ASZTALNÁL ENNI

Válasz Kazinczy Gábornak

Hogyan keletkezik az ingóláp? Hűvös éghajlaton a lefolyástalan földterületet elborító vízben az elpusztult növényzet maradványai és más szerves anyagok tőzegesedésnek indulnak, vízfelszínen lebegő részeiket megüli a szélhordta por, s a nedves-sáros masszát elkezdi benőni a tőzegmoha. Az állóvíz tükrén idővel süppedős, de ruganyos szőnyeg alakul ki, melyre, ha elég vastag, piknikezőként akár rá is léphetünk. Talpunk alatt érezni fogjuk a mélyben mozgó-hullámzó vizet.
    Mikor levele nyomán a jobb- és baloldaliság mibenlétét firtatom, úgy érzem, mintha elhalt életekből szőtt ingólápon járnék.
    A francia Nemzetgyűlés térbeli felosztását követő elnevezésekkel mindmáig egy régi konfliktus szerkezetét vetítjük rá a legkülönfélébb érdekellentétektől tagolt társadalom politikai terére. Ebből a sémából mégis nehéz kiszakadni, mert a politikai identitásképzés mind a mai napig használja ezeket a megjelöléseket - térben és időben erősen változó tartalommal. A szlogenekké zsugorodó ellentétpárokból így csinos ellentmondások kerekednek: az Egyesült Államokban a baloldalhoz a liberalizmust, a jobboldalhoz a konzervativizmust társítják, ugyanakkor a kommunista rendőrállam is baloldali, viszont csöppet sem liberális, a fasizmus pedig hiába jobboldali, konzervativizmus helyett éppúgy a társadalom gyors és forradalmi átalakításáról harsog, mint a baloldal, hiszen az államszocializmus és a fasizmus egyaránt modernizációs diktatúra. Különösen tanulságos lenne egyszer végiggondolni a Szovjetunió és az Európai Unió hasonlóságait és különbségeit, de nem lévén a téma szakértője, erre nem vállalkozom.
    A bal/jobb határvonal tehát mindenütt máshol húzódik, s teljesen más, ha eszmékről, mint ha politikai csoportokról beszélünk. A donquijotizmus és machiavellizmus törésvonala szerintem merőlegesen metszi ezt a határvonalat. Mindenkit megkísért, hogy szembeállítsa a maga donquijotizmusát az ellenfél machiavellizmusával - sokszor merő machiavellizmusból, de a donquijotizmus eredményességével.
    Úgy látom, hogy az "eszmék idealizmusa" és a "tények realizmusa" egyébként sem képes a másik tagadását következetesen végigvinni, mert a két szempont kiegészíti egymást: aki az eszmék lázában ég, az sem zárja ki teljesen a tényeket, csak saját szempontjai szerint kreálja-szelektálja, aki pedig a cinikus reálpolitika feltétlen híve, valójában azt is egy eszme tartja fogva.
    A mai helyzetben sem könnyű tájékozódni, mert sokszor az úgynevezett jobboldal is képviselet nélkül maradt baloldali értékeket hirdet, baloldali érvrendszerrel, miközben az úgynevezett baloldal a nyers gazdasági liberalizmus redukált álláspontjára helyezkedik. Ha a pénztőke érdekei nemzetek sorsát képesek a legsúlyosabban befolyásolni, ez ellen a hatalmi koncentráció ellen kinek kell felemelnie a szavát? A baloldalnak, mert nem tűri embernek ember által való ilyetén kizsákmányolását? Vagy a jobboldalnak, mert a gazdasági-pénzügyi szempontok fekete lyukként magukba nyeltek minden tradicionális emberi értéket, kiirtottak maguk körül minden más felfogást? Ha magam mindkét érvet felsorakoztatom, baloldali vagyok vagy jobboldali? A választ Önre bízom, kedves Kazinczy Gábor.
    Úgy látom, hogy a politikai identitásképzés őrülete, ami a politikai hatalomipari üzemek (pártok) működésének rettenetes mellékterméke, a csoportgondolkodás reduktív logikáján keresztül lassan magát a gondolkodást ássa alá és küszöböli ki. Ha egy közösségben senki nem veszi a fáradságot, hogy részletekbe menően kifejtse, mit gondol, mert úgy véli, elegendő a forgalomban lévő teljesen inadekvát sablonokra utalni, ha beéri azzal, hogy csak sugall, éreztet, összekacsint a másik csoport ostobaságán, akkor annak a közösségnek előbb-utóbb vége: olyan sorsra jut, mint az egyik Kafka-aforizma embere, aki saját asztala hulladékát habzsolta, ezért leszokott arról, hogy odafent, az asztalnál egyen - így aztán egykettőre vége lett a hulladéknak is.
    Levelét köszönve, s a közbeszéd párbeszéddé alakulásában reménykedve üdvözli egy Liget-társ,    
ÁCS JÓZSEF