Liget.org »
2009 / 10 » Handi Péter
– A retina szoborkertje II.
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1782
A BÉRHÁZ
A bérház esti főzelékszaga.
A gangokon macskaként lopakodott
puha talpán az éjszaka,
a konyhákban rádiók zenéltek,
ritmusra áradt a hagyma illata,
a vaskorlátot a Hold fehérre kente,
s a kapualjban meztelen villanykörte
gyakorlatoztatta a fényt.
Bárhol vagyok, ide érkezem.
Bármerre nyúlok, ide ér kezem.
KÉZENFEKVŐ
A még langymeleg repeszdarab
ólomezüst recéivel,
a szögletesre robbant, eltévedt halál.
Játékvödörbe szedtük, mint kishalakat
merítő halász az Adrián.
A légitámadás után
rontottunk a romok közé, a falak
még füstölögtek. Hétévesen
ez volt a bélyeggyűjtés, a
kézenfekvő, lehetséges kaland.
RÓZA NÉNI
Ötéves lehettem. Nagyapa megkapott
egy napra, vonattal mentünk, este lett,
elaludtam a kemény fapadon rendesen
– hiába zötykölt a szolnoki személy.
Árnyak és fények sűrű kézrázása.
Kupé-neszek. Aztán az a földbe döngölt,
agyag-padlójú, homályos szoba!
Róza néni ütemre bólogat a hintaszékben,
nagyapa testvérhúga.
A foltozószabó-feleség és a nyomortanya
később felszállt a képzelet
kibogozhatatlan rekeszeibe,
ott leng ma is, sehová sem rakható
rokon-darab, gyermek-impresszió.
Kopott kendőkbe burkolt múmia.