←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 5   »   Reményi Tibor  –  A szerkezet
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1669

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Úgy látszik, vannak szívós (jó) szavak, amelyek visszatérnek: a „szerkezet” is ilyen, hiszen a Tacitus-idézetet kommentálva ezt választotta Mesterházi Márton is az előző szemeszterben. Ő az állam, és főleg „az ország kulturális szerkezetéről” szólt, én most merőben más jelentésben és távlatban merészkedem a közelébe. Azám, a Szerkezet! Milyen a nagy Egész, és hol vagyok benne én? Örök, kozmikus kérdések, és egyben elementárisan szubjektívek. Mit tudunk létünk és világunk szerkezetéről? Többet tudunk-e, mint az ősi mitoszok vagy a mai hivatalos tudomány?

 Hároméves unokámat édesapja elvitte a Közlekedési Múzeumba. A főépület előtt áll a híres 424-es gőzmozdony, teljes életnagyságban. Unokám lecövekelt a mozdony előtt, és apróra el kellett neki magyarázni a roppant szerkezet részeit. Nem is igen akart bemenni a kiállításokhoz, mindegyre csak a nagy mozdony érdekelte. Másnap otthon előszedte az összes játékvonat minden kocsiját, kis mozdonyát, forgatta kezében, feszegette, vizsgálta. Rákérdeztünk, mit keresel olyan nagyon? Csak nézem, jók-e a fékpofák, válaszolt.

 A szerkezet megismerésvágya öröktől való és kortalan. Várkonyi Nándor művének, a nagy tetralógiának a születése idején az akadémikus tudomány már mindent tudni vélt a dolgok lényegéről és eredetéről. Ez a tudás az anyag szerkezetének, egyébként valóban lenyűgöző ismeretére támaszkodott, és ebből a nézőpontból akart megmagyarázni mindent. Várkonyit ez nem elégítette ki, ahogyan másokat sem. Ösztönösen érezték, sőt: belső látással érzékelték, hogy a mítoszok, a nagy vallások, a kultikus hagyományok, az ősi építmények és a spirituális energiák ma is megtapasztalható egyetemes hullámtere valami többet, máshogyan többet mond el a Szerkezetről.

A Sziriát oszlopainak 1972-es kiadásából törölte is a cenzúra a túlságosan szellemi vonatkozásokat. A 21. század elején azonban mintha tágabbra nyílna az emberi elme, és kezdene befogadni eddig lenézett vagy tévelygésnek ítélt gondolatokat, sőt, gondolat- és eszmerendszereket. A tudományban megkezdődött egy paradigmaváltás. A világszerkezetet kitöltő abszolút vákuum (a tökéletes semmi) helyett ma inkább az információval és energiával töltött „telített tér”-ről beszél a természettudomány. A másik újonnan felfedezett jellemzője a világszerkezetnek: a helytől független koherencia. Azaz az összetartozás, az összefüggés, az „egy tőről fakadtság”. A koherencia azt jelenti, hogy a téridő távoli eseményei összekapcsolódnak és hatnak egymásra. Semmi sem független semmitől. „...a világegyetem koherenciája jóval nagyobb, mint ahogy azt eddig gondoltuk... A világegyetem tökéletesen és állandóan koherens” – írja László Ervin a néhány hónappal ezelőtt Világváltás címmel magyarul is megjelent könyvében. Ez a koherencia megfigyelhető a kvantumok és a kozmosz világában, a bioszféra minden szintjén, továbbá az agy és a tudat birodalmában. A koherencia közvetítő közege a „telített tér”, amit egyesített vákuumnak, nullponti energiamezőnek, kvantumvákuumnak, fizikai téridőnek is nevez a szakirodalom. Ugyancsak László Ervin szavaival: „A ’telített tér’ az anyaméhe minden létezőnek”. Ervin Schrödinger ezt így fogalmazta meg 1930 táján: „Testeket és erőket észlelünk, ezek azonban csupán a tér szerkezetének különböző alakjai és változatai.” Az egyetemes koherencia tesz lehetővé és magyaráz meg számos olyan jelenséget és törvényszerűséget, amivel az iskolákban tanított fizika nem tud mit kezdeni, így pl. a foton interferencia-kísérletek látszólagos ellentmondásait, bizonyos fématomok élő szervezetekben mutatott hullámtermészetét, a gondolatátvitel, a távollátás és a teleszomatikus jelenségek halmazát, a spirituális gyógyítás realitását stb. A világegyetem szerkezetéről vallott nézeteink megváltozása mélyreható metafizikai, teológiai és etikai következményekkel járhat. Két évvel ezelőtt nosztalgikus gondolatok ejtettek rabul: elhatároztam, hogy megépítem azt az elektroncsöves rádiót, amit 16–18 éves koromban csináltam a konyhaasztalon. Azóta két remekül szóló masinát építettem, és most fogtam hozzá egy kis adókészülék megtervezéséhez. Ma is csodálattal tölt el a rádiózás titka, bár a mesterséget elég jól ismerem. De hogy miképp szólal meg Peking vagy Montreal hangja a huzalokból, tekercsekből, elektroncsövekből és egyéb anyagokból összerakott szerkezetben (vagy akár a legmodernebb processzoros készülékekben), az végül is valóban csoda. Az egyetemes koherencia hétköznapi csodája. Az elektromágneses tér az anyag és szellem határterületén hullámzik, akár maga az ember. Meddig megfoghatatlan rezgés, és mettől tapintható anyag? Várkonyi Nándor azt írja: az ember zavart vetett a roppant szerkezetbe, azután keservesen magányossá vált. Talán a most kifejlődő tudományos paradigmaváltás és holisztikus kultúra éppen azt a „paradicsomba visszatalálást” szolgálja, amit a mítoszok, dolmenek, piramisok és Sziriát oszlopai is akartak. A vissza- vagy hazatalálásra égetően szükségünk van, akkor is, ha ezt a „paradicsomot” ma a „telített tér” harmóniájába illeszkedő spirituális tudatnak nevezzük.

 A Szerkezet minden titkát a mégoly fejlett tudományunkkal sem fejthetjük meg, de ha már észrevettük, hogy a „telített tér” végtelen sok mintázatában lüktetve ölelkezik a mítosz, a költészet, a zene és a kvantumfizika, minden tudás és minden szépség, máris nőttek esélyeink, hogy visszataláljunk a „Paradicsomba”.