stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Kállay Géza
Ernest Black - 2. rész
novella(részlet)

Éppúgy nem volt átmenet, ahogy soha máskor, ha működött a Szövegbe Helyező Szerkezet. Lehet, hogy a kertben voltunk még, lehet, hogy színpadon vagy középkori utcán. Blacken bő köpönyeg lengett, háromszor látszott szélesebbnek, mint néhány másodperce, nagy karimájú tollas kalapját jobb kezében szorongatta, s fél térden állva hajbókolt előttem.
– Harry király! Nagy Harry! Isten áldjon! – kiáltotta felém.
Hallottam, hogy valaki odasziszeg neki: „Észnél vagy-e? Tudod, kivel beszélsz?”
A szám magától nyílt meg, mintha az ajkam és a nyelvem tudná a szavaimat, nem az, amit óráimon „tudatnak”, „elmének”, „a gondolatok és a képzelet világának” szoktam nevezni. Éreztem, hogy valami tőlem merőben idegen szólal meg belőlem, holott sohasem voltam ennyire önmagam. Láttam, ahogy minden megformált hang, minden odakívánkozó szó telibe találja a felém hajló ősz koponyát. Semmi sem volt természetesebb, semmi sem volt különösebb, mint hogy a fejemen korona ül, karom sötétvörös palástból bújik elő.
– Nem ismerlek, vénember, mit kívánsz? – kezdtem. – Milyen rosszul áll ősz haj
a bohócnak!
– Harry, Harry, hercegem, jó barátom…

– Hiába sorolsz akár ezer nevet!
Azt hiszed, mindegyik visszapattan,
S így mérve magad, megtudod, ki vagy?
Nyolc betű vagy hang: nyolcas, ennyi vagy:
Két hasas nulla, egymás fölött-alatt,
Két karika, mely belülről üres.
Egy ilyen emberről álmodtam egyszer,
Ilyen puffadt, vén és garázda volt,
De ébren már megvetem álmomat,
Testedet fogyaszd, lelkedet növeld,
A dőzsölést hagyd abba: kétszer úgy
Tátong a sír eléd, mint más elé.
Bolond tréfával most ne válaszolj:
Ne hidd, hogy az vagyok még, aki voltam,
Isten tudja, s hadd tudja a világ is,
Hogy elfordultam régi önmagamtól,
S azoktól is, kik voltak társaim.
Ha hallod, hogy az vagyok, aki voltam,
Gyere hozzám, s te is légy, aki voltál,
Tivornyáimnak gyámja és vezére:
Addig halálos büntetés alatt
Száműzlek többi megrontóm közé,
Személyemtől tíz mérföld messzeségre!

– Harry, királyom, hol van, aki voltál,
És mi lett belőled? Csak korona s palást?
Kivé lett, kivel ismét gyermek voltam,
A kerek világra éhes kis kamasz?
Hol van, kivel elhittem, testvérem van,
S együtt játszhatunk lovagot, királyt?
Csak azt ne mondd, hogy mindez tévedés volt,
És sosem voltál igaz cimborám.
Nem hercegem volt valódi királyom?
Csapszékek, élcek, heccek fejedelme,
Ki tudta még: színház e vak golyóbis,
Hol mindig vár ránk egy újabb szerep.

A borospince volt lent a pokol,
A kocsmatető fölöttünk a menny;
Menny s pokol között bejártuk a földet,
Sok álarcunkban sem voltunk különbek,
De alábbvalóak sem, mint emberek.
Nem álmod volt-e az igaz valóság:
A söntés füstös, fanyar illata,
Fehér faggyúban pislogó kanóc,
Disznó zsírja csikorgó csizmaszáron,
Az istállóban szorongó lovak,
A könnyed bókok Sürge asszonyságnak,
Vaskos mondások inasnak, lovásznak,
Szakácsnénak, aki kövér kappant
Pecsenyelében sokáig felejt?
Nem érted, Harry, hogy azért játszhattunk,
Mert valós valónak voltál az ura?
Én mondom, Jack, az iddogálós Falstaff,
Lesz, ki országát egy lóért eladná,
Te koronádért adtad – a világot.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret