←Vissza

Liget.org   »   2010 / 12   »   Mesterházi Márton  –  Nagy játszmák
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2137
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Mikor 1982-ben áhítatosan végigjártuk a Canterbury katedrálist, elidőztem egy vörös márvány emléktábla előtt. Ez állt rajta: „Az 1838 és 1844 között teljesített affghanistani szolgálat során akár a kimerültségtől, akár az ellenséggel vívott harcokban a 13. Albert herceg könnyűgyalogsági ezredből elpusztult D. alezredes1, K. címzetes őrnagy, F. és S. őrnagy, F., H. és S. százados, A. főtörzsőrmester, 12 őrmester, 11 káplár, 3 kürtös és 264 közlegény. Továbbá, nem sokkal ama országból történt hazatérésük után, T. őrnagy, S. százados és B. ezredorvos. Kiknek emlékére emez emléktáblát állíttatták életben maradt ezredbeli fegyvertársaik.”2 Arra gondoltam, az angolok készíthetnének pár ezer képeslapot erről a márványtábláról, és intelemként szerteküldhetnék a Szovjetunióba meg a szocialista táborba. Bár ők korántsem büszkék történelmüknek az 1. afgán háború néven ismert eseményére. Erről tanúskodik P. Hopkirk A nagy játszma című monográfiája3 is.
A könyv kellőképpen alapos, hisz megadja a közép-ázsiai események brit, orosz és világtörténelmi hátterét, továbbá kellemesen olvasmányos, mivel a szereplők kalandjaira, illetve katonai akcióira koncentrál.
Nagy-Britannia a Bécsi Kongresszus óta féltette Indiát a Lengyelország és Perzsia felé agresszívan terjeszkedő Oroszországtól. Évtizedekig jól képzett, muzulmán/buddhista zarándoknak, tatár/indiai lókereskedőnek, olasz/francia orvosdoktornak álcázott orosz, illetve angol tisztek térképezték a kánságokat és a sivatagokat; csak 1830 után jutott eszükbe, hogy a régi rablóhadjáratairól hírhedt afgán királyságot is föl kell deríteniük. A titkos ügynökök mellett utóbb munkába álltak a félig-meddig legális utazók, majd a hivatalosan akkreditált diplomaták, még utóbb a sajtótudósítók. A fehér foltok kitöltése, az összes pamíri hágó föltérképezése 1890 körül fejeződött be; a titkos ügynökökre néha a hóhérbárd, máskor az útszéli sír, később a háziőrizet és a kiutasítás, kedvező esetben a megfelelő brit, illetve orosz érdemkereszt várt.
Ez idő alatt mindkét birodalom – ha kudarcok árán is – eredményesen terjeszkedett. A Kelet-Indiai Társaság – 1859-től Nagy-Britannia4 – bekebelezte a mai Pakisztán területét, csatlósává tette Kasmírt, majd annektált több kis magashegyi királyságot. Oroszország csatlósává tette Perzsiát, és bekebelezte a mai Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán területét.
Egymás ellen egyetlen háborút viseltek, a Krimben (1853–56). De hadseregüknek a nagy játszma térségén5 kívül is bokros teendői támadtak. Anglia Kína területén két ópiumháborút vívott (1839–42 és 1856–60), utóbbit Orosz­országgal közösen. Azután a királynőnek le kellett verni a szipoj-fölkelést (1857–59), a cárnak a lengyelt (1863–64). A britek súlyos harcokat vívtak Mahd­i ellen Szudánban (1882–89), a búrok ellen Dél-Afrikában (1899–1902); ezekhez képest könnyebben kezelték a kínai boxerlázadást (1899–1901).
De térjünk vissza a vörös márvány emléktáblához!
Az 1830-as években William Burnes diplomata kitűnő kapcsolatokat alakít ki Doszt Mohammed afgán uralkodóval, így állandó brit képviseletet nyithat Kabulban.
A kaukázusi törzsek (angol ügynökök bátorításával) jelentős orosz erőket kötnek le.
1837-ben hatalmi harc tör ki Afganisztánban. Doszt Mohammed el szeretné foglalni a „független” pandzsábi királyságot, ehhez brit csapatokat kér, de elutasítják; így az oroszoknál tapogatózik, akik támogatást ígérnek neki.
A hírre Lord Auckland indiai főkormányzó ultimátumot intéz hozzá: utasítsa ki az oroszokat, és mondjon le Pandzsábról, különben megfosztják trónjától. Burnes távozni kénytelen.
1837-ben perzsa erők ostrom alá veszik Herátot. Őket orosz, a védőket angol szakértők segítik. Egy év után a város felszabadul: megalázó orosz kudarc.
Palmerston külügyminiszter, Auckland és William Macnaghten indiai titokminiszter (Wellington herceg intelmei ellenére) elindítja az expedíciós hadsereget – 15 ezer katonát és 30 ezer segéderőt –, hogy letegyék a trónról Doszt Mohammedet, és sah Súdzsát ültessék a helyébe. Kínos viszontagságok s egy diadalmas várostrom után 1839 júliusában bevonulnak Kabulba. Doszt Mohammed eltűnik. Macnaghten bőkezűen pénzeli a törzsi vezetőket, de a kabuli bevonulás egy tanú szerint „inkább hasonlít temetési menetre”. Palmerston viszont „ragyogó afganisztáni sikerről” szónokol. A haderő jelentős része hazavonul. Kabulban vidám garnizon-élet kezdődik, a bazár boldog, a tevék a pezsgő és a szivar után a tiszt-feleségeket is meghozzák, Lady Macnaghten­nek még a kedves csillárjait is.
1839 újabb kínos orosz kudarcot hoz: a Khíva ellen indult csapatok a sivatagi tél miatt fele útról, 20 százalékos veszteséggel visszafordulnak.
Egy évre rá brit diplomaták látványos sikert érnek el a khívai kánnál, aki félezer orosz rabszolgának szabad elvonulást engedélyez.
Doszt Mohammed feladja magát a brit hatóságoknak, s ugyanez év no­vemberétől indiai száműzetésben pergeti napjait.
Kabulban sah Súdzsa adókkal sanyargatja a népet; a brit csapatoknak nem akaródzik távozni, ráadásul isznak, afgán szeretőket tartanak. 1841-ben egyre hangosabbak a szakértők vészjelei. „A mullahok az ország egyik sarkától a másikig ellenünk prédikálnak” – írja egyikük. Macnaghten viszont várja, hogy fáradozásai jutalmául kinevezzék Bombay kormányzójává, tehát a harmo­nikus nyugalomról küld jelentéseket a főkormányzónak.
Novemberben haragosok gyülekeznek Burnes óvárosi kertes háza előtt. El­terjed, hogy a szomszéd ház a helyőrségi kincstár: már fegyveres tömeg kavarog az utcán. Burnes futárt küld a parancsnokságra, de a köszvényes, vén Elphinstone tábornok nem mer intézkedni, Macnaghten pedig – politikai botránytól tartva – nem akar. Egy alakulatot átküldenek az erődbe, ahol Súdzsa kijelenti, hogy majd az ő erői rendet csinálnak. Aztán felgyújtják az istállót, lőnek, az őrség visszalő, rájuk gyújtják a házat, és következik a mészárlás.
A brit alakulat pedig a Súdzsa-katonák fejvesztett menekülését fedezi. A 4500 katona, 12 ezer kísérő, a nők és gyermekek szálláskörlete dombok közé ékelt belvizes síkon fekszik, Macnaghten a biztonságos erődöt a politikai külcsín érdekében átengedi Súdzsának. Felbukkan Mohammed Akbar kánnak (Doszt Mohammed fiának) 30 ezres serege, kitör az országos fölkelés. A szálláskörlet külső őrállásai elesnek, fogy az élelem, egy kitörési kísérlet kudarcba fullad. Macnaghten tárgyalásokat kezd Mohammed Akbarral. Elvileg megegyeznek, de Macnaghten megpróbálja a kán ellen hangolni a rivális törzsfőket. Amaz csapdát állít neki, és megöleti. A bestiálisan megcsonkított tetemet a bazárnál teszik közszemlére. Elphinstone rettegve elutasítja tiszttársai terveit (törjenek át az erődbe), és tárgyalni kezd Mohammed Akbarral. 1842 január 1-én megegyeznek, ágyúkat és túszokat adnak a szabad elvonulásért. Január 6-án a 16 ezer ember útnak indul a dzsalalabádi helyőrség felé. A kán ígérte élelem és kíséret sehol, kisebb csapatok állandóan lövik-zaklatják a menetet, éjszaka sok vonuló halálra fagy. A támadásokra a katonák próbálnak visszavágni, de egy hágónál gyilkos tűz tizedeli őket. Mohammed Akbar időnként új túszokat kér, majd 9-én elvezeti a nőket és a gyermekeket. 12-re tán 200 katona és 2000 kísérő marad talpon. A kán újabb tárgyalást ajánl, ennek örvén Elphinstone-t is elfogatja és megöleti. Éjszaka elkövetkezik a végső támadás, pár tucatnyian drágán adják az életüket, néhányan lovon menekülnek, egyenként vágják le őket. A több sebből vérző William Brydon katonaorvos egyetlen élő tanúként 13-án ér Dzsalalabádba.6
Az új főkormányzó elindítja a büntető haderőt, április közepére fölmentik a dzsalalabádi és kandahári helyőrséget. Sah Súdzsát ekkortájt koncolják fel Mohammed Akbar hívei. A törzsfők hamarosan pártot ütnek a kán ellen. Így a brit hadtest szeptember 15-én puskalövés nélkül vonul be Kabulba. Kollektív büntetésül felrobbantják a híres bazárt, aztán nekivadultan kifosztják a várost. A vidéki agyagvárban őrzött túszok lefizetik az őrséget, átveszik a parancsnokságot, és felvont brit lobogóval várják a szabadítókat. A büntető haderő október 11-én hazavonul. Doszt Mohammed pár hónap múlva brit kívánságra ismét Afganisztán uralkodója – további majd’ húsz évig.