Újra meg újra ugyanaz, de:
miért hinnéd, hogy semmi az?
Írni, csak írni, mindig ezt,
elég már, minek? Le ne írd!
Mégis le! Merd, vidd mind!

Kellene már egy másik más.
Legyen mögötti. Nem futam,
utam, kutam vagy micsodám.
Szertelen szerzet, verstelen.
Langyos, néma és teste sincs.
Ajtaján béna rézkilincs lóg.

A kisiklott hangzatok ijedt
kapaszkodása összetart-e?

Motyogsz hiába, torz felek.
Mit tegyek, hogy megszeresd?
Ha kialkudtad vagy átaludtad,
valahogy mégis megcsináltad,
ugrálnak mind a boldogságtól:
megvan! megvan! itt a más!

Mutatok még valami féleséget,
a dalnak a dalról dünnyög itt.
Nem mondhatom, hogy csattog-
tatja, ki se nyitja, szárnya nincs,
de átkúszik a sorvégen, mögötti.