|
|
G. István László
AZ OLVADÁS PORTRÉJA
Szemgödrödben szemed helyét
kitölti a méz.
Kettős napod ragyog,
akárhova mész.
Akire ránézel,
hozzáragadsz.
Ikerfényedtől fáj a szem,
a tavasz.
Sétálsz, ragacsos lépteid
után a hó csorog.
Mindig csípősen hunyorogsz,
mint az ikonok.
|