|
|
Nádasdy Ádám
ÍGY FÉSZKELI BE MAGÁT
Én remélem, hogy Husserl két nagy páncélszekrénye igaz, és igaz az is, hogy Albert Camus A pestis
című regényét egy Rieux doktor nevű orvos meséli el, saját magáról -
mert egyébként Kállay Géza könyvében sose lehet tudni, mi igaz és mi
nem, tehát hogy melyik Erasmus kávéházban vagyunk. Illetve, legyünk
pontosabbak: minden igaz, amit leír, a kérdés inkább az: melyik igazság
szerint értelmezzük - hiszen az irodalom, a művészet igazsága ott van
minden sorában. Gondoljunk csak a görögtanár bölcs mondására, amikor a
19. század végén a pozitivisták elkezdték az ókort vizsgálgatni s
felmerült a gyanú (sőt, a bizonyosság), hogy Homérosz nem is létezett,
vagy két különböző ember volt, és egyiket se hívták Homérosznak. Az
anekdota szerint - amit én is a gimnáziumban hallottam - amikor a fiúk
ezt firtatni kezdték, a görögtanár ezt válaszolta: "Az nem biztos, hogy
Homérosz élt, de az biztos, hogy vak volt." Nos, ezt éreztem Kállay
Géza novelláinak olvastán: az nem biztos, hogy a Szövegbe Helyező
Szerkezet létezik, de az biztos, hogy így működik, és vigyázni kell
vele.
Mert ha valamit tud Kállay Géza, hát az az,
hogyan lehet egy szövegbe belehelyezkedni. Olyan örömmel, olyan
otthonosan vackolja be magát egy-egy szövegbe, kicsit szét is
tologatja, ki is mélyíti, át is rendezi, mint az állat, amely fészket
csinál magának a puha avarban. Így fészkeli be magát a Lear király
első jelenetébe, amit többféle módon ír meg egymásután, mint aki újra
és újra nekifut egy csúcsnak, hátha az északi oldalról jobban megy,
hátha ott magasabbra jut, és a megértés, a kitekintés tisztábban
megadatik neki. Három lánya van. He knows what he is talking about.
Kállay remek és rutinos tanár, s mint minden
tanárral, ővele is incselkedik a lehetőség, hogy egyszer olyat
tanítson, ami nem igaz. Vagyis hát, amit nem szoktunk igaznak nevezni.
Biztos vagyok benne, hogy a földrajztanárt is megkísérti a lehetőség:
mi lenne, ha bemenne a II.b-be és azt tanítaná, teljes komolysággal,
hogy a Föld lapos? És az irodalomtanárt, hogy azt tanítsa: Lear király
összebeszélt kedvenc lányával, Cordéliával, hogy az majd makacsságot
színlel, így apja kitagadhatja, nem kell örökölnie, ergo
zökkenőmentesen férjhez mehet külföldre?
Kállay novellák füzérének nevezi a könyvet, de
akár regénynek is tekinthetjük, mert a hét írásból öt lazán összefügg:
egy Remko nevű ember jár bennük ki-be, nem tudom, hogy a Sátán-e, vagy
csak a Szabadság Fantomja, olyan keveset tudunk meg róla, hogy az már
megható, Kállay láthatólag bele se mer gondolni, milyen lehet szabadnak
lenni. Szerzőnk a szöveg rabja, és rabsága édes. Ahogy May Károly az
indiánok közé írta magát, úgy írja magát Kállay a szavak, a szövegek
közé, s rögtön el is kezdi alakítani őket. Egy jelenetben találkozunk
Wittgensteinnel, sistergően eleven s ugyanakkor gondolatilag tiszta
közegben. Szerzőnk szövegben mozog, oda tesz kirándulást, onnan jön
vissza. A szerelemnek két végletét is megtapasztaljuk: a perzselően
érzékit (Angela) és a lemondóan plátóit (Caleb). Nekem a kedvencem a
Dr. El Maht című rész, ahol fokozatosan derül ki, hol is vagyunk, hogy
ki kicsoda és mit beszélnek itten, ahogy az ember meglát egy hangyát,
aztán még egyet, aztán körülnéz, és Uramisten, tele van hangyával az
egész konyha! Akarom mondani Hamlettel.
Súlya van mindennek, amit mond, igazi emberből
van a szöveg, a mondatok, a gondolatok. A szorongások. Mi van, ha nem
tudok visszajönni. Csak az ilyen súlyos (és kérem, nézzünk a szerzőre:
ezt fizikailag is kell érteni) egyéniség ismeri azt a félelmet, hogy
elveszítheti az egyensúlyát. Sokkal nagyobbat zuhan, ha elesik, mint a
könnyebb, hajlékonyabb ember. Ő ezt a zuhanást gyakorolja, kivédeni és
egyben elfogadni kívánva, ha meg kell lennie. Nem igazán vidám könyv
ez, még ha nagyon humoros is olykor. Remek versezetek vannak az egyik
ál-Lear király szekcióban, például az ál-Regan (aki talán a Bohóc, aki
viszont talán Lear természetes fia, s így borzasztó, hogy szeretője
lesz Cordeliának...), szóval az ál-Regan azt mondja atyjának, Learnek
(17. old.):
"Az én váramban sem lesz jó tanyád,
Öregkorodra legyek az anyád?
Nem nyitunk neked se kocsmát, se? bordélyt,
Ha beinnál, kint látod meg a zord éjt."
Én ilyet Shakespeare-nél nem olvastam, és az a gyanúm, hogy Kállay
faragta a rímeket, de nem vagyok egészen biztos, hogy ez mi és honnan
szedte (na ja, posztmodern szöveg).
Kállaynak remek mesélő vénája van, a könyvet
alig lehet letenni. Igazi olvasmányos olvasmány. Van benne sci-fi elem,
és van "info-tainment", azaz szórakoztatva tanítás - bár az nem igaz (qu?est que c?est "nem igaz"?...), hogy a francia étranger ?idegen, közömbös? szó az ?tre tranché
?fölszeletelve lenni? kifejezésből származna, tehát hogy az ilyen egyén
számára az idő mintegy föl volna trancsírozva; és azt is tévesen
állítja a mű, hogy a régi Linguaphone lemezek 76-os fordulattal mentek
volna, mert helyesen 78-assal, és ráadásul a Linguaphone márkanevet tévesen -e nélkül írja. De azért az ötöst megadom.
|