Liget.org »
2009 / 10 » Centauri
– Az ötlet halmazállapota
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1796
Akárki akármit mond, a borról szóló beszédnek sosem lesz vége. Hála
Istennek, és hála a bornak! Nem állítom, hogy mindenkinek bort kell inni, nem
állítom, hogy mindenkinek boros-könyvet kell írni, de állítom, hogy boldogok,
akik szeretik a bort és írhatnak róla. A borról számtalan veretesség is
született már – a tokaji palackokon olvasható, hogy A királyok bora, a
borok királya. És mindenki hallotta, hogy Borban az igazság.
Unalmasak és fárasztóak a véghetetlenül keringő mondatok – nekem ilyen unalmas
és fárasztó lett egy idő után Hamvas Béla rigmusa, amely szerint: Végül
csak ketten maradtak, az Isten és a bor.
Ha elfárad egy gondolat, az ember két dolgot tehet. A szemétre vagy a tűzbe
veti, akár a gallyat, mint valami ócskaságot – vagy megvizsgálja, vajon miért
kerül elő ugyanaz újra meg újra. Nem is olyan régen górcső alá vettem a
Hamvas-idézetet. Emlékszem, vonaton ültem, nem is tudom, miért jutott eszembe,
talán épp takaros szőlőültetvény mellett robogtunk, mindenesetre megpróbáltam
elképzelni, hogy Isten (ha van) és a bor (ha van) milyen kapcsolatban lehetnek.
Arra jutottam, hogy a dolog épp fordítva igaz. Vagyis kezdetben volt az
Isten és a bor. A bor talán annak az ötletnek a neve, ami később a világ
teremtéséhez vezetett. Nem mintha bármely embert isteni princípiumokkal akarnék
felruházni, de mégis: velünk is megesik, hogy egy később megvalósuló terv
ötlete, homályosan, még körvonaltalan állapotban, ám dinamikusan, nemegyszer
viharos érzelmi hullámzással kísérten bukkan fel a semmiből. Érzetek
sokaságaként, mintha illatok és ízek rajzanának, és csak később találja meg
magának az ötlet (ihlet) a megfelelő tárgyat, az anyagot, a formát, a
kinyilatkoztatás lehetőségét, vagyis a megvalósulást. Az a benyomásom, hogy a
bor a kezdetekhez kötődik, s nem a véghez. A bor valami ötletféle – zseniális
ötlet, s a világ, amiben szőlőültetvények hosszú lombfalai között édesen ring a
felmelegedett vulkáni talaj fölött a zamatos fürt, már „csak” az ötlet pazar
kivitelezése.
Beszéljünk a bor esetében is találmányról! Mindig a találmány van először, s
csak azután épül fel hozzá a gyár. A világ a gyár, s a találmány a bor, vagyis
a bor volt előbb, amihez felépítették ezt a nagyszerű üzemet. Ne gondoljuk,
hogy csak Tokajt, Bordeaux-t vagy Toscanát! Ha a híres borvidékektől távoli
helyeken mozdítunk meg bármit, az egész rendszer megváltozik. Az üzem része a
Nap is, a Hold is, tökéletesen forgó-pörgő, gigantikus komplexum ez. Hatalmas
gépezet állandó és barátságos robaja hallható világűr-szerte a teremtés kezdete
óta, csak azért, hogy a végtelen egy nagyon is véges, sőt, jelentéktelen
szegletében víz áramoljon apró, zöld bogyókba, cukorrá és savakká alakuljon
bennük mindaz, ami a Napból (az űrből) és a földből (a Földből) jön, hogy aztán
egy szintén jelentéktelennek tűnő droid, az ember, aki ebben a pillanatban
mégis kiváltságos lénynek látszik, az érett bogyókból, mintegy engedelmeskedve
a teremtő vagy a véletlen akaratának, létrehozza a bort, bevégezze az ötlet
vagy a törvény érvényre jutásának utolsó mozzanatát. Már csak ezért sem
fogyhatunk ki a borról szóló szóból, mert a lugas alól nézve a máskor oly
barátságtalan és hideg, ellenséges és sivár űrt, először hallhatom barátságosan
duruzsoló nagyüzemnek. Ha iszom egy pohárral, még inkább így érzem. Az első
palack cabernet után az addig is végtelen világűr épp a kétszeresére tágul, de
egyúttal a szolidarítása és a rám sugárzott szeretete is nő. Igen, ezt csak a
bor tudja, erre csak a bor képes. A sörtől viccesek leszünk. Ha töményt iszunk,
elönthet minket a tömény félelem, de a bor mámort ajándékoz minden pohár után.
Ekkor arra gondolok, talán azért van bor a Földön, hogy otthon lehessünk itt –
annak ellenére, hogy egy egész kozmosz vesz körül. Ám ha ezért van körünkben a
bor, akkor nem lehetett hamarabb, mint a világ, még az embert sem előzhette
meg. Először így szólt az úr: Nem jó az embernek egyedül – s amikor
ezt a gondot (úgy ahogy) megoldotta, látta, hogy az ember még párosával, sőt,
csapatban, hordában, tömegben is szorong. Nem jó a tömegnek egyedül –
mondá az úr, és megteremtette a bort. Istenítik is sokan, amint én is. Általa a
kozmosz jelentéktelen kis sarkában kitüntetett lénynek érzem magam. Olyasmit
ihatok, ami – bárhogy volt is – valóban lehetett volna egy másik világ ötlete.
Amint a borban évről-évre, évjáratnak, időjárásnak, kedvnek, párának, gazdának
köszönhetően és megfelelően, mindig vadonatúj világ érik
be.