←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 1   »   Bujtor László  –  ...Nagy fordulat...
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=10

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

 

„Van-e ember, aki megmondja, hogy mikor történt a nagy fordulat?” - kérdezi Beney Zsuzsa, amikor választ keres, hol hibázta el a tökéletesítés útját az ember. Úgy vélem, nincs senki, aki megmondhatná, hol volt a nagy fordulat. Mert nem volt fordulat. Az út volt hibás. Illetve nem is az út. Hanem aki járt rajta. Az első lépéstől a végeredményig. Mert minden utazó mást lát ugyanazon az úton. Kinek egy katedrális fényei, kinek egy múzeum kincsei, kinek a mély szegénység vagy a csillogó üzletek kínálata marad meg emlékként, viszszatekintésre érdemes élményként. Éppen ezért értelmetlen visszamenni eddig vagy addig a pontig. Azt a pontot csak ma látjuk fordulatnak. Akkoriban nem volt az. Akkoriban csak az út megkülönböztethetetlen és jellegtelen része volt. Egy darabkája. Ezek a darabkák aztán egymásba kapcsolódva vezettek idáig. Számomra tehát nem a nagy fordulat felmutatása a kérdés, hanem hogy az emberi faj miként jutott ide? Mi volt az a győztes génkészlet (vagy viselkedéskészlet, mintarendszer), ami sikerre(?) segítette? Ha ezt a kérdést képesek vagyunk megválaszolni, megválaszoltuk a nagy fordulat kérdését is. Mert 2 millió évvel ezelőtt Afrika szavannáit több, egykorú és egymással konkurens hominida-faj osztotta meg. Majd felemelkedett egy, az egyetlen, a leginkább agresszív vérvonal, amely legyőzte a többit: kiirtotta fajtársait, felfalta vérrokonait. Önmaga maradt fönn. És tudata mélyén, a kollektív emlékezetbe vésődve megőrződött a sugallt ige: a túlélés záloga mások, a konkurens kiirtása.

    Amíg ez a modell kisléptékben érvényesült, addig az emberi faj fennmaradását segítette. Ám nagyléptékben, az egész bolygóra kiterjedve és az egész bolygón elterjedve, már nemcsak saját magát, de egész bioszféráját veszélyezteti. A globális emberiség számára az egész bolygó, annak valamennyi ökoszisztémája a konkurens. Konkurálni (versenyezni, győzni és legyőzni), azaz küzdeni (mi több, leküzdeni) nagyon ősi hajtóerő. A történelem ezt sokszorosan bizonyította. Az a populáció, amely kultúrájában nem őrizte meg az agresszivitást, a küzdés és leküzdés vágyát, előbb-utóbb egy harciasabb, brutálisabb (kifinomult neocortex helyett robusztus hüllő-agy vezérelte) „konkurens” populáció (nevezhetnénk törzsnek, vallásnak, kultúrának, nemzetnek - ebből a szempontból lényegtelen) áldozata lett. Szempontunkból a folyamat csak eszköz a küzdési vágy génjének továbbörökítéséhez. Úgy tetszik ugyanis, hogy ősi, a nagyagykéreg alatt mélyen rétegzett hüllő-agyunk képtelen változni. Még a tudatmódosító szerek számára is elérhetetlen tartománynak bizonyul. A nagyagykéreg briliáns elméleti csodákat épít, és civilizációteremtő felfedezéseket tesz. Ám zsigeri reflexeink nem múlnak. Hüllőagyunk intakt, huzalozása vastag, szigetelése tökéletes: az ősi üzenet háborítatlanul öröklődik tovább. Mit lehet ez ellen tenni? Alapvető döntéshozatali technikáinkat, intézményeinket kell átalakítani. És a növekedés, a mások „legyőzésének” (értem ezalatt a természet, más népek, kultúrák, vallások, világnézetek stb.) csalóka ábrándját föladni. A technokráciát és az ész uralmát vágyom? Nem. Vágyom viszont az értelem uralmát az átlag fölött, a csillogó neocortex uralmát a tompa hüllőagy fölött - jelentsen kinek-kinek mást, amit most mondok... Ám visszakanyarodva az idézethez, a folyamat végzetességének számomra tautologikusnak tűnő gondolatmenetét megszakítom: nem a folyamat végzetes, pusztán annak kiindulási feltételei voltak esetlegesek: pont az embernek adatott meg, hogy ezen a bolygón az értelemig vigye fajának alakulását és alakítását. Ha ezt felismerjük, és van lehetőségünk-erőnk változtatni, ha képes lesz a fiatal neocortex az emberben eltemetett ősi hüllőagyat legyőzni, nos, akkor lehet esély arra, hogy az emberi szellem fennmaradjon, s mellette az a bolygó is, amely talajt és tápot adott a Homo sapiens eddigi felemelkedésének.