Szentgyörgyi Zsolt
A KESZTYŰ

Alkalomadtán már bizonyára Önök is felfigyeltek a kézfej és a kesztyű alakjának meglepő hasonlóságára, amely még a felületes szemlélő számára is annyira nyilvánvaló, hogy csupán a legmegátalkodottabb szkeptikusok kérdőjelezhetik meg a köztük lévő szoros, szinte bensőséges viszonyt, hiszen némi túlzással azt lehet mondani, hogy maga a kézfej is egyfajta kesztyű, és a kesztyű is egyfajta kéz, amely belül szerfelett üreges ugyan, de kívül a szóban forgó végtag számos tagadhatatlan jelét viseli, noha nem találhatók rajta sem körmök, sem a kézfej egyéb, másodlagos fontosságú tartozékai, sőt, még közönséges szőrszálak sem serkennek a sokak szerint némileg egyhangú kesztyű-felszínen, amely így kissé talán azokra a terméketlen, a víz és a jég eróziós hatásának évezredekig kitett földrajzi tájakra emlékeztet, ahol az élet elszórt jelei mindössze a talajfelszín alatti térségek örökös sötétségbe burkolózó, negatív irányú emeletein és félemeletein manifesztálódhatnak a legkezdetlegesebb felépítésű élőlények formájában, melyek alatt nem is annyira a vakondot vagy a különféle sivataglakó rovarok földbe ágyazott lárvagarnitúráit értem, hanem sokkal inkább a baktériumok és bakteriofágok szabad szemmel láthatatlan szerveződéseit, a már-már molekulaszerű pálcikalények titkos és titokzatos szub-univerzumát. Mindazonáltal ezek az apró különbségek valósággal eltörpülnek a nagyfokú formai hasonlóság mellett, amely első pillantásra talán valóban rejtélyesnek tűnik, ám könnyűszerrel megmagyarázható, ha tekintetbe vesszük, hogy a kesztyű létezésének egyik legfőbb feltétele éppen a szabványul szolgáló emberi kéz alakjának hű imitációja, amely nélkül teljességgel híján volna a kesztyű alapvető ismertetőjeleinek, és talán maga a kesztyű fogalma is csorbát szenvedne, noha elméletileg kétségkívül elképzelhető olyan kesztyű, amely mindössze anyagát tekintve emlékeztet a megszokott kesztyűkre, és merőben másfajta formai jegyeket ölt, ám ez esetben óhatatlanul is felmerülne a kérdés, hogy például egy csizma vagy kabát alakú kesztyű mennyiben kesztyű és mennyiben csizma vagy kabát, és hogyan tudjuk megállapítani, mikor melyikről van szó. Nem túlzás azt állítani ugyanis, hogy egy kabátalakú kesztyű és egy kesztyűalakú kesztyű között metafizikai mélységeket érintő különbségek vannak, és míg ez utóbbi minden körülmények között kesztyűszámba megy, az előbbi a kesztyűkről alkotott alapvető fogalmainkat is meghazudtolja, mivel egy ilyen hibrid specimen nem kevésbé kabát, mint amennyire kesztyű, tehát egyszersmind kabát és kesztyű is, ugyanakkor se nem kabát, se nem kesztyű, így legfeljebb kabátszerű kesztyűnek vagy kesztyűszerű kabátnak nevezhető, ami - valljuk be - aligha szakszerű meghatározás. Lényegében tehát csupán azt a kesztyűt nevezhetjük szó szoros értelemben vett kesztyűnek, amelynek külső felépítése a kesztyűk hagyományosan elfogadott alakját követi, az emlékezetünk mélyén kitörölhetetlenül őrzött alapmintát, az "őskesztyűt", amely egyesíti magában a kesztyűkről alkotott elképzeléseink legjavát, és egyfajta aranytojást tojó tyúkként, minden múlt, jelen és jövőbéli kesztyű közös őseként, a történelem félhomályba vesző, túlnyomórészt mitikus kezdetén elhintette a kesztyűk létezésének magjait, így egész nemzetségük közös eredendőjeként szolgált, és mint afféle nem létező létező, a parttalan és némileg jogfosztott álmok megfoghatatlan matériájából megteremtette és jelenleg is folyton teremti a tágan értelmezett valóság kesztyűalakú darabjait.
A teljesség kedvéért mindig hangsúlyozni kell azonban, hogy az adott formavilágon belül, bármekkora méretű kesztyű elképzelhető, hiszen egy néhány négyzetmilliméter kiterjedésű kesztyűféleség is pontosan megfelel az előbbi feltételnek, ugyanakkor valóságos kesztyű-óriások is létjogosultságot nyerhetnek, amelyek belsejében akár egész hadseregek táborozhatnak a katonai élet minden nélkülözhetetlen kellékével együtt (úgymint: sátrak, lövegek, távíró-állomás, muníció, térképek, trombiták), és nem kizárt, hogy éppen ez lesz a jövő útja.