Ezeken a merengésre hajlamosító, borongós novemberi napokon aligha kifogásolható, ha a gyakorta emlegetett halott halottakon kívül az élő halottakról is ejtünk néhány szót. Ez a téma már csak azért is időszerű, mert míg az előbbiek hivatalos státuszukból és eredendő inerciájukból adódóan – jelképesen szólva – végleg az élet kispadjára kényszerültek, az utóbbiakat minden túlzás nélkül a gazdasági fejlődés legfőbb mozgatórugóiként tartjuk számon.
Régóta közismert, hogy önálló akaratuk nem lévén, a zombik az ideális munkavállaló és az ideális fogyasztó tökéletes ötvözetét alkotják. A mostani válságos időkben különösen fontos szerep hárul rájuk, így nem csupán kívánatos, hanem szükségszerű is létszámuk további növekedésének szorgalmazása.
Bár az illetékesek látszólag mindent elkövetnek e nemes cél érdekében, és önzetlen fáradozásuk eredményeként valóban jelentős lépéseket tettünk az általános  elzombisodás útján, ám az ez irányú propaganda hagyományos módszerei rendkívül idő- és költségigényesek. Hatékonyságukat ugyan senki sem tagadja, de ha vigyázó szemünket a zombik őshazájára, Haitire vetjük, mégis könnyű belátni, hogy a hazai zombi-helyzet még korántsem kielégítő.
Persze egy pillanatig sem állítom, hogy elmaradottságunk olyan nagy mértékű, mint azt a megrögzött pesszimisták vélik, hiszen világviszonylatban is meglehetősen előkelő helyen állunk e téren. Szégyenre tehát koránt sincs okunk. Örök alkalmatlankodóként mégis felteszem a kérdést az illetékeseknek: vajon nem léteznek olyan, hazánkban eddig nem használt eszközök vagy szerek, amelyek segítségével jelentősen fel lehetne gyorsítani az elzombisodás folyamatát?
Finoman arra próbálok célozni, hogy a Haitin elért fényes sikerek kulcsa kizárólag a megfelelő katalizátorok szakszerű alkalmazásában rejlik, és ha a mifelénk ügyködő szakhatóságok előtt ezek pontos mibenlétét mindmáig sűrű homály fedi, akkor ez véleményem szerint óhatatlanul is a hanyagságból fakadó tudatlanság vádját vonja fejükre.
A kanadai antropológus, Wade Davis ugyanis, a helyszínen (Haitin) végzett kitartó és szorgos kutatómunkával már évtizedekkel ezelőtt hitelt érdemlően bebizonyította, hogy néhány viszonylag könnyen beszerezhető, már-már hétköznapi alapanyag segítségével, korra, nemre és felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül, meglepően rövid idő alatt bárki tökéletes zombivá alakítható.
Jelentős haszonnal forgatható műveiben (The Serpent and the Rainbow, New York, Simon&Schuster, 1985; Passsage of Darkness: The Ethnobiology of the Haitian Zombie, University of North Carolina Press, 1988.) Davis professzor világosan kimutatta, hogy a gömbhalfélék bizonyos családtagjainak testében található erős idegméreg, valamint a csattanó maszlag (Datura Stramonium) megfelelő arányú keverékét a leendő zombi véráramlatába juttatva minden várakozást felülmúló eredmények érhetők el.
A hagyományos pszichológiai manipuláció és ezen szerek együttes hatása következtében az így kezelt személy ízig-vérig zombi lesz, akinek újrakonstruált személyiségéről még a legkényesebb ízlésű gyárigazgatók, pedagógusok, politikusok is csupán a legnagyobb elismerés hangján szólhatnak.
Igaz ugyan, hogy gömbhalfélékből hazánk behozatalra szorul, ám az így felmerülő költségeket jelentősen ellensúlyozza, hogy a csattanó maszlag viszont kitűnő termőterületre talált égövünkön, és nyaranta mindenfelé kecsesen lengeti a szél trombitaalakú, feltűnő virágait. 
Az eljárás sikeréhez tulajdonképpen mindössze némi toxikológiai ismeret szükséges, így teljeséggel érthetetlen számomra, hogy mindeddig miért nem történt semmilyen előrelépés ez ügyben. Hosszú éveken át csendesen bizakodtam, hogy az illetékesek közül végre felfigyel valaki erre a páratlan lehetőségre, és az elzombisodás egész folyamata soha nem látott sebességre kapcsol. Azt hiszem ugyanis, s ebben bizonyára mindenki egyetért velem, hogy ez a jövő útja.
A zombiügyi helyzetet – érthető okokból – az egész világon elsőrangú fontosságúként kezelik, és ha az érdeklődés felkeltésére szánt szerény soraimmal némileg magam is hozzájárulhatok hazánk további fejlődéséhez, akkor nyugodtan elmondhatom: nem éltem hiába.