Mi mindenre alkalmas az egyistenhitek teológiája!
A modern ember megborzong és felismeri az internetben Isten három fő
attribútumát.
Mindentudó, mindenható, mindenütt jelenlévő.
Sokan
dolgozószobájukban, munkahelyükön vagy internet-kávézókban is
rendszeresen kihajóznak az ismeretek és vélemények e roppant óceánjára.
Mindennapi élményük, mennyire gyorsan s milyen részletességgel perdülnek
eléjük a legkülönfélébb tudnivalók. Az első és a harmadik attribútum
azonosítása tehát aligha okoz nehézséget. A mindenhatóság elismerése
viszont még várat magára.
Jó néhány évvel ezelőtt jött „divatba” az
úgynevezett flashmob. Egy megbeszélt időpontra internetes eszközökkel
(levelezőlisták, fórumok felhasználásával) összetrombitált emberek az
előre megadott időpontban például egyszerre kinyitották az esernyőjüket,
majd kis idő múltán összecsukták és hazamentek. A felületes szemlélő
számára az effajta akciók aligha tűntek többnek értelmetlen és
infantilis szórakozásnál. Pedig a flashmobok az internet, mint
propagandaeszköz pillanatnyi mozgósító erejét felmérő tesztek, melyek
szinte semmibe sem kerülnek.
Az egyiptomi forradalom a bizonyíték rá, hogy az új eszköz komolyan vehető.
Érdekes kérdés persze, hogy Mubarak szájába vajon miért nem illett
Gyurcsány hírhedt mondata: „Lehet tüntetni a Parlament előtt.
Előbb-utóbb megunják, hazamennek.”? A „népakarat” megnyilvánulásait
lenézéssel szemlélni miért lehetett a politikai éleslátás bizonyítéka
2006 Magyarországán, és miért lett balfogás 2011-ben Egyiptomban?
A
tüntetőket az interneten toborozták: a forradalom kirobbantója nem a
Kairó külvárosaiban kiépült nyomornegyedek szemetet guberáló népe volt,
hanem az a jól szituált szűk réteg, melynek nyugatias életvitelébe
természetesen illeszkedik az internethasználat. Ők aligha kevesebb,
inkább több globalizációt kívántak, még ha valószínűleg egészen mást is
értettek e fogalom alatt, mint a globalizáció végrehajtói. A legnagyobb
felzúdulást körükben éppen az internet korlátozásával vagy leállításával
lehetett elérni – márpedig az államhatalom a szervezkedés jellegét
felismerve a harmadik nap után ezt rendelte el.
A nyugati sajtó
talán erről beszélt a legtöbbet. Egyiptom problémája a diktatúra, a
szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása. A forrongás a demokrácia
követelése.
Az elégedetlenséget nyilván szította az életkörülmények
romlása, a több mint ötven éve tartó szükségállapot, közvetlenül pedig
az utcai tüntetések korlátozása és a rendőri brutalitás is. A különféle
indítékokkal utcára lépő tüntetők a tömeglélektan logikája szerint
gyorsan megtalálták a közös nevezőt: „Mubarak, takarodj!”. S mikor fő
követelésük teljesült, örömmámorban gratuláltak egymásnak. Itt a
szabadság.
Elértek valamit. Csak nem tudni pontosan, mit.
Vajon
csak megkeseredett köztes-európaiak látják ezeket a forradalmakat
bábszínháznak? Ebben az előadásban a meglehetősen nyugatias
beállítottságú államelnököt léptetik fel a rettentő zsarnok szerepében.
Bár Egyiptom csakugyan messze volt attól, hogy jogállam legyen, de a
külföldről demokráciát követelők is beleborzongtak a gondolatba, mi
lenne, ha demokratikus választások útján például radikális iszlám
köztársaság alakulna – Izrael szomszédságában.
A tényleges –
politikai síkon közvetlenül ki nem fejeződő – hatalom forrása más. Az
egyfajta zsarolási potenciál, amihez nem kell se legitimáció, se
erőszakszervezet. Észak-Afrika országai általában élelmiszer-behozatalra
szorulnak, munka kevés van, sokan nyomorognak. Az állam ezért általában
támogatással csökkenti még elviselhető szintre az élelmiszer-árakat.
Egyiptomot ebben segítették idáig az olajbevételei, csakhogy a beföldi
felhasználás emelkedése és a kitermelés csökkenése miatt drámaian
megcsappant exportból már nem lehet fedezni a megszokott szintű
szociális kiadásokat. Nő a nyomor. Az olajukat lehetőleg változatlan
mennyiségben beszerezni kívánó gazdag országok is aggódva szemlélik az
exportáló országok kínálatának zsugorodását. Nekik nem érdekük a hazai
felhasználás növekedése.
Egy korszak véget érni látszik. Az állam
bajban van. A Valutaalap „tudós” elemzői viszont csak akkor segítenek,
ha az állam karcsúsít. Például leépíti az élelmiszerek ártámogatását. A
következmények könnyen kiszámíthatók.
A tüntetők elérték céljukat,
Mubarak távozását. Az igazán szorongató problémákból azonban semmit nem
oldottak meg. A kiszolgáltatottság maradt, a viszonyokból, a
kiviteli–behozatali arányokból fakadó zsarolási potenciál, a valóságos
hatalom szerkezete semmit sem változott. A Szuezi-csatorna pedig a
nemzetközi szállítmányoknak továbbra is értékes ellenőrző és
fojtópontja.
A tüntetések fő kirobbantójának azt a férfit tartják,
aki a rendőri brutalitás és jogtalanság ellen tiltakozó, leleplező
anyagot tett közzé az interneten. Letartóztatták, egy hétig fogva
tartották, majd a tiltakozások hatására szabadon engedték. A tüntetők
egy része amolyan nem hivatalos szóvivőként tisztelte. A hősként
ünnepelt Wael Ghoneim a Google közel-keleti és észak-afrikai regionális
marketing igazgatója, a Facebook egyik alapítója.