A KONKRÉT TUDÁSÁBAN HISZEK

Ötezer évvel ezelőtt, vagy talán még régebben, hatalmas területeken kezdtük kiirtani a vegetációt, hogy néhány kiválasztott növényt a lehető legnagyobb mennyiségben termeszszünk, és néhány kiválasztott állatfajt a végletekig szaporítsunk a Földön. Fallal körülvett városokba zsúfolódtunk. Nekiláttunk, hogy a világot a magunk kénye-kedvére alakítsuk. A természet építette bonyolult perpetuum mobile számos alkotórészének számlájára tettük ezt, és a mechanizmus tökéletessége minden tag jelenlététől függ. Mielőtt az ember elkezdte ezt a hadüzenet nélküli háborút a környezete ellen, többé-kevésbé nomád családi csoportokban élt szétszóródva, így a tífusz- és kolerabacilusoknak nem sok esélyük volt járványokra. De amikor az ember olyan nagy, uniformizált alakzatokban vonult fel, amelyek felborították a környezeti egyensúlyt, tudtán kívül feltámasztott valamit a természet vérengző tartalékából: olyan fajokat, amelyek addig lappangtak, amíg be nem vetették őket egy másik faj túlságos elszaporodása ellen. Amikor az emberek sokasága városokba tömörült, és a falak előtt gyorsabban gyűlt össze a szennyvíz meg a hulladék, mint amilyen iramban a természet eltakaríthatta volna, a vírusok, baktériumok, paraziták és férgek is elszaporodtak, rátámadtak az emberre, a termésre, az állatállományra.
    Sebek és veszteségek árán okosodott az ember, és védekezni kezdett. Először különböző füvekkel és forralt vízzel. Később a tudomány segítségével. Egymás után ismerte fel apró és gyakran szinte láthatatlan kínzóit, és pirulákkal, kenőcsökkel, vakcinákkal meg rovarirtókkal válaszolt a természet kihívására. De a természet tartalékai és forrásai korlátlanok. Ahol az egyik csődöt mondott, másik alakult ki és lépett a helyére, a környezetvédelmi rendfenntartó erők alkalmazkodtak az ember gyógyszereihez. Így továbbra is dúl a harc a homo sapiens egyre növekvő milliói és a környezet támadásra alkalmas fajai között. A cél a perpetuum mobile felborított egyensúlyának helyrebillentése, hogy a rovarok, kártevők, kórokozók meg a járványok ne ártsanak az embernek és élelmiszereinek. (Thor Heyerdal, 1931)

*

Én az emberek konkrét tudásában hiszek: hogy képesek leszünk elválasztani a fontosat (az emberöltőnyit) a lényegtelentől (a percnyitől), hogy mindez eljut, és nem hagyja hidegen a változások lényegi mozgatóit, a szülőket és a tanárokat. Az ő egyik és talán legfontosabb: küldetésük?, feladatuk?, dolguk?, kötelességük?, hogy a környezetük iránti felelőtlen magatartás megváltoztatására tanítsák a következő generációkat.
    Kérdés persze, hogy ők maguk tudják és hiszik-e, hogy szükséges - és lehetséges. Utóbbihoz egy földrajzilag távoli, de személyes példát említek. Egy arab városban láttam, ahol jelenleg a világ összes torony- és magas darukészletének öt százaléka dolgozik, és minden út, tér, járda, sportpálya, a lakások padlózata újrahasznosított műanyaghulladékból készül. És büszkén teszem hozzá, mindez magyar vegyészek találmánya, magyar vállalkozók munkájának eredménye! Kár, hogy erről a magyar hírekben és a zöldek körében nem beszélnek. A város és ahol a környezetvédelmet így tanítják, ahol mindennap felmossák az utcákat és lemossák az emeletes épületek összes ablakát (mindennap!), ahol egyetlen szál eldobott cigarettacsikk sincs: Dubai, de lehetne Jemen más városa is.
    Az eddigi mérések eredményei arra engedtek következtetni, hogy a Föld olajkészlete talán húsz-huszonöt évig elegendő. Csakhogy azt is állítják, ahonnan folyamatosan termelik ki az olajat (és földgázt), onnan egyre több jön. Vannak mezők, amelyek száz-kétszáz évi mennyiséget is biztosítanak, ha ilyen ütemű lesz a kitermelés. (Chemical & Engineering News 2006). Ha ez konkrét tény, remélhetjük, lesz idő (több idő lesz) megérteni, megtanulni a fontos és a lényegtelen szétválasztásának szükségét.

*

Vegyész vagyok és a kémia számomra varázslatos dolog. Varázsos, hogy az atomok különféle összekapcsolódásaival új anyagokat hozhatunk létre. A molekulahalmaz közepén - a kör közepén - ott áll az alkotó ember. Képzeljük el: egy vízmolekulában még szinte semmi csoda nincs, de micsoda változatosság bontakozhat ki sok millió vízmolekula összekapcsolódásával! A szivárvány, a felhő, a köd, és mindegyik a maga nemében gyönyörű, pedig csak víz!
    A fejlesztők szénből, hidrogénből, oxigénből és egyéb elemekből olyan molekulákat képesek létrehozni, amelyek - például - elpusztítják a baktériumokat, a gyomnövényeket, a rovarokat, de segítenek az élő szervezeteknek a betegségek leküzdésében. Persze (s ez alapvető!) minden előnyös hatás mellett ott van a hátrányos is, talán csak amikor túladagoljuk. (A jó arány, a jó irány!) Már Paracelsus megmondta: "Minden anyag méreg, nincs olyan, amelyik ne lenne az. A helyes adagolás különbözteti meg a mérget a gyógyszertől!"
    Igaz ez az élet megannyi jelenségére: enni kell és jó is, de a túl sok étel elhízáshoz, betegséghez vezet. Kétségbe vagyunk esve Földünk éghajlatváltozása miatt, melyet élelmesebb közgazdászok máris kihasználnak, szén-dioxid kvótákat bevezetve. Ugyanakkor műholdas és egyéb légköri mérések igazolják, hogy a közelmúltban kitört új-zélandi vulkán egy nap alatt több szén-dioxidot bocsátott a légkörbe, mint Európa egy napi szén-dioxid kibocsátása. (Akkor most ki áll a kör közepén?)
    Az emberek tudatlanságuk okán általában azt hiszik, hogy a vegyi anyagok "rosszak", és a természetes anyagok "jobbak", bár sokan azt sem tudják, hogy mi a vegyi anyag. A természetben bőven található olyan vegyület, amely biológiailag káros, viszont óriási üzletet hoz! Az elmúlt évtizedben sokkal több emberéletet, növény és állatfajt pusztítottak el az esztelen pénzszerzésért folytatott helyi háborúk, a hanyag munkavégzés (például az ittasan vagy őrült sebességgel száguldozó gépkocsivezetők), mint a vegyipari balesetek. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleseteket egyféleképpen lehet biztosan elkerülni: a veszélyes anyagok helyett veszélytelen anyagokat kell alkalmazni! - mondják a zöld szemüvegen át nézők. De a látók azt is tudják, hogy száz százalékos biztonság nincsen. A zöld "szemüveg" felvételével számos rutinszerűen használt vegyület, módszer és technológiai megoldás láthatatlan lesz, és a célok elérése gyakran számottevően nehezebbé válik, mert összekeverik a veszélyességet a kockázattal.
    Több éves egyeztetés-sorozat után 2007. június elsején hatályba lép, minden EU országban egyszerre a REACH, a Registration, Evaluation, Authorization of Chemicals. Ez a szabályozás természetesen nemcsak a vegyianyagokkal foglalkozó szakemberek, kereskedők számára ad új feladatokat és minden országnak óriási kiadásokat, hanem azoknak is, akik bármilyen vegyianyagot (vizet, festéket, ecetet, hypót, mosószereket stb.) felhasználnak. (A saját háztartásunkban is!)
    Ha a kör közepén én, az ember állok, tudnom és látnom kell, hogy a kör időközben óriásivá tágult, látómezőm a tiszta égboltú éjszakában már a műholdak világát is pásztázhatja. De ebben a hatalmas körben az egyes ember felelőssége a döntő, csak ő képes a kört édenné vagy pokollá tenni.

*

Thor Heyerdal Fatu Hiva szigetén írt bevezető gondolatai alig hetven évvel ezelőtt íródtak. Napjainkra már felsejlenek és reményt keltenek az önkorlátozó gazdaságeszme körvonalai. Végül mindig az eszme győz, s én azt remélem, csak idő kérdése, hogy minden gazdálkodás környezet-gazdálkodás legyen. Az egyénnek a változás elképesztő mértékű felgyorsulása szinte jövő-sokkot okozhat. Emberöltővel ezelőtt készített diagnózisok jelezték, hogy a gyorsuló változás felforgatja intézményeinket, lecseréli értékeinket, kiszárítja gyökereinket. Az ember állandón közösségekbe rendeződve élt. A gyors változás most eláraszt bennünket: a közösségek együttélése helyett tombol a konkurencia, amelyben az egyén egyénnel kerül szembe a fogyó erőforrásokért vívott küzdelemben. Sokszor nem is a változás iránya, hanem a mértéke (az arány) dolgozható fel nehezen. Érthető, hogy mindez önvédelemre sarkallja az egyént és a közösségeket. A jövő-sokk pszichoszomatikus tünetekkel jár. De napjainkban tanúi vagyunk az ipari civilizáció bomlásának is, a technokrata tervezés összeomlásának. Minél több a változás, az ember annál jobban vágyik az állandóra. Minél jobban gyengülnek emberi kapcsolatai, annál inkább igényli a közösséget, eszmét, valamiféle identitást - adhat ez reményt?    
VÁRADY JUDIT