|
|
Lackfi János
ÁGNES ÉS AZ ÁTVÁLTOZÓK
(részlet)
Ágnes már négyéves, ezért mikor felébredt, négy hatalmas szikla, no,
nem, négy hatalmas takaró gördült le, no, nem a szívéről, hanem a
hasáról. Este megmondta az anyukájának, pontosan négy takarót terítsen
rá, egyiket a másik után, se egy nem elég, se kettő, se három, se három
és fél, se tizenhúsz. Aztán fogta a varázslópálcáját, és mind a négy
takarót sziklává változtatta, úgy aludt alattuk, mint egy erős óriás,
és nem lett semmi baja sem.
Ő már ezerszáz kiló, és holnap száz év múlva
lesz egyperces. Az egyik takaró-szikla macimintás, a másik
csupakockásmegvirágos, a harmadikat valószínűleg sötétségből varrták,
ezért most, reggel már nem látszott. De az is lehet, hogy Ágnes
beletúrta az ágyba, és a takaró ott láthatatlanná vált. A legérdekesebb
a negyedik takaró: ez olyan, mint egy óriás halászháló. Egy nagyon
ügyes néni horgolta. Ágnes egyszer csillaglevest akart főzni, hát
szépen kinyúlt az ablakon, leszedegette az égről a csillagokat, mint a
gyümölcsöket. Bő vízben lemosogatta róluk az űrkoszt, aztán
belezuttyantotta mind a háló-takaróba, és lecsöpögtette a mosóvizet.
Olyan leves lett belőle, hogy az összes maci megnyalta mind a tíz ujját.
Ágnes most ki akart pattanni az ágyból, de
előbb még sivatagi rókává változtatta magát. Az ágyszivacsból meg
sivatagot csinált, de az a róka olyan ügyesen szaladgált a sivító
szélben, a süppedős homokban, olyan ügyesen bukfencezett buckáról
buckára, hogy máris az ágy szélére ért, leült, és lelógatta a lábát a
semmibe.
A padlóra huppanva meglátta, hogy egy böhöm
legóautó rohan felé teljes sebességgel. Egy cseppet sem ijedt meg tőle,
egyet ugrott, kettőt szökkent, és négykézláb, mint egy tigris, máris
ügyesen odébb penderült. Közben egy kósza rotringhegy megkarcolta az
ujját. Más ettől nagyon megijedt volna, de Ágnest nem olyan fából
faragták. Nézte a kezén a kicsi sebet, és először arra gondolt, hogy
hangosan sírni kezd, az úgyis lehallatszik, de aztán a sírást eltette
lentre, majd akkor zendít rá, amikor a Mamához ér. Különben is, mikor
óriás volt, egyszer már akkora seb is volt a kezén, mint egy mosolygó
bálna szája. Még vérzett is! Ágnes azonban akkor sem sírt rögtön, előbb
megvárta, hogy a Mama is jól hallja.
Indult is volna lefelé, ám ekkor nyöszörgés
hallatszott. Hát látja ám, hogy a száguldozó legóautó közben felborult,
és most keservesen vinnyog a földön. Ágnesnek megesett rajta a szíve,
mondta neki:
- Ejnye-ejnye, látod, hogy nem jó rohangászni, embergázolatot csinálni, a végén mindig baj lesz belőle.
Felkapta az autót, mint egy kisbabát,
becsavarta egy rongyba, egy mesebeli királylány-fátyolba, és
ringatgatni kezdte. Mondta neki:
- Ej, te sárga kisautó, nem is vagy te sárga
kisautó, hanem kiskölyök zsiráf, rég kaptál enni, és hiányzott az
anyukád, ugye? Na, majd én megszoptatlak.
Azzal tényleg felhúzta az alvópólóját, és
megszoptatta, mert neki már megnőtt a mellénye, mint egy anyukának, és
tud adni belőle igazi tejet. A zsiráfanyukák így etetik a kis kölyküket.
Amint így javában babázgatott, egyszeriben úgy
érezte, hogy magától felemelkedik a levegőbe. Mintha repülni tudna,
vagy mintha óriásdarura kötötték volna. Így libegve repült le a lépcsőn
az alsó szintre, ahol aztán az a valami szépen letette a földre. Ágnes
hátrafordult, és meglátta, hogy egy hatalmas, lihegő, kicsit csorgós
nyálú bernáthegyi volt az, de egyáltalán senkit nem bántott, olyan
szelíd volt. Arcát beletemette a kutya bundájába, kicsit büdös volt, de
kicsit minden kutya büdös, attól még azért lehet szép.
Ekkor kigyulladt felettük a villanykörte,
nagyot sercegett az izzószál, és előpattant belőle egy villámhajú,
égett szagú kis tündér.
- Ezer bocsánat, kedves Ágnes - fuvolázta -, ezt a loncsos, nagy kutyát elfelejtettem visszacsinálni.
Villogó pálcájával meglegyintette a bernáthegyi
orrát, majd egy szempillantás alatt visszaröppent a helyére, a hunyorgó
lámpakörtébe. A bernáthegyi lefeküdt a padlóra, lekicsinyedett
akkorára, mint egy rendes plüssállat, és így már Ágnes fel tudta
emelni, mint a pelyhet. Orrát belefúrta a bundába, amelynek most már
égett műanyagszaga volt.
A kislány zoknisurrogós léptei után ott maradt
viszont a földön egy kölyökzsiráf. Vagy inkább mégis egy kisautó,
hiszen volt négy kereke. Bár az anyukája épp az előbb szoptatta meg.
Vagy épp az előbb töltött bele benzint? Ha így, ha úgy, a zsiráfnak
kinéző kisautó vagy kisautónak kinéző zsiráf ott hevert az előszoba
padlóján. De nem sokáig magányoskodott. Nem messze tőle akadt egy
szintén földön heverésző sárga zokni. Ágnes felejthette ott, nyilván
leesett a lábáról. Az a zokni egyszeriben keresztülbucskázott a fején,
és lássatok csudát, barna trapézokkal telekockázott bundájú zsiráfmama
lett. Vagy talán legóautó-anyuka. Odagurult a kisautóhoz, és adott neki
még benzint. Vagy odaszaladt a kiszsiráfhoz, és adott neki még tejet.
Aztán nyolc lábon vígan fel-alá futkároztak az előszobában. Vagy nyolc
keréken vígan fel-alá gurigáztak az előszobában.
Mindeközben Ágnes a nagyszobához ért, résnyire
nyitotta ajtaját, és szeme-szája elállt a csodálkozástól. Mama éppen
kinyitotta az ablakot, hogy szellőztessen, és egy csomó napfény ugrott
be a szobába. Mint egy tigrisbukfencező matróz, ruhájából csak úgy
szállt a sűrű por. Szempillantás alatt beugráltak a barátai is,
mosolygósan, csupa fehér ruhában, fejükön tányérsapkával. Egyiknél
harmonika volt, másiknál bődült nagybőgő, a harmadik nyakában dob.
Rögtön zenélni is kezdtek, majd összedőlt belé a ház. A
napfény-matrózok izmos karján ugrándoztak a tetovált szívek, női nevek,
keresztek és sellők. Mama pedig tapsolt nekik, tapsolt és nevetett,
hogy istenem, micsoda bolondok!
Az a matróz, aki először ugrott be, fogta
magát, és táncra perdült. Ilyen táncot Ágnes még sose látott. A
tengerész leszerelte mindkét lábát, mint egy műanyagbaba, és ez egy
cseppet sem fájt neki. Úgy dobálózott azokkal a lábakkal, mint a
bűvészek a naranccsal. Aztán helyére tette a lábát, leszedte a két
kezét, és azt dobálta, pörgött egyre feljebb, egészen a plafonig. És
még ez se fájt, sőt direkte jólesett. A végén következett a legnagyobb
mutatvány. A fejét is lecsavarozta, és úgy játszott vele, mintha
focilabda lenne. Pattogtatta a lábfején, a térdén, a mellkasán, a
vállán, majd felrúgta magasra a levegőbe, aláállt, a fej meg
hajszálpontosan visszaesett a nyakára, és egy széleset mosolygott.
Ekkor a matróz belekarolt a Mamába, megforgatta, és körbetáncolta vele
a szobát, aztán kiugrott az ablakon, és már ott szaladt a kertben,
nyomában társaival. Most aztán Mama is belekarolt Ágnesbe, megforgatta,
és körbetáncolta vele a szobát.
Ágnes pedig, mint egy pizsamás királykisasszony, megállt a szoba közepén, és meghajolt.
- Nézd, egy fekete zsiráf! - mutatott a lába
elé, a földre, ahol az árnyéka nyújtózkodott, és tényleg zsiráfnak
nézett ki hosszú lábbal, hosszú nyakkal. Ágnes leguggolt hozzá, mire a
zsiráf fekete macskává gombolyodott össze, hogy a kislány jobban
megsimogathassa.
Ekkor Mama összecsapta a kezét, és így kiáltott:
- Csak nem az én vendéglőmbe tetszett jönni?
Ágnes bólogatva mutatta, hogy de bizony, és szökdécselve odaszaladt a Mamához.
Ekkor azonban eszébe jutott valami, és
keservesen sírva fakadt. Akkora krokodilkönnyeket potyogtatott, hogy
azok szétgurigáztak a padlón, mint valami üveggolyók. Mama megpróbálta
megkérdezni, ugyan, mi a baj. Ágnes azonban nem válaszolt, pontosabban
válaszolt, csak hát ez a válasz igen különösen hangzott:
- Menhemenhe mahujja!
Még az a szerencse, hogy éppen arra repült egy
zsepi-madár. Annak a madárnak fehér volt a tolla, mint a hó, ráröppent
Ágnes szemére, és addig törölgette, míg teljesen fel nem száradt. Aztán
rászállt Ágnes orrára, és addig facsargatta, amíg a kislány mindent ki
nem fújt belőle. Ekkor aztán gyűrötten és jóllakottan tovaszállott
fészkére, a szemetesbe.
- Megsebezte a ujjam!
Hát ez már mindjárt másképp hangzott. Mama szemügyre vette az odatartott kisujjat:
- Ó, az az átkozott rotringhegy! - csóválta meg
a fejét -, szerencsére csak olyan picit szúrt, mint egy egész kis törpe
szája. Úgyhogy ezt a kis szájat most betapasztjuk.
Ágnes majdnem megint sírva fakadt, amiért nem
mintás tapaszt kapott, pedig az jobban gyógyít, és jobban illik egy
kislány ujjára. Ő aztán nem lenne ilyen bolond anyuka, akkor is olyat
tenne rá, ha elfogyott.
|