Szervusztok, kedveseim!
Ez volt eddig a legjobb napom. Mármint a halál utáni rész.
Nincs egy hónapja, hogy a váltó-üzletből az utcára tettek, ami eléggé
megviselt, mert nem tudtam, miből fizessem a lakbért – viszont örültem,
hogy nem kell többet osztály¬sors¬játékot árulnom. Agyő Stroh,
Finkelstein és Gottlieb! Nem szívok több cigarettát ide¬gessé¬gemben.
Meghaltam, és most már lakbért se fizetek, november 13-a, felírom a
ké¬mény¬be korommal.
Kirúgtak, rendben van. Gondoltam, csak találok
magamnak valami munkát. Másnap már lódultam állást keresni, de nem volt
szerencsém. Ismerősöket kérdeztem, tudnak-e vala¬mit, tanácstalanul
tárták szét a kezüket. Hetekig hol ide, hol oda jártam, házaltam,
könyö¬rögtem, hiába. Nem volt se kutyám, se macs¬kám, mégis elfogott a
pánik, remegett a szám széle, olyan zavarodottan néztem, hogy már ut¬cát
söpörni se vettek volna fel. Tegnap, míg kölcsön után jártam, otthon
elrepedt a cső a konyha¬falban. Este mondtam a házmesternek, hogy nálam
zár¬va marad a víz, mert a javítást nem tu¬dom kifizetni, esetleg úgy,
hogy levonják a kaucióból, fogalmam sincs. Az alattam lakó per¬sze a
nyakamra járt, nincs a háznak bizto¬sí¬tása, nézzem meg, micsoda kárt
okoztam, pénzt akar. Ma reggel úgy ébredtem, hogy kivert a jeges
veríték. Jobb híján ide¬jöttem a váltó-üzlet¬hez, lestem befelé az ajtó
üvegén, mit tudom én, hátha vissza¬¬vesz¬nek. Új alkal-mazottak ültek
odabenn. Előfordult mostanában egy-két rablás, öt perc után kijöttek
megkérdezni, mit akarok, mit nézelődök. Nem kaptam levegőt,
megszédültem, hang nem jött ki a torko¬mon. Nézelődjek máshol, mondták.
Szót fogadtam: elájultam. Még hallottam, hogy az egyik azt mondja:
csinálja itt a színházat! Aztán láttam magam fentről, ahogy ott fekszem a
járdán.
Gyerekek! Hogy én mennyire megnyugodtam!
Az életem nem
sokkolt benneteket, a halálom viszont igen. Mert azt hiszitek, ti nem
úgy éltek, mint én, legalábbis reménykedtek, hogy nem fogtok úgy élni,
azt viszont pontosan tudjátok, hogy meg kell majd halnotok, és
kíváncsiak vagytok rá, én hogy csinálom. Elles¬né¬tek a fogásokat.
Sajnálom, lekéstétek az előadást. Nekem már nincsenek problémáim,
gye¬re¬kek, csak nektek.
Nézzétek, milyen fontoskodó képpel
toporognak a rendőrök! A halál az élet csőtörése. Szakszerűen izolálják,
majd elhárítják a problémát: engem. Elrekkentenek a hullaházba. Rátok
hagytam az arcomat: ha mosolygok, csakis befelé. Márpedig mosolygok, ha
eszembe jut, mennyit bor¬zongtam a haláltól: most már nincs gondom erre
sem. Ezen túl vagyunk. Akit lecsúszott gatyá¬ban tepsibe tesznek, már
nem én vagyok, csak ami a szívroham után maradt. Egy nyom. Egy idomtalan
emlék. Hetven kiló víz és fehérje: még annyira se tartós, mint egy
papírkép, egy privátfotó. Vesződjenek a porhüvelyemmel, az már nem rám
tartozik. A halál: az élők gondja.
Tudom, van más gondjuk is az
élőknek. A leg¬hétköznapibb dolgok felszínét ha meg¬ka¬parjuk, mindig
ott van alatta a jéggé fagyott őrület. Attól olyan szilárd körülöttünk
minden. Ha meg valahol kiolvad és felszínre bukkan a téboly, akkor
körbeállják és letakarják csoma¬golópapírral, mint a halált. Amíg élünk,
letagadjuk, miben élünk, különben egyetlen percig sem bírnánk tovább.
Nem tudjuk, nem akarjuk tudni, nem tudunk vele mit kezdeni. Ez a tagadás
az élet acélváza. Mióta az élet gépezet, nem is lehet ez másként.
Olajozottan kell működnie. Lám, engem is milyen könnyen eltakarítanak
itt az útból!
De csak az lázad, akiben buzog a vér. Most, fentről
alátekintve, látom, hogy az érzel¬mek¬től volt olyan fárasztó az élet.
Gátfutás víz alatt. Folyton aggódtam, akadé¬koskod¬tam, ber¬zen¬kedtem
és lázongtam. Most azt hiszitek, az élet nem bírt velem, de a halál
meg¬fegyel¬me¬zett. Csakhogy én nem érzem, hogy belefulladtam volna
valamibe vagy kiestem volna vala-hon¬nan, épp ellenkezőleg: felszínre
jöttem levegőért. És most már így is maradok.
Láttátok már az
osztálysorsjáték húzását? Sokezer papírcetli forog a dobban. Mint egy
ipari mosógép. A húzást végző hölgy az asztal tetején állva halássza ki a
nyertes szelvényeket és egy fadobozba ejti. A kis tekercsek a felolvasó
hivatalnok elé pottyannak, aki borzalmas papírtrombita-hangján
kihirdeti a sorszámot a jegyzőkönyv számára.
Világéletemben utáltam a
sorsjátékot. Most az egyszer engem is kihúztak. A képen látható
sorsolási bizottság közjegyzővel ellenőrzi, minden szabályosan
zajlott-e.
Jelentem, igen. A nyereményt átvettem, reklamáció nem volt.