←Vissza

 
 
 
 
 
 

TÖMÖRSÉG

Bizonyosság, kétség. Galga, Mátra. Mondhatnám: Japán s a Hold között... Nyitott mondat, tesz-vesz egyenlőség: ha itt el, ott is. Ha az innensőn hozzáadok, a túloldalon is. Ez szemvidító végtelenség. Ez lélekemelő magasság. Békesség. Két karja, mint a mérleg nyelvei hintáznak még picit. Két tenyere, a mérleg két rézszín serpenyője miccen, ahogy tovább gondolom. A szabadság lehetőség. Azaz megtehetnék valamit, olyasmit, amit szeretnék, akarnék. Törvényeket betartva, engedelmeskedve a gravitációnak, vagy ellenkezőleg. Fittyet hányva szabályokra, elvetve minden ésszerűt. Ülök egy szobában. Az ablakon rács. De ez mindegy is. Kint szuroksötét, vagy tejszerű, nyúlós köd. Lehetne gyerekkori nyár, a szürkére mázolt ablakkeret mázsás keresztje elfeketül, üszkös az ellenfényben. Kint hétágra süt a nap. Mindegy. Ülsz a szobában. Nem akarsz kimenni, de ha akarnád, megtehetnéd. Felállnál, kinyitnád az ajtót, s belépnél a sötétségbe, a ködbe, vagy ha gyerekkori nyár, a zápor utáni napsütésbe, ragyogásba. Nem akarnál felállni. Nem akarnál odalépni az ajtóhoz. Nem akarnád elfordítani a kulcsot, megfogni, lenyomni a kilincset. Nem akarnád átlépni a küszöböt. Ezt mind nem akarnád. De ha akarnád, megtehetnéd. Ezt vagy bármit. S anélkül, hogy felállnál, hogy odalépnél, hogy kinyitnád, már meg is tetted. No, ez a szabadság.
BÚTH EMÍLIA