|
|
TÖMÖRSÉG
Bizonyosság, kétség. Galga, Mátra. Mondhatnám: Japán s a Hold között...
Nyitott mondat, tesz-vesz egyenlőség: ha itt el, ott is. Ha az innensőn
hozzáadok, a túloldalon is. Ez szemvidító végtelenség. Ez lélekemelő
magasság. Békesség. Két karja, mint a mérleg nyelvei hintáznak még
picit. Két tenyere, a mérleg két rézszín serpenyője miccen, ahogy
tovább gondolom. A szabadság lehetőség. Azaz megtehetnék valamit,
olyasmit, amit szeretnék, akarnék. Törvényeket betartva,
engedelmeskedve a gravitációnak, vagy ellenkezőleg. Fittyet hányva
szabályokra, elvetve minden ésszerűt. Ülök egy szobában. Az ablakon
rács. De ez mindegy is. Kint szuroksötét, vagy tejszerű, nyúlós köd.
Lehetne gyerekkori nyár, a szürkére mázolt ablakkeret mázsás keresztje
elfeketül, üszkös az ellenfényben. Kint hétágra süt a nap. Mindegy.
Ülsz a szobában. Nem akarsz kimenni, de ha akarnád, megtehetnéd.
Felállnál, kinyitnád az ajtót, s belépnél a sötétségbe, a ködbe, vagy
ha gyerekkori nyár, a zápor utáni napsütésbe, ragyogásba. Nem akarnál
felállni. Nem akarnál odalépni az ajtóhoz. Nem akarnád elfordítani a
kulcsot, megfogni, lenyomni a kilincset. Nem akarnád átlépni a
küszöböt. Ezt mind nem akarnád. De ha akarnád, megtehetnéd. Ezt vagy
bármit. S anélkül, hogy felállnál, hogy odalépnél, hogy kinyitnád, már
meg is tetted. No, ez a szabadság.
BÚTH EMÍLIA
|