MAI EGYKORI KALANDOM

Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.
ADY ENDRE: Üzenet egykori iskolámba

Ady Endre sokat koptatott és ugyancsak közhelyes versét azért lapoztam föl a minap, mert egykori falusi iskolám, ahova 8 és l4 éves korom közt jártam, a fél évszázadon átnyúlva új kalandba vitt, olyannyira, hogy próbáltam versben szólni róla - nem sikerült. A történet azonban nem hagy nyugodni, személyes élményem cseppjét egyre kor-szerűbbnek látom, és most már az Ady-vers is hozzáadódik, provokál. Sok szólama közül különösen ez a kétsoros klisé érint aktualizáló keservességgel: "Ha élet zengi be az iskolát, / Az élet is derűs iskola lesz." A fogyasztói társadalom öntőformájába löttyintett élet ugyanis szőröstől-bőröstől áthatja az iskolát, ami nem képes a rendszertől független értékmérőt adni, csupán a külső érvényesülés útjainak bejárásához kínálja mintáit. Praktikus képző. Eszméje, ahogy hajdani iskolám mai vezetője megfogalmazta, hogy ebben a szabad világban bárki eljuthat a faluból a tetőre, mint az én példám is mutatja, nekem pedig úgyszólván kötelességem ezt a gyerekeknek felmutatni. Érvelése rosszul hatott rám, különösen mert a március közepén rendezett háromnapos ünnepségek egyik díszeként a meghívott és helyi előkelőségek gyűrűjében kellett volna előadnom ezt a valótlanságot. Nem, mondtam meghívómnak, az én történetem nem ez, és a fényezésre eleve alkalmatlan vagyok, de szívesen találkozom gyerekekkel és felnőttekkel, és mesélem a saját mesémet is, ami ugyan nem a tetőre jutást szemlélteti, de szól valamiről, és megannyi szállal kötődik az ott és akkor voltakhoz. Mélyen egyetértettünk, aztán kiderült, hogy dehogy, és a konkrétumok az utóbbi tizenöt évben már oly sokszor megesett sablon szerint kattogtak a kölcsönös értetlenség és csalódás semmijébe - most pedig azon kapom magam, hogy az Ady-vers első strófáját, mint egyetlen vonzó részletet idézve, kalandom bennem folytatódik, egymás mellé kerül gyerekkorom és a jelen. S látom, hogy minden ugyanúgy működik. Csörömpöl a pőre mechanika. Én iskolám, próbálom Ady hangját, ma is bilincses vagy, lélektelenül közvetítő, olyan vagy, mint a társadalom. Nem tudsz különbséget tenni. Jól emlékszem az 1948-as évre, mikor az akkori igazgatónő azt magyarázta a szülői értekezleten, hogy egyik ember annyi mint a másik, s ha tíz újszülöttet meztelenül a kocsiútra fektetnek, senki meg nem mondja, melyik a gazdag vagy a szegény. Anyám riadtan kérdezte otthon, ugyan miért akar T.-né újszülötteket fektetni a kocsiútra. Vagy amikor M. igazgató szónokolt, hogy Rákosi pajtás azt üzente, az országnak műszaki középkáderekre van szüksége, és ezért a jó úttörőnek technikumban kell tovább tanulnia, én ezt egy vállrándítással tudomásul vettem, mert tizennégy éves voltam, és amúgy is menni akartam tovább, szinte mindegy volt, hova, de ma világosan látom, hogy ez a mutatvány éppen olyan, mint az volt, és kínlódva kérdezem: a sablonok uralma ilyen erős és időtlen?
H. B.