Ezeken a merengésre hajlamosító, borongós
novemberi napokon aligha kifogásolható, ha a gyakorta emlegetett halott
halottakon kívül az élő halottakról is ejtünk néhány szót. Ez a téma már
csak azért is időszerű, mert míg az előbbiek hivatalos státuszukból és
eredendő inerciájukból adódóan – jelképesen szólva – végleg az élet
kispadjára kényszerültek, az utóbbiakat minden túlzás nélkül a gazdasági
fejlődés legfőbb mozgatórugóiként tartjuk számon.
Régóta közismert,
hogy önálló akaratuk nem lévén, a zombik az ideális munkavállaló és az
ideális fogyasztó tökéletes ötvözetét alkotják. A mostani válságos
időkben különösen fontos szerep hárul rájuk, így nem csupán kívánatos,
hanem szükségszerű is létszámuk további növekedésének szorgalmazása.
Bár
az illetékesek látszólag mindent elkövetnek e nemes cél érdekében, és
önzetlen fáradozásuk eredményeként valóban jelentős lépéseket tettünk az
általános elzombisodás útján, ám az ez irányú propaganda
hagyományos módszerei rendkívül idő- és költségigényesek.
Hatékonyságukat ugyan senki sem tagadja, de ha vigyázó szemünket a
zombik őshazájára, Haitire vetjük, mégis könnyű belátni, hogy a hazai
zombi-helyzet még korántsem kielégítő.
Persze egy pillanatig sem
állítom, hogy elmaradottságunk olyan nagy mértékű, mint azt a megrögzött
pesszimisták vélik, hiszen világviszonylatban is meglehetősen előkelő
helyen állunk e téren. Szégyenre tehát koránt sincs okunk. Örök
alkalmatlankodóként mégis felteszem a kérdést az illetékeseknek: vajon
nem léteznek olyan, hazánkban eddig nem használt eszközök vagy szerek,
amelyek segítségével jelentősen fel lehetne gyorsítani az elzombisodás
folyamatát?
Finoman arra próbálok célozni, hogy a Haitin elért fényes
sikerek kulcsa kizárólag a megfelelő katalizátorok szakszerű
alkalmazásában rejlik, és ha a mifelénk ügyködő szakhatóságok előtt ezek
pontos mibenlétét mindmáig sűrű homály fedi, akkor ez véleményem
szerint óhatatlanul is a hanyagságból fakadó tudatlanság vádját vonja
fejükre.
A kanadai antropológus, Wade Davis ugyanis, a helyszínen
(Haitin) végzett kitartó és szorgos kutatómunkával már évtizedekkel
ezelőtt hitelt érdemlően bebizonyította, hogy néhány viszonylag könnyen
beszerezhető, már-már hétköznapi alapanyag segítségével, korra, nemre és
felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül, meglepően rövid idő alatt
bárki tökéletes zombivá alakítható.
Jelentős haszonnal forgatható
műveiben (The Serpent and the Rainbow, New York, Simon&Schuster,
1985; Passsage of Darkness: The Ethnobiology of the Haitian Zombie,
University of North Carolina Press, 1988.) Davis professzor világosan
kimutatta, hogy a gömbhalfélék bizonyos családtagjainak testében
található erős idegméreg, valamint a csattanó maszlag (Datura
Stramonium) megfelelő arányú keverékét a leendő zombi véráramlatába
juttatva minden várakozást felülmúló eredmények érhetők el.
A
hagyományos pszichológiai manipuláció és ezen szerek együttes hatása
következtében az így kezelt személy ízig-vérig zombi lesz, akinek
újrakonstruált személyiségéről még a legkényesebb ízlésű gyárigazgatók,
pedagógusok, politikusok is csupán a legnagyobb elismerés hangján
szólhatnak.
Igaz ugyan, hogy gömbhalfélékből hazánk behozatalra
szorul, ám az így felmerülő költségeket jelentősen ellensúlyozza, hogy a
csattanó maszlag viszont kitűnő termőterületre talált égövünkön, és
nyaranta mindenfelé kecsesen lengeti a szél trombitaalakú, feltűnő
virágait.
Az eljárás sikeréhez tulajdonképpen mindössze némi
toxikológiai ismeret szükséges, így teljeséggel érthetetlen számomra,
hogy mindeddig miért nem történt semmilyen előrelépés ez ügyben. Hosszú
éveken át csendesen bizakodtam, hogy az illetékesek közül végre
felfigyel valaki erre a páratlan lehetőségre, és az elzombisodás egész
folyamata soha nem látott sebességre kapcsol. Azt hiszem ugyanis, s
ebben bizonyára mindenki egyetért velem, hogy ez a jövő útja.
A
zombiügyi helyzetet – érthető okokból – az egész világon elsőrangú
fontosságúként kezelik, és ha az érdeklődés felkeltésére szánt szerény
soraimmal némileg magam is hozzájárulhatok hazánk további fejlődéséhez,
akkor nyugodtan elmondhatom: nem éltem hiába.