Liget.org »
2009 / 3 » Horgas Béla
– A Bolond levele Kállay Gézának
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1629
aminek néz: vagyok, teszem
(Kállay Géza: A Bolond harmadik levele Cordeliának)
Mentségemre szólhatna, de nem szól, mert minek,
s ha mégis ezzel szólok vissza, csak említem,
item, szőrmentiben játszom rá, szövöm,
hogy az idősebb én vagyok, és nem én kezdtem
a szálak hasgatását, kettőzését, árnyvetését
bolondul működtetni tovább, bolond képzeteimet,
bár tapasztalataim szerint
per pillanat
úgy tudom-érzem és akkor már hiszem is:
minden kezdet viszonylagos az időben,
izgőben-mozgóban, összeadódóban, történőben,
de vannak születési pontok, és hozzájuk toldva tág
porondok, fokozatok, gondolat-szabta metszetek,
eszkábálhatók művileg;
ha, mondjuk, Shakespeare
fantazmagóriáinak bolond-szülötteihez, szellemi
testvéreimhez mérem magamat, hát mondhatom,
mióta rákaptam általad a Cordeliához
írott verses levelekre, náluk bolondabb vagyok,
gyönyöröm és kínom fölfokozva, s látod,
ebben a továbbírt létezésben úgy magamra leltem,
vagy (kényszerérzetből) arra vetemedtem,
hogy nélküled is versíró pózba meneküljek,
mint a te életre keltetted, és ebben az értelemben
az idősebb bolond te vagy, hozzád csapódom,
s kérlek,
engedd, hogy hangzataimmal valahogy
külön is köztetek lehessek, ha testet nem is
téphetek magamnak, éljek, valamilyen személy,
akárhányadik, képzetes-érzékletes megjelenő,
a létezésre föltétlen bizonyságot tevő;
ehhez a mutatványhoz, jól tudom,
vágy és akaraterő
öszehurkolásán túl kell némi kimondhatatlan,
előre beláthatatlan, közönséges konstelláció,
ahogy elfojtás és exhibició ütköztén bekattan
és a tompán kongató rím-alakban nyersen,
rémesen tekereg a ritmizálhatatlan végtelen,
de én,
aki a te szavaidban formára leltem,
és levelem lejegyzőjében, felolvasójában,
hallgatóiban, az egész le-fel forgó gomolygásban
hajlamos vagyok a pillanat fölizzását vélni-élni és
a ti anyagban lélegző szellemetek fülébe mesélni:
itt van, eljött, benne vagyunk énként, önként –
higgyétek el a bolondnak, most megtörtént.