←Vissza

Liget.org   »   2010 / 12   »   Ács József  –  Az élők gondja
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2122
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Szervusztok, kedveseim!
Ez volt eddig a legjobb napom. Mármint a halál utáni rész.
Nincs egy hónapja, hogy a váltó-üzletből az utcára tettek, ami eléggé megviselt, mert nem tudtam, miből fizessem a lakbért – viszont örültem, hogy nem kell többet osztály¬sors¬játékot árulnom. Agyő Stroh, Finkelstein és Gottlieb! Nem szívok több cigarettát ide¬gessé¬gemben. Meghaltam, és most már lakbért se fizetek, november 13-a, felírom a ké¬mény¬be korommal.
Kirúgtak, rendben van. Gondoltam, csak találok magamnak valami munkát. Másnap már lódultam állást keresni, de nem volt szerencsém. Ismerősöket kérdeztem, tudnak-e vala¬mit, tanácstalanul tárták szét a kezüket. Hetekig hol ide, hol oda jártam, házaltam, könyö¬rögtem, hiába. Nem volt se kutyám, se macs¬kám, mégis elfogott a pánik, remegett a szám széle, olyan zavarodottan néztem, hogy már ut¬cát söpörni se vettek volna fel. Tegnap, míg kölcsön után jártam, otthon elrepedt a cső a konyha¬falban. Este mondtam a házmesternek, hogy nálam zár¬va marad a víz, mert a javítást nem tu¬dom kifizetni, esetleg úgy, hogy levonják a kaucióból, fogalmam sincs. Az alattam lakó per¬sze a nyakamra járt, nincs a háznak bizto¬sí¬tása, nézzem meg, micsoda kárt okoztam, pénzt akar. Ma reggel úgy ébredtem, hogy kivert a jeges veríték. Jobb híján ide¬jöttem a váltó-üzlet¬hez, lestem befelé az ajtó üvegén, mit tudom én, hátha vissza¬¬vesz¬nek. Új alkal-mazottak ültek odabenn. Előfordult mostanában egy-két rablás, öt perc után kijöttek megkérdezni, mit akarok, mit nézelődök. Nem kaptam levegőt, megszédültem, hang nem jött ki a torko¬mon. Nézelődjek máshol, mondták. Szót fogadtam: elájultam. Még hallottam, hogy az egyik azt mondja: csinálja itt a színházat! Aztán láttam magam fentről, ahogy ott fekszem a járdán.
Gyerekek! Hogy én mennyire megnyugodtam!
Az életem nem sokkolt benneteket, a halálom viszont igen. Mert azt hiszitek, ti nem úgy éltek, mint én, legalábbis reménykedtek, hogy nem fogtok úgy élni, azt viszont pontosan tudjátok, hogy meg kell majd halnotok, és kíváncsiak vagytok rá, én hogy csinálom. Elles¬né¬tek a fogásokat. Sajnálom, lekéstétek az elő­adást. Nekem már nincsenek problémáim, gye¬re¬kek, csak nektek.
Nézzétek, milyen fontoskodó képpel toporognak a rendőrök! A halál az élet csőtörése. Szakszerűen izolálják, majd elhárítják a problémát: engem. Elrekkentenek a hullaházba. Rátok hagytam az arcomat: ha mosolygok, csakis befelé. Márpedig mosolygok, ha eszembe jut, mennyit bor¬zongtam a haláltól: most már nincs gondom erre sem. Ezen túl vagyunk. Akit lecsúszott gatyá¬ban tepsibe tesznek, már nem én vagyok, csak ami a szívroham után maradt. Egy nyom. Egy idomtalan emlék. Hetven kiló víz és fehérje: még annyira se tartós, mint egy papírkép, egy privátfotó. Vesződjenek a porhüvelyemmel, az már nem rám tartozik. A halál: az élők gondja.
Tudom, van más gondjuk is az élőknek. A leg¬hétköznapibb dolgok felszínét ha meg¬ka¬parjuk, mindig ott van alatta a jéggé fagyott őrület. Attól olyan szilárd körülöttünk minden. Ha meg valahol kiolvad és felszínre bukkan a téboly, akkor körbeállják és letakarják csoma¬golópapírral, mint a halált. Amíg élünk, letagadjuk, miben élünk, különben egyetlen percig sem bírnánk tovább. Nem tudjuk, nem akarjuk tudni, nem tudunk vele mit kezdeni. Ez a tagadás az élet acélváza. Mióta az élet gépezet, nem is lehet ez másként. Olajozottan kell működnie. Lám, engem is milyen könnyen eltakarítanak itt az útból!
De csak az lázad, akiben buzog a vér. Most, fentről alátekintve, látom, hogy az érzel¬mek¬től volt olyan fárasztó az élet. Gátfutás víz alatt. Folyton aggódtam, akadé¬koskod¬tam, ber¬zen¬kedtem és lázongtam. Most azt hiszitek, az élet nem bírt velem, de a halál meg¬fegyel¬me¬zett. Csakhogy én nem érzem, hogy belefulladtam volna valamibe vagy kiestem volna vala-hon¬nan, épp ellenkezőleg: felszínre jöttem levegőért. És most már így is maradok.
Láttátok már az osztálysorsjáték húzását? Sokezer papírcetli forog a dobban. Mint egy ipari mosógép. A húzást végző hölgy az asztal tetején állva halássza ki a nyertes szelvényeket és egy fadobozba ejti. A kis tekercsek a felolvasó hivatalnok elé pottyannak, aki borzalmas papírtrombita-hangján kihirdeti a sorszámot a jegyzőkönyv számára.
Világéletemben utáltam a sorsjátékot. Most az egyszer engem is kihúztak. A képen látható sorsolási bizottság közjegyzővel ellenőrzi, minden szabályosan zajlott-e.
Jelentem, igen. A nyereményt átvettem, reklamáció nem volt.