A kavicsok szanaszét röpültek csúszkáló lába alatt, és ahogy a meredek hegyoldalon lefelé ereszkedett, meg kellett kapaszkodnia a nagyobb fűcsomókban, hogy el ne essen. Lassan hozzászokott a szeme a sötéthez, fehér sportcipője szinte világított a hold fényében, és amikor megállt, hogy levegőhöz jusson, elgondolkodva nézte az ezüstcsíkokkal díszített futócipőt: vajon aki ráadta, sejtette, hogy szüksége lesz kényelmes lábbelire? A ruhája cafatokban lógott – a széles ruhaujj még az út elején beleakadt egy tövises bokorba, az ág egy darabját azóta is magával hurcolja: letéphetetlenül belegabalyodott a flitterek és gyöngyök rétegeibe.
A sötétben tapogatózva úgy érezte, az egész hegyoldalt szúrós bokrok és hosszú, száraz fűcsomók borítják. Egyre lassabban haladt, botorkálás közben az emlékeiben kutatott, hajdani kirándulások helyszíneit vette sorra, kavicsok és fűszálak képei között válogatott, de sorra eldobta mindet: nem elég apró, nem elég száraz. Valahol víz is lehetett a közelben, mert hosszú szoknyája alját vastagon borította a sár. Víz. A rátámadó szomjúságtól megszédült, pár percre lekuporodott, két térde közé hajtotta a fejét. A ruhájából elviselhetetlen naftalinszag áradt, mintha évtizedekig a szekrény mélyén őrizték volna. De egy ilyen gagyi reneszánsz-utánzat nem lehet túl régi ¬– mintha a kínai bolt­ban vették volna, csupa műszál és a sötétben is látszik, hogy a színe gyomorforgató. Néhány hónappal ezelőtt a budai Várban, a kirakodóvásáron reneszánsz jelmezbe öltözött fiatalok szórólapoztak, már nem tudta, mit akartak hírül adni, csak a színes forgatagra emlékszik, meg a lehetetlen színekre: neonzöld, bugyilila és rikító ciklámen – pontosan ugyanez az árnyalat. Ezen a nyomon talán elindulhat.
Megint megállt, hallgatózott. A hajnal első fényei homályos derengésbe burkolták a háta mögött hagyott hegyoldalt, de a bokrok körvonalát már jól látta. Itt-ott göcsörtös, elferdült fa áll ki a földből, mintha gonosz kedvű óriás szúrta volna a hegybe. Összehúzott szemmel figyelte a vékony törzseket, pedig egy gumiember sem rejtőzhetne ilyen lehetetlen pózban. Sehol senki. Csak a saját lihegését hallotta, ahogy kiszáradt száján át fájdalmasan sípolva veszi a levegőt. A fülében doboló vér szinte megsüketítette. Észre sem venné, ha valaki a közelébe lopakodna. Továbbindult, igyekezett lassabban, hangtalanul lépni. Az apró kavicsok így is szörnyű zajt csaptak: ¬minden lépése nyomán kőfolyam indul a hegyoldalon. Ha bárki követi, ennél feltűnőbb jelet nem is hagyhatna, nyomkövető sem kell. Hirtelen megtorpant. Nyomkövető. Talán ezért hagyták elmenekülni. Az akciófilmekből ismert fordulat: úgy tesznek, mintha elengednék, jeladót tesznek a ruhájába, és szép kényelmesen, távolból követik. Aztán a megfelelő pillanatban lecsapnak.
Lerángatta a sportcipőt, és a hajnali derengésben gondosan átvizsgálta. Hogy néz ki egy jeladó? Olyan kis izének képzelte, mint a mobiltelefonjában az aranyszínű lapocska. Csak ez biztos sötétszürke, hogy könnyebben el lehessen rejteni. A cipőben semmi gyanúsat nem talált. Karórát, nyakláncot nem viselt – maradt a ruha. A fűző zsinórjával sehogy sem boldogult, hiába tapogatózott, nem tudta kioldani. A szomjúság türelmetlenné tette, remegett a keze. Ha letépi a flitteres felsőrészt, a rongyokban még nehezebb lesz emberek közé mennie. Bár ahogy végignézett magán, nem remélhette, hogy majd feltűnés nélkül buszra száll, és elvegyül a tömegben. A fehér sportcipő és a ciklámen báli ruha együttese már magában is riasztó, de ha fapofával viseli, azt hihetik, reklámoz valamit. Arcán a véres horzsolások azonban megnehezítenék a színészkedést.
Visszavette a cipőt, és tovább szaladt. Egyre világosabb lett, hamarosan talált egy kis ösvényt, amely idővel sétaúttá szélesedett. A fákra festett jelzések kirándulóutat mutattak: 1,5 km és egy nyíl. Hol lehet? Követte a nyilat – bármi is várja ott, már csak másfél kilométert kell megtennie. Tovább talán nem is bírná innivaló nélkül.
A turistaház teraszára akasztott lámpást messziről észrevette. Gondatlanságból hagyták égve előző este vagy várnak valakit? Talán a szúnyogokat akarták elijeszteni. Neki is van otthon ilyen lámpása, ha vendégek jönnek, ki­akasztják a kerti asztal mellé, szúnyogűző olajat öntenek bele, majd csalódottan hessegetik a felhőkben támadó rovarokat. Négy-öt órán át biztosan kitart a beletöltött olaj. Vajon mennyi ideje van úton?
A fából ácsolt terasz korlátjába kapaszkodott, és belesett az ablakon. A kora reggeli nap fénye elkerülte a fákkal körülvett házat – úgy tűnt, itt sötétebb van, mint a hegyoldalon. Néhány szék és egy hosszú asztal körvonala derengett a sötét szobában. Várt pár pillanatig, aztán óvatosan lenyomta az ajtókilincset és belépett.