←Vissza

Liget.org   »   2009 / 11   » Julesz Máté  –  A környezetvédelmi jog határai
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1820

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

A JOGON TÚL

A globális felmelegedés, a kihaló növény- és állatfajok, a környezettudatos életmód, a fenntartható fejlődés, a jövő nemzedékek védelme stb. – mind a napjainkban felismert emberi jogokat érintik, így a környezethez való jogot is. Az emberi jogok alkotmányos és törvényi megfogalmazásaiban országról országra találkozunk ezekkel a témákkal: elég felnyitni az alkotmányt, betekinteni a törvényekbe. Az elektronikus információszabadság egyszerű hozzáférést biztosít a jogszabályokhoz itthon és más fejlett jogállamokban egyaránt. Persze a jogszabályokon túl is van környezetvédelem. A zöld gondolkodás nem mindig igényli a szabályozást, és erre a feladatra nemcsak a szigorú értelemben vett jogszabályok lehetnek alkalmasak, hanem a szabványok, jogi iránymutatások (elvi állásfoglalások, irányelvek, tájékoztatók). Tágabb értelemben környezetvédelmi szabályozottságot határoznak meg a természettudományos követelmények, az orvosszakma vagy akár a közgazdaságtan. Ekkor szakszabályokról van szó, melyek többé-kevésbé a környezetvédelmi jog keretei között is értelmezhetőek. A fejlődés lehetőségét sokszor éppen a jogi normák határainak szétfeszítése biztosítja – amikor a szakszabályok már nem férnek el a környezetvédelmi jog póznái között.
A fokozatosság és arányosság elvét figyelembe vevő jogfelelősség kialakításával, valamint jogi, de nem feltétlenül csak jogszabályi megoldások alkalmazásával, társadalmi védőháló működtetésével a környezetvédelem hatásosabbá tehető. A büntető-, szabálysértési, közigazgatási és polgári jogi felelősség környezetvédelmi szempontú átalakítása napjainkban is zajlik. A jogalkotás lépésről lépésre környezetbarátabb arculatot ölt: a jognormák és egyéb szabályrendszerek nem kerülik meg a környezetvédelem ügyét, hanem egyre mélyebbre építik be sajátos szabályszövetükbe. Az újonnan keletkező törvényhozási termékek megszövegezése és a végrehajtási szándék is erről tanúskodik. Környezetvédelmi tárgyú jogszabályaink az elmúlt két évtizedben megsokszorozódtak. Növekedett a normák száma, vastagodott a normatív tartalom. Kérdés, hogy a jogalkotás fellendülése valóban előmozdítja-e a környezetvédelem ügyét. Tényleg a mennyiség a fontos? Vagy kevesebb törvénnyel és rendelettel nagyobb mozgásteret lehetne biztosítani a jogalkalmazónak? A környezethasználat során – elméletben és gyakorlat-ban – az elővigyázatosság és a megelőzés egymást erősíti. Az elővigyázatosság azonban nem korlátozódik a gyakorlatra – a körültekintő jogalkotói viselkedésben is megnyilvánul.
A gyakorlat azt mutatja, hogy közösségi szintű együttműködéssel lehet jelentékeny hatást elérni: az embert mint társas lényt kell bevonni a problémamegoldás folyamatába. A saját ügyükben érdekelt vagy legalábbis érdekeltté tehető emberek lehetnek helyi lakosok vagy épp távoli országok polgárai – a környezeti érintettség köti őket össze. Ez a közös érdekszempont mindinkább elfogadott, és ennek mentén fogalmazódnak meg az országhatárokat átívelő vagy épp községi szomszédokat összekötő akcióprogramok. Ebben az értelemben mindenki szomszéd, aki környezetében érintetté válik. Így szomszéd lehet hétköznapi jelentésében a házszomszéd vagy utcaszomszéd, de a globális környezetben szomszédnak számít két egymás mellett fekvő ország is, amelyeknek közös természeti kincseik vannak. Egy széndioxid-kibocsátó államnak minden ország szomszédja, ahol ez környezeti teherként jelenik meg. A környezeti értelemben vett jó szomszédság kulcsa a fenntartható fejlődés.
A határok tehát tágíthatók, és valóban tágulnak. A jelenlegi joggyakorlatban több esetet találunk, amely az elérhető környezeti jövőt példázza. A Legfelsőbb Bíróság előtt a múlt évben zárult egy ügy, melyben a környezetvédelem európai uniós határait feszegették. A felperes társaság évelő dísznövények termesztésével foglalkozó kertészetet működtetett. Tevékenységével összefüggésben védett növényfajok szaporításához és forgalmazásához kért engedélyt a természetvédelmi hatóságtól. A hatóság helyszíni szemlét tartott, majd egyes védett és fokozottan védett növényeket lefoglalt és elkobzott. Ebből közigazgatási per keletkezett. Az uniós szabály a vadon élő, a vadonból begyűjtött növény- és állatpéldányok védelmét szolgálja, míg a hazai természetvédelmi törvény a védett példányok származási helye tekintetében nem tesz különbséget: az erdőben virágzó példányhoz hasonlóan óvja a kertészetben nevelt védett növényt is. Az európai uniósnál így jóval szigorúbb magyarországi jogszabály azonban a bíróság szerint megfelel a hazánkkal szemben támasztott követelményeknek. A természetvédelmi érdek olyan szempontot visz a jogba, amely lehetővé teszi, hogy az uniós jognál keményebben ítélje meg a tényállást a törvényhozó és – ennek folyományaként – a jog- és igazságszolgáltatás.
A természeti erőforrások megőrzése, fenntartása, az ésszerű, takarékos és az erőforrások megújulását biztosító gazdálkodás csak nemzetközi szintű környezetvédelmi együttműködés keretében valósítható meg. A lakosság ma már nemcsak a fejlett országokban, de a feltörekvő gazdaságokban is részt vesz a környezetvédelem alakításában. Így érhető el a gazdasági élet és a közigazgatás tényleges „kizöldítése”. Lakossági kontroll mellett bontakoznak ki a társadalom környezeti szempontjai. A civil szféra és az állam együttműködésének kidolgozása, a lakosság környezeti érdekeinek az állam környezeti értékrendjébe építése, ha nem is mindenhol egyformán, de globálisan és helyi szinten is látható, tapasztalható.


A KÖRNYEZETI BŰNÖK TERMÉSZETRAJZA

Az ember ősidők óta különbséget tud tenni környezeti pozitívumok és negatívumok között. A zöld bűnt jogi műveltség nélkül is felismerjük, hiszen érezzük, mi előnyös környezetünknek – de kozmikus dimenziókban képtelenek vagyunk cselekedni. Egyszerűbb környezeti bűneinket, az emberi gyarlóság produktumait felismerjük, ám nemcsak egyszerű, az egyes ember döntésétől függő vétkek vannak.
A környezetvédelem és a bűn fogalma már a zöldjogi gondolkodás kezdetén összekapcsolódott. Mégis hosszú időnek kellett eltelnie, mire a társadalom végső érvének számító büntetőjogban is megmutatkozott. Talán mert környezet és természet kapcsán legkevésbé sem büntető eszközök jutnak eszünkbe. Csakhogy a deviáns társadalmi tényezők körében a környezetvédelem is mindössze egy a deviancia lehetséges megnyilvánulási területei közül. A deviáns ember könnyen talál a társadalom számára fontos értéket, melyet veszélyeztethet vagy károsíthat. A társadalom fokozottan érzékeny az egészséges környezetre, így ha a „zöld” bűnöző a társadalom és környezete közti láthatatlan láncokat igyekszik szétszakítani, jóval nagyobb és nehezebben helyrehozható kárt idézhet elő, mint ha közvetlenül a környezeti elemeket támadná.
A természeti környezet az emberi jogok közé sorolt fizetett szabadság tartalmas eltöltésének egyik legfontosabb helyszíne. Az épített környezet zöldfelülete a hétköznapi kikapcsolódás olykor egyedül szóba jöhető terepe. Ezért az önkormányzat építési szabályzatában nagyvárosias lakóterületen is legalább tízszázaléknyi zöldfelületet kell biztosítani, hogy a magasházak árnyékában is legyen hol friss levegőt szívni. Főszabály szerint tilos a fák és cserjék megsértése, csonkítása, károsítása – a környezetükben érintett lakosok testi-lelki egészségének alkotmányos védelme miatt. A civilizációs környezetben helyet kell biztosítani a természet számára. A zöld bűnözés újabb hajtásai sokszor éppen az épített környezet szocioszférájában élő ember testi-lelki egészségét érintik hátrányosan.
Gyakran olvashatunk a napi sajtóban a zöldgalléros bűnözőkről, akik haszonszerzés reményében jogellenesen és etikátlanul terhelik környezetünket. Ezek az emberek a túlzásba vitt racionalizmus és az erkölcsi érzék hiányának együttesét testesítik meg. Számukra a zöld bűn csak akkor létezik, ha kodifikált formát ölt, és csak akkor nem követnek el környezeti bűnöket, ha a büntetés mértékének visszatartó ereje van. Olykor ez sem elég.
A környezetvédelem és a bűn fogalmi kettőse megközelíthető a központi vagy helyi döntéshozók szempontjából is. Ilyenkor nem feltétlenül a hétköznapi deviancia az ok: egy alacsonyabban fejlett országban vagy országrészben elkerülheti a hatalom figyelmét, hogy milyen hatást vált ki intézkedéseivel. Ezekben a helyzetekben a józan ész és belátás, valamint a nemzetközi közösség meggyőző ereje segíthet.
A „zöld” bűnök fogalmi köre exponenciálisan bővül. A környezetvédelem ügyének előmozdítása magával hozta a környezetvédelemmel kapcsolatos szociális hátrányok megsokasodását is, illetve előtérbe kerültek olyan jelenségek, amelyek már korábban is léteztek, de a társadalom nem nevezte nevén ezeket. A „zöld” bűnök újabb hajtásai így csupán a tudomány számára újak. Az emberek, közösségek ma már felfigyelnek ezekre, és társadalmi összefogással, törvényhozási és törvénykezési eszközökkel lépnek fel ellenük. A „zöld” bűnök azonban nem mindig crimenek és delictumok: az ökoszekták, ökoizmusok (ökofasizmus, ökoterrorizmus, ökoanarchizmus, ökorasszizmus stb.) új kérdéseket vetnek fel.