stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



BELSŐ RUHATÁR
Z. Karvalics László
Tétova történet
novella

Egy átlagos őszi vagy tavaszi délután összejött három vagy négy diák Óbudán. Tizenhármon túl, de tizennégyen innen, keresve jókedvet, barátot, vagy mindent.  Friss panelházakból verbuvált kis sereg: testében már érett, szívében még gyerek. Közülük vajon ki emlékszik mára Váradiék két vagy három szobájára?


Kemény biztos ott volt, s talán még Szloboda. Balra nézve közért, alattunk óvoda. Hatodik, hetedik vagy nyolcadik emelet? Nekünk odafentről akármit lehetett. Meglesni nyugdíjast, mustrálni a nőket, szódával spriccelni a járókelőket. Biztosan van bűne, amiért most lakol, aki mindjárt kilép az árkádok alól! Patron becsavarva, a pisztolyon a kéz, s kihajolva vár a soros mesterlövész. Tekintete éles, a keze nem remeg, s nyakába kapja a célpont a permetet. Ekkor kezdődik csak az igazi móka, hiszen olyan vicces egy elázott fóka! Nyakát tekergeti, keresi az okot, fölfelé pislogva, ahogy más is szokott: a rejtélyes cseppek vajon honnan jöttek? És vége van-e már, vagy kapok még többet?


Nagyszerű mulatság, de örökké nem tart, így aztán tenni kell egy utolsó kanyart. Érkezik Váradi, a csapat jelöltje, kétliteres óriás palackja betöltve. De hopp! Mikor éppen tenné a párkányra, belefeledkezik egy lányka-látványba. S mivel bal kezével kapaszkodik belül, ujjai szétcsúsznak, szorítása gyengül, kiugrik jobbjából a széndioxid-fegyver, s légi útra indul, furcsa pördülettel. Én mellette állok, gyorsan reagálok, kezem, mint a villám, lefelé kaszálok. Szinte hihetetlen, de jó a mozdulat, a palack csőrébe két ujjam beakad. S kalapáló szívvel, amíg visszarántom a súlyt és a vállam, odalenn azt látom: kis sapkák tűnnek fel, párok alkotnak sort. Sétálni indult el egy óvodás csoport. Mint lassított filmen, úgy nézem a képet, a lassan araszoló színes fejecskéket. Épp ott járnak most a lábak és a kezek, ahová a bombánk érkezett volna meg!


Így történt… vagy mégsem? Tényleg úgy és akkor? Vagy később komponáltam álomtartalmakból? Váradi is látta? Én képzeltem oda? Korábban és máshogy vonult az óvoda? Akárhogy is történt, a rémületet érzem, mikor eszembe jut egészben vagy részben, álomból riadva, mesélve-sztorizva, bizony ekképpen volt… vagy így lehetett volna? S e jeges markolásnak jutott szerep egykor, mialatt kis felnőtt lett a nagykamaszból? Na és a többiek?


A jó szifonvitézek? Észrevehették-e, amit én most érzek?


Váradi tán szakács, Szloboda elveszett. Kemény, könyvek mellől, ki tudja, hová lett.
Hol vagytok, cimborák, súgjatok még egyszer! Mondjátok meg, miért meséltem most ezt el?
Mért néztem a múltba ezen a kis lyukon? És miért éppen most?


Hát… tényleg nem tudom.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret