←Vissza

Liget.org   »   2009 / 10   » Kovács Gábor  –  Mi is hát a populizmus? - 2. rész
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1786

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Az első világháború utáni kelet-európai paraszt populizmus harmadik típust jelentett az amerikai farmer populizmus és az orosz értelmiségi populizmus mellett. Kérdés, hogyan lehet definiálni a ’paraszt’-ot mint társadalmi kategóriát? A vitákban többféle definíció is felmerült: hogy a parasztok olyan mezőgazdasági termelők, akik inkább önfenntartásra, mint piacra termelnek; hogy társadalmilag alárendelt és kizsákmányolt helyzetüket hangsúlyozzák; hogy családi gazdálkodást folytatnak. Canovan értelmezésében a populizmusok színképében a spektrum egyik végén az amerikai farmerpopulizmus helyezkedik el, másik végén az orosz narodnyikok, s a kelet-európai változat valahol a kettő között: Romániát, Bulgáriát, a balkáni országokat, Csehszlovákiát és Lengyelországot tartja, míg Magyarország érdekes módon – alighanem az információhiány következtében – kimarad a történetből. Ez a variáns nemcsak térben különbözött az előző kettőtől, hanem időben is; kialakulása az első világháború utáni válságos évtizedekhez kötődik, s a harmincas évek totalitárius mozgalmainak felemelkedése idején tűnt el a politikai eszmetörténet palettájáról. Hatással volt rá az orosz narodnyik mozgalom, ám jelentősen el is távolodott attól. De mind az orosz, mind az amerikai változattól különbözött abban, hogy nem maradt protest mozgalom, hanem politikai párttá átalakulva kormányra került. (Hasonlóan a későbbi latin-amerikai populizmusokhoz) Ghita Ionescu szerint a kelet-európai olyannyira különbözik a többitől, hogy nem is populizmusnak, hanem parasztizmusnak (peasantism) nevezi.

Az Alekszander Sztambolijszki vezette Bulgár Nemzeti Agrárszövetség négy évig (1919–23) volt kormányon. Sztambolijszki korábban kifejtette, hogy a tradicionális konzervatív és liberális pártok ideje lejárt, mert azok a politikai pártok, melyek a különböző gazdasági csoportok érdekeinek képviseletére alakultak, csak a politikusok érdekeit képviselik. Olyan szervezetekkel kell őket felváltani, amelyek valóban az eredeti célokat szolgálják, tehát az egymástól eltérő érdekű társadalmi rétegeket reprezentálják. A legnagyobb ilyen csoport a parasztság. Sztambolijszki kormányra kerülve nagyszabású reformprogramba fogott. Földreformot hajtott végre, progreszszív jövedelemadót vezetett be, átfogó szövetkezeti mozgalmat szervezett, hogy megszüntesse a paraszti kistermelők piaci kiszolgáltatottságát. Kötelező munkaszolgálatot írt elő, amelynek keretében minden 20 éven felüli férfinak egyéves, minden 16 éven felüli nőnek 6 hónapos kötelező munkaszolgálatot kellett végeznie.

Sztambolijszki kezdeményezője volt egy, a kelet-európai parasztpártokat tömörítő nemzetközi szervezetnek, mely Zöld Internacionálé néven vált közismertté. A szervezet hivatalos kiadványának első száma a parasztromantika jegyében deklarálta, hogy minden erény forrása az ember és a föld közötti misztikus kötelék, ugyanakkor pragmatikus programot fogalmazott meg, amely például társadalombiztosítást és a parasztság technikai oktatását is megcélozta. A szervezet hivatalosan a Nemzetközi Agrár Iroda nevet viselte és 1927-ben alakították meg Prágában a csehszlovák, lengyel, szerb és bolgár parasztpártok képviselői. Bár a kezdeményezés a bolgáro-ké volt, a vezető szerep a csehszlovák parasztpárté lett, amely a demokratikus pánszlávizmus álláspontján állt. A Zöld Internacionálé 1929 májusában összehívott közgyűlésén már 17 európai parasztpárt képviselői jelentek meg. A Kommunista Internacionálé határozott averzióval viseltetett a parasztszervezet iránt, hiszen joggal tartotta saját agrárszekciója riválisának.

A kelet-európai parasztmozgalomnak nem volt egységes és kidolgozott ideológiája, de meglehetősen heterogén gondolatvilágának volt néhány közös jellemzője. Így a minden társadalmi bajra hatásos írként hirdetett szövetkezeti mozgalom. A szovjet típusú erőszakos államosítással szemben az önkéntes szerveződés nem számolta volna fel a kistulajdont, az önállóság megtartása mellett a kistermelőket akarta részesíteni a nagyüzemi forma szervezeti és technológiai előnyeiben. Dánia volt a követendő modell, ahol a mezőgazdasági kistermelők megőrizték a modernizált vidéki életformát. Tulajdonképpen a harmadik út igénye fogalmazódott meg: elkerülni a kapitalizmus és a szocializmus alkati hibáit. Sztambolijszki írta:

„A falut és a várost kétféle nép lakja, amelyek mind külsejükben, mind pedig igényeikben különböznek egymástól. (...) A falvakban lakik az a nép, amely a természet szeszélyeinek kiszolgáltatva dolgozik, küzd és keresi megélhetését. A városokban az a nép él, amely nem a természetet, hanem mások munkáját kizsákmányolva keresi kenyerét. Olyan szabály ez, amely alól nincs kivétel. (...) A városlakók csalás, lustaság, élősdiség és perverzió révén tartják fenn magukat.”


Ez a fajta városellenesség a sajátos kelet-európai társadalomfejlődés következtében gyakran xenofób és antiszemita hangszerelésben jelent meg. Mindenesetre a henye gazdagok, földtulajdonosok, plutokraták és uzsorások kritikája olyan toposz, amely az amerikai populista frazeológiának is visszatérő eleme. Akárcsak a tétel, hogy a tulajdont végső soron nem a jog, hanem a munka legitimálja. Ezzel szemben a cseh Milan Hodza olyan sajátos közép-európai demokrácia vízióját vázolta fel, amelynek tartóoszlopa a parasztság: „Közép-Európában a demokráciának különösen aggódnia kellett amiatt, hogy miként szilárdítja meg és védelmezi a szabadságért folytatott küzdelmének eredményeit. A legfőbb rendező eszmét a lelki és politikai fegyelemben kellett megtalálnia, és végül sikerrel lelt rá a parasztságra mint a legfontosabb konszolidáló jellegű társadalmi elemre. A vidéki emberek eszméiket három lehetséges alapzatra támaszkodva formálták. Az első ilyen lehetséges alap a vallási hagyomány volt. A második a paraszti családi életből fakadt. A harmadik rendező jellegű szabályszerűség az, amelyre a föld és ennek sajátos funkciója tanított. Végül is, amit a vidéki tömegek felajánlottak az egyetemes közép-európai demokráciának, az a rendezett szabadság gondolatának átfogó támogatása volt. A szabadság, az egyéni és társadalmi szabadság iránti vágyódás mélyen be volt ágyazódva a paraszti lélekbe. Kettős igény élt benne, egyrészt a Szabadság, másrészt pedig a Rend iránt. Egyik nem semmisítette meg a másikat. A paraszti észjárás nem destruktív, hanem szókimondóan konstruktív és szintetikus volt.”

Hodza ezzel a közép-európai agrárdemokráciával az agrárautokráciát állította szembe, ami összefonódott a kizárólag profitelvet szem előtt tartó kapitalizmussal. Az agrárdemokrácia – a marxi intencióra támaszkodó szocializmussal ellentétben – nem felszámolni akarta a kapitalizmus alapvető intézményét, a piacot, hanem a szövetkezeti mozgalom segítségével a tulajdonos parasztság szolgálatába állítani.

A kelet-európai parasztmozgalmak ideálja tehát egyfajta kistulajdonosi demokrácia volt, amelyet nem forradalom, hanem reformok segítségével próbáltak megvalósítani. Sikereik csak átmenetiek voltak. A húszas évek második felétől Lengyelországtól Romániáig és a Szerb-Horvát Királyságig – Bulgáriában már 1923–ban – tábornoki és uralkodói puccsok vetettek véget a parasztpárti kormányoknak. A harmincas években pedig a totalitárius pártok kisajátították a parasztmozgalmak frazeológiáját.