←Vissza

Liget.org   »   2010 / 8   »   Polgár Teréz Eszter  –  Árnyék-világ
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2035
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Kívül rekedt az időn,
nem érzékel teret se, színt se;
összezsugorodott árnyékok mozognak
fátyla tülljére vetítve:
mézeskalács-huszárok menetelnek,
fejükön toll lebeg,
nyomukban megtört gerinccel,
sorban a budai hegyek...
Egymásba mosódik
minden arcvonás, cserép-barázda,
levélerezet, melyet a napsütéssel terjedő
sötét megmételyezett...
...erősödik a fény, tömény-feketébe
vonva a csimpaszkodó árnyakat –
az özvegy fölemeli nehezülő fejét:
maga is árnyalak.
Átnéznek rajta, tapintatból-e,
vagy mert láthatatlan, egyre megy.
Nem fedi föl magát, semmit sem rejteget.
Hangtalan jár, nem botlik, nem beszél,
vele hallgat, vele hal, érte él
(s a fehérruhás porcelánbabán
hagyja megülni a selymes szürke port)
kísérője, ki egykor cselédje volt.
Negyvenévesen vén,
de két évszázad múlva
éppoly egyenes derékkal áll
(egyedül ő mit sem fakulva)
az avítt képeken, ahol: látható –

kísértet, kit néhanapján lépre csalhat a fotó...

Díszszemlékre jár csak, a sortüzet várja.
Rég nem rezdül puskák vagy ágyúk zajára.
Lőnek, mikor hazaindul.
Nem maradt már harca.
Elszenesedett könnyeket tapaszt,
amerre néz, minden egyes arcra.
Világít sorsa negatívja fátyla pöttyein át,
körötte sűrű hóesésbe feketül a világ.