Cinóber: nem maradt ideje felháborodni úgy isten igazából. Kitöltötte a kávét, megkínálta a fiút is, és álmos hangon közölte vele, hogy várnia kell. Még senki sem érkezett meg. Cinóber ügyet sem vetett rá. Ezt sem tudta jól titkolni, bár igyekezett, megpróbálta, elkeseredett kísérletet tett rá. Kávét nem iszik, abban pedig, hogy várnia kell, már akkor biztos volt, amikor elindult otthonról. Ébl nénit nem sok választotta el, hogy megsértődjön Cinóber közönyösségén, de a fiú segített neki elhúzni a fotelokat a hűtő elől, amelyeket a délutánosok mindig oda tolnak. Vetett tehát Cinóberre egy sokféleképpen értelmezhető pillantást, de nem sértődöttet. Ekkor jött a harmadik e-mail. Ezt azonnal elolvasta.

 

Kedves munkatársak!

Az előző levelemben téves észlelési dátumot írtam, elnézést. Valójában június 20-án (szerdán) derült fény a méz eltűnésére.

BM

 

Pár órával korábban, közvetlenül azelőtt, hogy az első üzenet megérkezett, Ébl néni aludt. Szájában még béke honolt, mintha elhajította volna a fogát, hogy meg se kísértse a harapás, tépés, rágás lehetősége. Puha dunnájába burkolózva szuszogott a hatalmas hajóra emlékeztető dupla ágyban, amelyet szeplőtelen beletörődéssel egyedül használt. A párnák és lepedők és dunnák úgy terpeszkedtek rajta, hogy fehér kartonszövet hálóingében alig mert beléereszkedni esténként. Hajnalra persze átvette itt is az uralmat, s az ágyneműk és a nyikorgó ágybetét behódolt eleven hatalmának. A félig leengedett redőnyön élesedő fények karcolták fel a szoba falát, bár amikor az éjszaka mesterséges fényeit a hajnal kékes sugárzása váltotta, valamivel tompább és csendesebb lett a bútorok szuszogása. Nagyjából ekkor érkezett az első levél.

 

Kedves Munkatársak!

Megkerestem K. B. kedves ügyfelünket az idei baracktermés felől érdeklődve. Természetesen azt szerettem volna megtudni, hogy a hosszú évek gyakorlata szerint számíthatunk-e kajszibarackra. Sajnálattal kell megosztanom a hírt, hogy összesen annyi termésre sem számíthat, mint amennyit tavaly mi vásároltunk tőle, ezért nem tud számunkra barackot kínálni. Így más egyéni beszerzési források után kell mindenkinek néznie.

Üdvözlettel:

FB

 

Nem sokkal korábban Ébl néni éppen az ébrenlét felé szánkázott egy kijavíthatatlan, rossz álom lankáin. Nyugtalanságához az első levélnek semmi köze. Pár nappal korábban, amikor éppen szabadnapos volt, és a konyhájában Marshall-szelet sütéséhez készülődött, az érdeklődés aszott peremvidékén szárba szökkenő pillantásokat vetett a szembe szomszéd házára. Szokása szerint. Amikor azonban a szalalkálit vette elő, olyasmit látott, amit korábban (szabadnapon) soha. Cinóber jelent meg a túloldalon, vasárnapi öltönyben, zsebében virágcsokor és egy nagy táblát szegezett ki a szemben lévő kapu fölé, pont úgy, hogy Ébl néni a konyhájából tökéletesen rálásson, mintha egyedül neki szólna a felirat (pedig nyilvánvaló, hogy nem). „2. számú Mélyépítő Vállalat. Ügyfélszolgálat nyitva tartása: hétfőtől szombatig a nap 24 órájában. Vasárnap szünnap.” Ébl nénit meglepte a tábla felirata, mert tudta, hogy csak nyolctól négyig tart nyitva az ügyfélszolgálat. Nem téved, hiszen ott dolgozik, és az ügyfélszolgálat irodája nem is a szembe szomszéd házában üzemel. Nem volt ideje ezen gondolkodni, mert Cinóber közben befejezte a munkát és belépett a kapun. Öltönyzakójának hátán a „loyalwork” felirat díszelgett. Ébl nénit rossz érzés fogta el. Neki ott kellene lenni! Miért nincs ott? A rosszullét sűrített levegője süvített be az ablakokon és ajtókon a konyhába, túlterhelve minden mozdulatot, aztán az egész szétpukkant, mint egy lufi. Felébredt. Azonnal indulni akart, de hiszen szabadnapja van, és csak álmodta az egészet. Pongyolát kapott magára, a konyhába sietett, kinézett az ablakon. A szembe szomszéd, egy sokkitüntetéses tábornok tisztelgett az utca másik oldalán. Holdfénysápadt kandúrmosoly keresett tétován menekülő útvonalakat bajusztalan arcán. Ébl néni térdremegésére azonban ez nem magyarázat, és nincs köze az álomhoz. Rendeltetési helye az üres ágy, nem pedig az ügyfélszolgálat, ahol dolgozik.

 

Pár nappal később még mindig nyomasztotta az emlék, mert olyan élethű volt, hogy nem tudott úgy gondolni rá, mint egy álomképre. Nem álmodta ugyanezt újra és újra, de az emléke gyötörte álmában és ébren is. Annyira zavaros és megdöbbentő volt minden részlete. Cinóber öltönyben. Ki látott még ilyet? És mi az a Mélyépítő Vállalat? És miért pont 2-es számú? Miért emlékezett úgy álmában, hogy csak 8-tól 4-ig van ügyfélszolgálat? Miért gondolta, hogy ott dolgozik? Ráadásul a valódi munkahelyén valóban 24 órás az ügyfélszolgálat. Közben megérkeztek a munkatársai. A váltás. Cinóber eltűnt a tömegben, felvette a szerszámokat, aztán kilépett sörért. Két zöldüveges dréhert vásárolt. Befutott az illetékes főelőadó: Mr. Plowshare is; magas, kutyaképű férfi, zakóban, farmernadrágban. Rögtön Ébl nénit kereste a tekintetével. Miután meglátta, pár pillanatig kedvtelve méregette. Ébl néni 20-21 éves, finoman (sportosan) molett, ellentmondásosan és kellemetlenül energikus nő volt. Amikor a főelőadó pillantásai bántóan udvariatlanná váltak, és ezt végre ő maga is belátta, megszólalt.

– Volt már valami?

Mindig feltette ezt a teljesen felesleges kérdést. Jól tudta, hogy bár éjszaka kevesen fordulnak hozzájuk, nincs olyan napszak, amikor ne képződnének akták. Mert az akta képződik, ahogy az eső bőrzik.

– Persze. Úgy értem, nem sok.

– Mutasd!

Ébl néni megmutatta a második levelet, ami annyira feldúlta.

– Nem rossz. – Húzogatta száját a főelőadó. – Egyéb?

Ébl néni megmutatta a harmadik levelet. Mr. Plowshare összeráncolta homlokát, gondolkodott, nem tudott dönteni. Ébl néni törte meg a csendet.

– És nálatok?

– Ez. Most kaptuk.

A zsebéből előhúzott egy papírt és az asztalra dobta. Ébl néni gondosan végigolvasta. Rövid volt, lényegre törő, katartikus.

 

„A” menü: sertésérmék palatinusz módra, vegyes körettel. „B” menü: disznótoros párolt káposztával. Desszert: somlói galuska. Asztalon pogácsa, éjfélkor virsli, zsemle, mustár, 1 pohár pezsgő. Ezen ételeket a vacsora nélküli belépősök is megkapják, és asztalt is foglalhatnak.

 

Ébl néni bólintott. A főelőadó tudta, hogy így lesz. Mindig gyorsan megegyeztek, ha éppenséggel nem értettek egyet rögtön.

 

– Fúziós?

– Még nem.

– Komplikációk?

– Folyamatban.

 

Elégedetten, vagy elégedettséget erőltetve bólintott a férfi. Mégis valamiképpen szerette volna megzavarni a saját nyugalmát. Kicsit vámpírrá teszi ez az éjszakai munka, várni a hajnalhasadást erei lassú kiszáradásán gondolkodva.

 

– Nehogy megint rajtunk verjék el a port a statisztika miatt.

– Á, dehogy.

– No, azért csak másolják le, és duplán számolják el! Minden rendben lesz?

– A legnagyobb rendben.

 

Ébl néni erre az életét is feltette volna. A főelőadó elindult a gépterem felé, de kolléganőjének hangja megállította.

 

– Cinóber?

– Természetesen. – Válaszolta a férfi nagyon határozottan. – Nem változott semmi.