←Vissza

 
 
 
 
 
 

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A KLEPTOKRATA VÁROS

"Otthonom legyen nyitott bármely kultúra szabadlelkű széljátéka előtt, de visszautasítom, hogy valamelyik is ledöntsön a lábamról."
Gandhi
(részlet)

Bányai Géza:
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint, ha megint elmarad a tavasz, ismét a bőrünkön érezzük majd, mit jelent a globális éghajlatváltozás.
    Kolundzsija Gábor: Mi, nagyvárosban élők hamarabb átélhettük a globális felmelegedés hatásait, mint ahogy a meteorológusok tudósítottak. Ma már a tudósok sem kérdőjelezik meg a globális felmelegedés tényét, többek közt a tengerszint-emelkedés mérhetősége, a Golf-áram lassulása, a sarki jégsapkák olvadása, a "betervezetlen" áradások, hurrikánok megjelenése miatt. A közelmúlt orkánja a Tátrában vagy a mostani magyarországi árvíz is az éghajlatváltozással kapcsolatos katasztrófa.
    B. G.: Épp tegnap voltam a Vállalatok a fenntartható világért címmel rendezett konferencián, ahol ezeket a jelenségeket "szigorú tudományossággal" alá is támasztották. Meskó Attila, MTA-főtitkár például grafikonokkal szemléltette a globális éghajlatváltozást.
    K. G.: Csak megerősíthetem, hogy például a városokban egy fasortól és mindennemű növényzettől megfosztott széles utca, aszfaltozva, lebetonozva, házfalakkal körülvéve, klimatikus szempontból olyan, mint egy sziklafalakkal szegélyezett, kietlen, növényzet nélküli völgy, amely a nyári kánikulában elképesztően felforrósodik. Nos, a természetben, efféle katlanokban mi nem nagyon szoktunk kirándulni, igyekszünk elkerülni az ilyen helyeket. De a nagyvárosi utcákról hová meneküljünk a hőség elől? A várostervezésnek alkalmazkodnia kell a klímaváltozáshoz, hiszen rajtunk is múlik, mennyire tesszük élhetővé környezetünket.
    B. G.: A poklot szokták ilyen forró katlanként ábrázolni.
    Mújdricza Péter: Hogy mennyire súlyos globális gondról beszélünk, mi sem bizonyítja jobban, mint David A. Kingnek, a brit kormány tudományos főtanácsadójának a szigetországi fejeseknek szánt szentenciája: "Az éghajlatváltozás a legsúlyosabb probléma, amivel napjainkban szembe kell néznünk - még a terrorizmusnál is komolyabb fenyegetést jelent." És nyugodt lélekkel hozzátehetjük, hogy nem pusztán az emberre, de az egyetemes élővilágra nézve is. Hiszen földtörténeti korok felől szemlélve nem egy világméretű termonukleáris háború a legveszélyesebb, hanem a kifejezetten civil szén-dioxid kibocsátás mennyisége és évszázados gyorsasága. Például 2005 nyarán, az egyik héten meleg hőmérsékleti csúcsot jeleztek a meteorológusok, néhány napon belül mégis a hideg rekord dőlt meg. Ugyanígy kiszámíthatatlan, hogy az éghajlati ritmusából kibillent planéta új egyensúlyi helyzete Vénusz-szerűen felforrósodott Földet vagy globális eljegesedést, hólabda-Földet eredményez-e. Mint ahogy megjósolhatatlan az is, hogy ez az emberi, vagy bármiféle földi élet lehetőségét egyáltalán nem garantáló új egyensúlyi helyzet hány generáció, netán évszázezrednyi idő alatt következik be. Földtörténeti szempontból "embertelenül" gyorsan lejátszódó folyamat kellős közepén élünk hát, és tudnunk kell, hogy például a mi szakmánk, az építészet és várostervezés 30-50%-ban felelős ezekért a problémákért.
    B. G.: Ha ezt a 30-50%-ot értelmezni akarjuk, gondoljunk elsősorban a fűtésre, a klimatizálásra. Például az imént említett konferencián meg is jegyezték az előadók, hogy lám, itt, a patinás szálloda elegáns előadótermében - ahol zajlott a "meeting" - is az elsötétített térben ég a villany, az üvegfal előtt behúzott függönyök vannak, és folyamatosan megy a légkondicionálás meg a fűtés. Miközben odakint kellemes, 18 fokos a hőmérséklet. Csak ki kellett volna nyitni az ablakokat, be lehetett volna engedni a napfényt, nem lett volna szükség drága fűtésre, világításra és elektromos légcserére. A modern magasházak kvázi erőművi léptékben használják el ezeket az energiákat, holott felelősebb tervezéssel nagyrészt megtakaríthatóak.
    K. G.: Szeretném idézni néhai mesterem, Kiss István egyik szállóigéjét. Kiss István közigazgatási jogász volt és a Magyary-féle intézetben dolgozott még a Teleki-kormány idején. Részben őróla készült Bereményi Géza Tanítványok című filmje. Rengeteg szállóige maradt utána. Az egyik így hangzott: a túlzott racionálé irracionáléba, a túlzott irracionálé pedig racionáléba megy át. Ez pontosan az előbbi eset: a globális rendszer, ami racionálisan alakult ki, egzakt, tudományos alapon, az irracionalitás birodalmába tévedt. Még a legszűkebben vett gazdaság területén is, hiszen a pénzügyi és a reálszféra teljesen elszakadt egymástól.
    B. G.: Ha a kánikulában veszek egy légkondit és fölszerelem, mint hétköznapi döntés nem tűnik irracionálisnak. Sőt, kifejezetten racionális megfontolás eredménye.
    M. P.: Pontosan emiatt egy üveghomlokzatú magasház nyári hőterhelése jóval több energiát emészthet fel, mint a téli fűtés. A nyári üzemeltetése drágább. Egy ilyen magasház fajlagos szén-dioxid kibocsátása indokolatlanul nagy, kvázi egy nagyvárosi utca csúcsforgalmának szén-dioxid terhelésével vetekszik.
    K. G.: Másik hétköznapi példa: a modern lakásokban nem épülnek igazi kamrák. Régen természetes volt, hogy minden konyha mellett van egy megfelelő alapterületű, szabad levegővel szellőztethető helyiség. Ha tehették, észak felé nyitották, és télen-nyáron nyitva is tartották az ablakát. Nyáron odabenn mindig tíz fokkal hűvösebb volt, mint kint, télen pedig melegebb. Barlangi jellegű, kiegyenlített hőmérsékletű helyiség volt. Később föltalálták a jégszekrényt - még nem a hűtőszekrényt! -, amibe jégcsákánnyal vágott jeget vittek a jegesek. Most, a frizsiderek korszakában nemcsak kamrák, rendes konyhák sincsenek. "Amerikai konyhákat" csinálnak, amihez persze elszívó kell, s az megint rengeteg energiát fogyaszt. Fűtöm tehát a lakást ezerrel, hűtöm a hűtőgépeket ugyancsak ezerrel. Ezek a masinák állandóan mennek, még a mosógépeknél is többet fogyasztanak, a világításnál is többet. Ilyen tételekből tevődik össze, hogy globálisan irracionális méreteket ölt a háztartási fogyasztás. Ha egy éjszakai műholdfelvételt nézünk a kontinensekről, tisztán kirajzolódnak a nagyvárosok. Nagyon szépen lehet látni, hol vannak az agglomerációk. Ezek az infra hőfelvételek egyébként gyönyörűek... olyanok, mint egy modern festmény. Néztem az észak-afrikai hőtérképet, kirobbanóan fényes pontokkal a szaharai sivatagban. Nem értettem: hol vannak itt a nagyvárosok? Nem a tengerparton, hanem a sivatag kellős közepén! Aztán kiderült, hogy kőolajmezők voltak, ahol a koncentrált gázfelesleg elvezetésével nem számoltak, és jobb híján a helyszínen égetik, hatalmas gázfáklyákként forralva a környezetet. Elképesztő energiapazarlás, a környezetszennyezésről nem is beszélve.
    B. G.: Ezek az éghajlati kilengések nem arra utalnak, hogy mielőtt egy fizikai vagy biológiai rendszer összeomlana, beáll egy kiszámíthatatlan rezonanciájú végjáték? Ahogy Amerikában az oly sokat emlegetett Takoma függőhíd esetében, ami a kalkulálatlan szélterhelések következtében napokig-hetekig belengett, mielőtt leszakadt volna. Ugyanígy az éghajlati elmozdulások is, a korlátokat áthágva egy ponton, egy előre fel nem ismerhető irányban durván elszaladhatnak.
    M. P.: Például hazánk éghajlatváltozásának pontos megítélését alaposan megnehezíti, hogy a Kárpát-medence három klíma-régió - a nedves óceáni, a száraz-kontinentális és a nedves mediterrán - határán fekszik. Elég lehet egy csekély újabb "billenés", aritmia az eurázsiai bioszférában, és meghatározhatatlan időre uralkodóvá válik a felsorolt változatok valamelyike. A Védegylet gondozásában 2005-ben megjelent egy könyv, Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon címmel, ebben, mintegy szakértői összegzésként olvashatjuk: "... Magyarországon meg fognak változni a sokévi átlagok. Éghajlatunk évi átlagban melegszik, naposabbá és szárazabbá válik. A telek a mainál melegebbeknek és valamivel csapadékosabbaknak ígérkeznek. Átlagosan nyáron is melegedéssel, kevesebb csapadékkal és több napsütéssel kell számolnunk. A múltbeli változások közül fontos, hogy az utolsó huszonöt évben kevesebb csapadék hullott, mégis az egy napon leesett mennyiség gyakrabban volt szélsőségesen nagy." Talán első hallásra ellentmondhat e megfigyelésnek, hogy az utóbbi időben - miképp az idei "kvázi-tavasszal" is - egyre nagyobb gondot okoznak hazánkban az árvizek. Ám a Védegylet tudósai hangsúlyozzák, hogy valójában nem a különféle áradások és belvizek megjelenése a legveszélyesebb Magyarországon, hanem a kánikula és az aszály. És ha ehhez hozzátesszük még, amire Balogh János ökológusprofesszor annyiszor figyelmeztetett, nem árt eltűnődnünk. Magyarország erősen függő helyzetben van, ugyanis az ország vízháztartásának 95(!) százaléka határainkon kívülről érkezik! (Mindössze két, állandó aszály-sújtotta állam "előz meg" bennünket, Türkmenisztán 98, és Egyiptom 97 százalékkal.) Tehát minden csepp vizet nagyon meg kell becsülnünk, nemcsak vidéken, a nagyvárosokban is.