|
|
Belső ruhatár
TAVI RÁK
A tavi rák csúnya és ügyetlen állat. Nem is igen írnak róla. Még a
természetrajongók sem említik. Nyilván szégyellik, hogy van ilyen, hogy
egy lény szürkésbarna, bumfordi testével az iszapban vánszorog. Rontja
a környezetet.
Marica az állatvilágot bemutató tudományos könyvben
látta, és fájdalmas vágya támadt az igazi találkozásra. Értette, hogy a
Tudomány mindent átölel, mindent, ami csúszik, mászik, röpül; minden
mozgó és mozdulatlan a birodalmába tartozik. Elkapta, kisajátította a
tavi rákot is. Betette a kincstárába, és beírta a leltárába: Tavi rák,
87. oldal. Lefényképezték. Így kellett lennie. A tavi rák nem futott
el. Nem tud se szaladni, se úszni. Mégis mivel áldotta meg a Jóisten?
Nem látszik rajta semmiféle áldás, pedig egy pici, egy egészen kicsi
áldás mindenkinek járna - jog szerint. De a tavi rákkal kapcsolatban
senki se emlegessen jogot vagy igazságot!
Marica közel hajolt a tavi rák fényképéhez, és sírt.
Mindez könyvesboltban történt, méghozzá olyan üzletben, ahol olvasgatni
lehet, és az olvasáshoz egy pohárka bort is adnak.
Az üzletvezető először azt hitte, megártott a
bor. Talán nem reggelizett. Később sutyorogva latolgatták, milyen
tragikus könyv került a kezébe. Megesik, hogy valaki belefeledkezik az
olvasmányába. - De hiszen képeskönyv van nála! - nevetett egy kövérkés
elárusítónő.
A könyv nyilakkal jelölt fotográfián mutatta be,
hogyan kell két ujj közé fogni az állat törzsét, hogy ne tudjon
védekezni. Nyugodtan, előre megfontoltan, hideg fejjel magyarázták a
bánásmódot. És fölényes ismeretekkel cselekedtek is. Elviselhetetlen
kiszámítottsággal.
Egyszer látta, ahogy a rák a levegőben
vagdalkozott két életlen ollójával. A Semmivel verekedett. A
veresegyházi tónál voltak, ő, anya, apa, az öccse, a szomszéd Karcsika,
Karcsi anyukája, apukája - összesen hét személy. Könnyű volt gyűjteni a
végtelenül lassú tavi rákokat. A gyerekek döbbenten nézték, ahogy
gyűltek-gyűltek az edényben, és kétségbeesetten tépték, gázolták
egymást, hogy alulról felülre kerüljenek, de se ugrani, se röpülni nem
tudtak. Mégis mit tud a tavi rák? Azt mondják, minden állat legalább
egyvalamit tud.
Amikor a lobogó vízbe dobálták a tavi rákokat
Karcsiék konyhájában, a fiúk már nem voltak ott. Csak a szép, magas,
fehér maslis Katica néni, Karcsi bácsi, és anya meg apa olyan fiatalon,
hogy alig lehetett azonosítani őket. Összesen négy személy. Marica egy
összetákolt padon állt, és üvöltött. A földön belek rángatóztak, nem
lehetett lelépni a padról.
A tavi rák nem tudott semmit, de megtanította
Maricának, mi az iszonyat. Addig Veresegyházból csak az akácerdőt
ismerte, a friss mézet, amit a szerzetesek hoztak Szadáról, és a
homokozót a fehér homokkal. Ezekkel többé nem kezdhetett semmit.
Apa különben mindennap hivatalba ment, anya
énekkarban énekelt. Éppen tegnap mesélte, hogy a helyi plébános szerint
az Úr körül mindig éneklő szeráfok kórusa áll. Anya szeretne bejutni -
a karba. A tavi rákokat elfelejtették. De Marica arra gondol, hogy ha
ez megtörténhetett, bármi más szörnyűség megeshet. Nincs is kedve a
Földön járni - bármikor tele lehet rángatózó belekkel. De hát mindenki
a földön jár. Hová léphetne különben?
LUGOSI LOU
|