←Vissza

Liget.org   »   2011 / 5   »   Handi Péter  –  8. rész: A nagy Zsubó
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2253
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

– Majd mindent megmagyarázok – intette le a meglepett társaságot, és ahelyett, hogy dzsekijét összehúzta volna, inkább hagyta a cipzárnál kettéválni, nyilvánvalóan azért, hogy látható legyen pólóján a namíbiai felségjelzés. – Kérem azonban, nyomatékosan kérem, hogy fogadják megértéssel és tisztelettel a Vendéget, ha megérkezik.

Xiapo a karórájára pillantott, melynek üveglapja alatt stopperóra, barométer, iránytű, és a Föld elliptikus kilengését követő ábra volt, majd a kiöregedett balettmesterek őzből szarvassá nehezült lépteivel a kandallóhoz ment, a kályhanyílás reteszét elmozdítva felnézett a kéménybe. Mindenki láthatta a lyukból kivillanó kékes fényt.

– A helikopter még nem landolt – húzta ki fejét Xiapo a kályhanyílásból.

Krüger a torkát reszelte, ami nála a vérnyomás emelkedését jelezte.

– Eltájolhattam magam...

Lívia ruháján erre a megmaradt flitterek táncba kezdtek, egész teste remegett. A festő talán nem is őt kereste-kutatta, az egész csak ürügy volt, álcázás, valami gigászian ördögi terv érdekében, aminek ő is részese, hiszen egyszer... Mielőtt azonban gondolataiban továbbcikázott volna, a kínai Krügerhez fordult:

– Nem értem! – mondta emelt hangon. – Hogyhogy eltájolta magát? Az volt a megbízás, hogy a periszkópot a kéményből a hegyi tisztás felé fordítja! Ha jól tudom, egy egész aranyrudat kapott ezért!

Krüger a fejét vakarta.

– Most nem a párizsi térképről dolgoztam, ez lehet az oka... Az isztambuli utcákat behelyettesítettem a budai útvonalakkal, ezek úgyszólván fedik egymást, még a magyar–török időből... Ha a két város térképét egymásra tesszük, hát hasonmások. Ki gondolta volna, hogy a Bécsi kapu tér alatt a karsztos képződés tektonikusan befolyásolja ezeket a vonalakat... Nem az én hibám...

– Lárifári! – dobbantott Xiapo.

Erre mindenki felkapta a fejét, mert kínaitól ritkán hallani ilyesmit; csak Kutács bácsi hümmögött, aki időközben magához tért. Neki persze kisujjában volt a mandarin szószedet, és jól tudta, mire képesek a sárgák.

– Londonban könnyebb volt eltalálni akkoriban – bólogatott a festő anélkül, hogy érdemlegesen válaszolt volna Xiapo kifakadására. – Ott működött az ópárizsi térkép, mert a La Manche csatorna... a két országot... De...

– Mi van az aranyrudakkal? – szólalt meg Lívia, legyőzve undorát, és összehúzta magán ruhája cafatjait. – Hol vannak az aranyrudak? – ismételte, miután nem kapott választ.

Ebben a pillanatban kitárult az ajtó. Mindenki odanézett. Közel kétméteres alak lépett be. Bőrdzsekit és bő posztónadrágot viselt, lábán gumicsizmát, fején fekete kalap trónolt. A dzseki széles vállán rangjelzés csillogott paszománnyal és hajlongó pálmaággal. A férfinak egyébként kávéfekete arca volt, két szem kockacukorral és kiskanál-szerű füllel, szalvétaként elterülő robusztus körszakállal. Ennek ellenére Kutács bácsit egy tál húslevesre emlékeztette. A férfi lassú, de határozott mozdulattal – mintegy bemutatkozásképpen – széthúzta mellén feszülő dzsekijét. Alatta, a fehér trikón előtűnt a Namíbiai Köztársaság zászlaja, szakasztott hasonmása a kínai pólójának.

– Zsubó! – kiáltotta tiszteletteljesen Xiapo, és térdre rogyott, holott Kínában ez nem szokás.

A férfi megrázta magát, egy rántással félrelökte az érkezésekor leszakított ajtókeretet. Porfelhő szállt fel – ez némileg puhított a dermedt jeleneten.
A né­ger óriás fenyegetően előrelépett, tekintetét Krügerre és Xiapora szegezte. A kínait, ahogy lassított felvételként emelkedett a térdelésből, félúton érte a tekintet.

– Kegyelemteljes bocsánatáért esedezem, felség! – dadogta angolul. Krüger suttogva szinkrontolmácsolt. – Nem tehetek róla, hogy ez az ostoba alak elszámolta magát. (Krüger rezzenéstelen arccal fordított.) A tisztáson, ahol felséged helikopterének le kellett volna szállnia, nemrégiben fakitermelő telep létesült. Ráadásul a periszkópot Kínában gyártották. A tükörreflex ferde volt. De hát minden jó, ha vége jó, tartja egy itteni közmondás, noha errefelé rendszerint eltart a dolog némi ideig. Az aranyrudak természetesen rendelkezésére állnak a hatalomátvételhez, itt a harmadik bőröndben... Foglaljon helyet, felség, hogy engedelmével vázolhassam a jelenlévőknek azt, amit magam is értek belőle.

A jövevény, úgy tűnt, habozik kissé, majd beleegyezően bólintott. A kínai intésére alája toltak egy meggyfából faragott padkát, melyre a hegymászásba belefáradt turisták csapják érkezéskor hátizsákjaikat. A férfi leült. „Így mintha egy tál lencsefőzelék volna” – mustrálgatta magában Kutács bácsi.
A három nő őrangyalként állt a padka mellett, Lívia ezüstflitteres ruhacafatjai egyfajta tróntermi előkelőséget kölcsönöztek a helyszínnek, de ezt ők nem tudhatták. Még nem. Xiapo feléjük fordult, és magyarul folytatta:

– Kedves barátaim! Bármilyen hihetetlen, de Nagy Zsubó, Namíbia jövendő trónalapítója ül körünkben. Egyesek talán fantasztikus véletlennek gon­dolhatják, de akárhogy is van, a tényeket el kell fogadnunk. Most már benne vagyunk, a szálak összefutnak. Csak a lényegre szorítkozom... A felség útban van a fővárosba, Windhoekba, s miután legálisan ugyancsak útban lenne, szükségképp illegálisan, és magyarországi kerülővel kell megtennie a hosszú és fárasztó utat grönlandi önkéntes száműzetéséből, ahol egy isten háta mögötti fehérmárvány palotában élt gyermekkora óta. Száműzetése minden percében arra gondolt és azért tevékenykedett, hogy megdöntse a namíbiai köztársasági formát, majd átvegye a hatalmat, amire kizárólagos jogot formál anyai szépapja révén. Ez a távoli ős ugyanis, még a 19. század végén, a német gyarmatosítók idején megalapította az első oázist, és belebotlott néhány arany- és gyémántbányába, melyeknek működtetéséért cserébe a német császár okiratban hatalmazta fel a királyság megteremtésére, s a papír ma is a család birtokában van. A végrehajtás évről évre húzódott, mindig csak a bányák szerepeltek az előtérben, aztán meg jött az első világháború, jöttek a dél-afrikai hatalmak, a sorozatos harcok, és az ország köztársasággá válása és függetlenségének deklarálása előtt Nagy Zsubó szerint egyszerűen elmulasztották bevezetni a királyság, avagy a monarchia intézményét, ami aztán a későbbiekben történelmileg megdönthető. Ezt a hiányzó láncszemet hivatott ő uralkodóként betölteni, kiigazítva a történelmi sorrendet. Amint látják, máris ragaszkodik a királyi titulushoz, környezete felségnek szólítja és hódolattal övezi. Ezt igen megkönnyítik a jövendő namíbiai királyság felvirágoztatására rendelkezésre álló aranyrudak és gyémántok, amit őfelsége édesapja Grönlandra távozta előtt bölcs előrelátással kimentett a család bányáiból. Londonban ismerkedtünk meg. Oda orvosi kezelésre érkezett egy csúnya bütyökfertőzéssel. Akkoriban ott praktizáltam, sikeresen alkalmaztam egy ősi kínai gyógymódot, közben tudomásomra jutott őfelsége helyzete, és mit kerteljek: megnyert az ügynek. Azonnal felismertem, hogy szükségünk lesz egy nálam gyakorlottabb szakemberre, ezért őfelsége jóváhagyásával felfogadtam Krüger urat. A megbizatása kettős volt: egyrészt el kellett készítenie őfelsége portréját, amit majd windhoeki palotájában kiállít. A festményt névlegesen öt aranyrúddal honorálta, azért névlegesen, mert ez lesz fizetőeszköze a hatalomátvételt elősegítő elemek számára. Meg néhány gyémánt. A hatalom­át­vételi kísérletnek most eljött az ideje. Minthogy azonban Grönlandból Namíbiába igen hosszú az út, úgy határoztak, hogy legjobb megszakítani s megpihenni valamelyik európai városban, hiszen nem volna előnyös, ha egy fáradt és időeltolódástól is meggyötört trónalapító szállna le a gépről, akit a nép esetleg összetéveszt egy seprőre aggatott felmosóronggyal. Itt jött Krüger úr második megbizatása. Térképészeti tudását latba vetve számításokat kellett végeznie, és ez a menedékház bizonyult földrajzilag is a megfelelő pontnak. Itt tartunk. Őfelsége, amint látják, fáradt és szótlan. Beszéli az angolt, de leginkább hazája őslakosságának nyelvén, az oshinambón értekezik.

Xiapo elhallgatott, mert a Nagy Zsubó megmozdult a padkán. Mindenki meredten figyelt. Az önkéntes, szaggatott ruhájú őrangyalok hátrább rebbentek. A trónkövetelő megszólalt:

– Nagyon szépen mondta, Xiapo. Felmosórongy. Igazán szép.

Így, magyarul.