Xiapo-Lau a szederbokorban arra gondolt, hogy új
kalapot kell majd vennie. Váratlanul érte a langyos zuhatag, de nem
mozdult. Abban reménykedett, talán nem veszi észre a lány. Lívia
szédült, remegett, elhagyta minden ereje, valahogy mégis
visszatántorgott a házba. Xiapo-Lau csak erre várt. A festékes vödröt,
az ecsetet, és némi gondolkozás után a kalapját is a szederbokor ágai
alatt hagyta, s előmászott a búvóhelyéről. Gyorsan kellett döntenie,
bármelyik pillanatban kijöhettek újra a teraszra. Zavarban volt, nem
tudta, mit tegyen. Időt akart nyerni, ezért megkerülte a házat. Annyi
biztos, hogy a két nő bent van, a szobákon keresztül tehát nem jut fel.
Hacsak meg nem várja, amíg elalszanak, esetleg elmennek. De nem várhat
egy percet sem, nem alapozhatott ilyen bizonytalan tényezőkre. Ahogy a
ház mögé került, észrevett egy ablakot, talán szellőzőt a tetőn. Eddig
fel sem figyelt rá, úgy tudta, csak a belső szobából van feljárat a
padlásra. Benézett az ablakon, a vastag sötétítőfüggöny eltakarta előle a
szobát – remélte, őt is a bent várakozók elől. Ha a szobában vannak
egyáltalán. Nesztelenül felugrott a párkányra, onnét elérte a turistaház
alacsony tetején körbefutó ereszcsatornát. Egyetlen határozott
mozdulattal lendült fel a magasba, s nem keltett nagyobb zajt, mint egy
eltévedt, mindenre elszánt mókus (ha van ilyen), vagy az erős szélben a
tetőt verdeső faágak. A cserepeken már könnyen mozgott, elérte az
ablakot, s bár nem találta nyitva, az első erélyesebb mozdulatára
engedett az elkorhadt keretbe ágyazódó zár. Szép csendben becsúszott a
padlástérbe, gondosan becsukta maga mögött az ablakot, s csak ekkor
húzta elő a zseblámpáját. A felvillanó fény egy férfi borostás arcát
világította meg, karnyújtásnyira tőle
Xiapo majdnem elejtette a
lámpáját ijedtében, és csak a sok hasonló helyzetben próbára tett
lélekjelenléte mentette meg, hogy felkiáltson. A másik férfi azonban a
legnagyobb lelki nyugalommal figyelte az ablakon át érkezőt.
– Mi van, maga meg sem ijedt?! – suttogta ingerülten Lau.
– Miért kellene megijednem magától? – kérdezett vissza ugyanazzal a nem múló nyugalommal a másik.
– De hát honnét tudta, hogy én jövök az ablakon át?
– Onnét, hogy ma reggelre beszéltük meg a találkozót itt a padláson. A
házon keresztül pedig nem jöhetett, mert ott van a három lány...
– Három, Kutács bácsi? – vágott közbe Xiapo. – Én csak kettőt láttam. Egy fiatal kisportoltat és egy idősebb, magas, vékonyt.
– Meg itt van még a harmadik, aki jóval előttük érkezett éjszaka...
– Mi ez? Valami sorverseny? És ez a harmadik, hogy néz ki?
– Honnan tudnám, én csak hallom őket. – Azzal intett, hogy a másik
maradjon csendben, a kéményhez lépett, és kinyitotta rajta a kis
fémajtót. Xiapo Kutács bácsi mellé lépett, de semmit sem hallott. Talán
elmentek? Ekkor azonban lentről léptek zaja szűrődött fel tompán, egy
széket odébb toltak, majd valaki megszólalt, de az idősebb férfi ekkor
gyorsan visszazárta az ajtót, mert a befűtött sparhertből a padlástérbe
áramolt a füst.
Szóval még itt vannak, szögezte le gondterhelten
Xiapo. Három nő, akik közül kettő egészen biztosan ugyanolyan ruhába
öltözött. S talán a harmadik is. Fáradtak, elgyötörtek, és van bennük
még valami közös furcsaság. A harmadikat nem látta, de a másik kettő
kifejezetten szép (már amennyire ezt a sötétben meg tudta állapítani),
és az elkínzott vonszolódásukon is átütött mozdulataik finomsága. Ezek
nem visszeres konyhalányok vagy izomhúzódásos női focisták, nem is
eltévedt tájfutók. A még szakadozottan is mutatós, csinos, színes ruhák
itt az erdő mélyén! Pont, mint 98-ban a namíbiai szafari után a
Krüger-rejtély. De az nagyon régen volt, nem lehet összefüggés a két ügy
között. Gyorsan járt, zakatolt a kínai agya, Kutács bácsi közben a
padlás egyik sarkából fotelt húzott elő, egészen a kémény mellé tolta,
majd kényelmesen elhelyezkedett benne. Egy félig elfogyasztott
vagdalt-konzerv került a kezébe, bicskája segítségével jóízűen enni
kezdett. Minden falat után meghúzta a fotel mellé állított „Canadian
special old” feliratú üveget. Xiapot a látvány kizökkentette
gondolataiból.
– Ember! Hogy tud maga whiskyt inni vagdalthoz?!
–
Nem volt más a házban. És sietve kellett feljönnöm a padlásra, amikor
megérkezett az első lány. Így a kenyeret és a sajtot lent hagytam. De
nem is ez a baj, fiam! Látja, hülye ötlet volt átfesteni a feliratokat
az erdőben. Én mondtam, hogy ezzel másokat is megzavarhatunk. Ki tudja,
mennyien lesznek itt már délben! A tervünknek befellegzett, azt hiszem.
És ennek nem nagyon fognak örülni.
A kínai nyugodtan hallgatta az
idős erdőőr szavait. Nem rezzent össze erre az utolsó, fenyegetően
hangzó mondatra sem. Túl volt az első sokkon, és egyre-másra
körvonalazódtak előtte a legkülönbözőbb megoldások. Először is ki akarta
deríteni, hányadán áll az öreggel. Kivel tart valójában? Hihet még
neki? Mozdulni egyelőre nem lehet, ez biztos. Várni kell, és figyelni.
Csapdába estek? S ami a legrémisztőbb feltételezés: a saját csapdájukba?
Vagy van még valaki a játékban, akiről ő sem tud? Legjobb lesz mégis
leegyszerűsíteni a képletet – gondolta elszántan, s benyúlt a
kabátzsebébe a revolveréért, hogy lelője az öreget. Ekkor azonban olyan
szenvtelen hangon szólalt meg a másik, s olyan együgyű kérdést tett fel,
hogy elszállt minden gyanakvása. Ráadásul még a segítségére is lehet.
– Mi van a többi turistajelzéssel?
– Nyugi, mindet átfestettem éjszaka – válaszolt Xiapo újra nyugodtan és
újra magabiztosan. – Aki ebből a házból turistajelzésen indul el, az
ide jut vissza, nincs menekvés.
– És mit csinálunk a lányokkal? – akadékoskodott tovább Kutács bácsi.
– Honnét tudja, hogy nem ők a mi embereink? – Xiapo-Lau blöffölt, mert
benne is csak ebben a pillanatban ötlött fel a lehetőség, s ha erre
bármi esély lenne, már korábban eszébe jutott volna. De Kutács bácsi
álla leesett, elfehéredett, majd fölpattant a fotelből.
– Akkor meg mire várunk!
– Elhozott mindent? – tért ki a válasz elől a kínai. Kutács bácsi nem
szólt, feldúltan a padlás leghomályosabb sarkába rohant, s előhozott
három vérpiros bőröndöt.
– Csak ezt kapta?
– Igen.
– Kitől?
– Ahhoz magának semmi köze...
– Hát rendben! – nyugtatta leginkább magát Xiapo, azzal letérdelt a bőröndök elé, és felkattintotta az első zárat.