Ahogy lelkedbe fészkelt,
mint valamely
parancs (bár hárítottál:
számára hely

nincs benned már). Ahogy tért
nyert és időt,
s már néha elképzelted,
sőt, láttad őt.

Ahogy osztódó sejtként
bejárta mind
növekedése rejtett
tévútjait.

Ahogy túlélt veszélyt és
csapdát. Ahogy
felsejlett: benti léte,
mint gyertya, fogy,


és sok jellel jelezte,
már várható
a sorsdöntő, a végső
konverzió.

Ahogy a fényre törve
vívták örök
harcuk a félelemmel
az ösztönök.

Ahogy arcát mutatva
tudatta: ő
az, aki nélkül már nem
képzelhető

el semmi --– aki nélkül
már nem lehet.
Ahogy megfordította
az életed.