←Vissza

 
 
 
 
 
 

Centauri
MASSA CONFUSA I.
(részlet)

A szuperszonikus géniusz és a lepkefing
"Nem hiszek eléggé az észben..."

A mitológia kentaurjai vagyunk mindannyian. Kultikus fogalmakkal - ész, haladás, történelem, szabadság - igyekszünk kiemelni magunkat egy rendszerből, amelynek azonban maradéktalanul és örökre atomjai vagyunk. Ám ezt a halmazba ágyazottságot valahogy se az individuum, se a kollektíva nem képes elfogadni! A történelem szupernova-robbanások története; a szabadság meteorok "véletlenszerű" ütközése; a haladás üstökösök haladása. De érdemes?, szabad-e (?) emberi (?) életeket (?) olyan csillagászati léptékbe helyezni, ahol minden fogalom értelmét veszti, de legalábbis megkérdőjelezhető? És vajon érdemes-e élni?, gondolkodni?, írni és számolni, ha egyszer önmagunkat mint részt összevetni az Egésszel tilos!? Ha másért nem, hogy átélhessük immanens megaláztatásunk és felmagasztalásunk érzését, azt a hátborzongató paradoxont, hogy rendszerbe olvadásunk egyidejűleg adja meg mindkettőt! A peronőr stílusában: nehogy már ne!! Ha egyszer "tudjuk" (mert ugye tudjuk!?), hogy a legeszesebb szuperszonikus-géniusz "alacsonyrendű" (???) lények koktélja lesz, mi több, ha ezek az "alacsonyrendű" férgek és mikrobák távoznak az észkombájn két és fél lábnyira ásott korpuszáról, a Föld nevű planéta "sajátos", glóbusz-specifikus öko-biológiája után, a Kozmosz-szerte érvényben lévő, s egyáltalán nem specifikus, de a legbombasztikusabb értelemben általános, örökérvényű, homogén és monoton Kémia dolgozik rajta tovább! Végső soron pedig, bár ezt nehéz belátni, semmi más, csak a Matematika! No de a szuperzseni, ha nem szaknévsorok magolására fecsérelte Föld-szerte ismert talentumát, akkor valamiféle (talán jelentős) hatással lesz a glóbusz jövőjére! Mondhatnánk önelégülten, "exhumálva" a halálával "alacsonyrendű" szervezetek, és trágárságom áldozatává lett szuperszürke-állományt! Ám mielőtt megnyugodnánk (mely nem más vagy másféle megnyugvás, mint amikor önigazolást keresünk), legyen merszünk, szabadságunk, legalább annyi, hogy szaladjunk; lépjünk előre, épp csak néhány évmilliót, amikor a Föld nevű szargalacsint nem görgeti tovább az égi Skarabeusz!; mikor bolygó-specifikus öko-biológiája nemhogy nem működik, de már nincs is! És akkor kérdezzünk rá arra, amit néhány évmillióval korábban állítottunk! Vegyük elő a szuper-zsenit, és nézzük meg!, munkája, brillírozása vajon mely porködben, Szaturnusz-gyűrűben, Linné-kráterben, Uránuszban-Neptunuszban, űr-meddőhányón vagy gázfelhőben mutatkozik meg? Őhozzá, egykori, hajdani (s már rég, de mennyire rég nem majdani!) fajtánk vérbő reménységéhez melyik hánium atom köthető? Pontosan melyik az a kurcsatóvium vagy mendelévium atom, ami tőle származtatható? Ez itt?, amely merőben fiktív, jövőbéli "létünk" fingjában lebeg?; vagy amabban, innen úgy két és fél fényévnyire! Olcsó és gyáva trükk volna immár szegénynek, szinte nullának titulált agytrösztünket a "nihil" arzéngőzébe lökni? És perelhetnénk így is: No és a híres lepke-effektus?, megfeledkeztünk volna róla? Még ha a szuper-zseni nincs is (meg) már!, és de facto mi sem vagyunk, akkor is (csak azért is!), valami csak másként lesz a genius generissimus miatt! Mert volt (szegény). Az egyik Plútón egy lukkal kevesebb (vagy több?). De - és ez már valósággal magasztos gondolat! - meglehet, hogy az "egész" valamiként, úgy amint van, odébb lesz. Minden ugyanúgy, csak egy kissé arrébb (errébb?); icirit feljebb, picirit lejjebb; az egész inercia. Talán igen - az egész Univerzum, tokkal-vonóval, kicsit idébb, kicsit odább - amint mondani szokás: a nagy büdös semmiben. Pillanatra blokkolva (?) az Űr, a matéria tudatot is átjáró cinizmusát, még gondolok a nagy zsenit megelőző lepke-effektusra is! Nyilván valahol, valamikor az ő létrejöttéhez, zsenialitásához is kellett egy kis lepkefing!


Tafy hajdani nőjének majdani veje
"Nem hiszek eléggé az észben..."

(...) Ott van például Tafy barátom hajdani nőjének majdani veje, aki a nyolcvanas évek végén úgy kezdte "pályafutását", hogy a nullfoki reálgimnázium kémia szertárában, mint az iskola szépreményű, harmad évfolyamos zsebzsenije felrobbantotta magát (bár túlélte). Majd folytatta úgy, hogy valamiféle összeesküvés-elmélet rabja lett. Eszerint olyan robbanóanyagot talált fel, ami miatt nyomában vannak a legeslegtitkosabb ügynökségek. A nyolcvanas évek végéig leginkább a KGB "üldözte", bár nemegyszer említette, hogy a "spájzban" kuksolnak már a jenkik is!; a kilencvenes évek elején főleg brit kémek figyelték, míg reggel habos karamellt ivott, később sasolta már a CIA és az FBI is, a fél országot bepoloskázták miatta, újabban viszont inkább műholdakról kémlelik. Amint hallom, a szóban forgó ember koránt sincs egyedül - tucatnyi embert üldöznek titkos szekták, ufók és kartellek, apokaliptikus erejű robbanó- vagy üzemanyagok szupertitkos licence miatt; moziban, ponyvában, bulvárban is rajzanak az effélék, és csak a nullfoki kantonban meghaladja az üldözött feltalálók száma a százat!! Gradációs időkben lehetnek ezren is. És mint általában az efféle paranoiában szenvedők, a szóban forgó ember, Tafy hajdani nőjének majdani veje is megfoghatatlan, mert minden olyan ponton, ahol sarokba szoríthatnánk, vörös-eltolódást mutat, és hérakleitoszi homállyal a következő választ adja: erről nem beszélhetek. Erre pedig igen nehéz gombot varrni. Nos, mindezek ellenére mások, standard honpolgárok számára is elfogadható, de legalábbis tolerálható életet él. Bár arca kissé felpüffedt az anti-depresszánsoktól, bár kissé slampos, az emlékezetes robbanás óta kissé biceg, kedvesebb a megengedettnél, szószátyár és indokolatlanul titokzatos, mégis: veszi a fáradságot és időben megy az orvosi bizottság elé, olvashatóan, segítség nélkül tölti ki az Űrlapokat, beosztja kevéske pénzét, nem kuncsorog, időnként felbukkan a piacon, és pszichiátere megbízásából (aki így segít rajta) alsógatyát, pamutzoknit, és strandpapucsot árul. Néha ugyan kiborul, elbujdosik (nyilván a CIA elől), majd miután "vagy negyvenszer közösült űrből jött, vörös fanszőrű hominida nőkkel, akik tucatszor fejtek tőle spermát, épp egy iszapszenthangyási pajta lóbokszában", szóval, hónapok múlva előkerül a környékbeli erdők vízmosásaiból - rátalálnak gombaszedők, agancskeresők, ritka prunellák kutatói; néhány kezelés, egy-két hónap, emelt gyógyszeradagok, intenzív terápiák, friss levegő, fehér lepedő, rácsos ágy, és máris mehet vissza az alsógatya-standra. Nos, a szóban forgó ember, Tafy hajdani nőjének majdani veje, az utóbbi években újabb agy-flikflakkal gyarapodott! Talán a biokémia (és elmebaj) útvesztőin át jutott el a matematikáig. Mindenesetre, amint volt szerencsém látni, van egy "könyve" (amely nem titkos), és amiben a világ legkisebb száma, azaz a voltaképpeni semmi található. Azt gondolhatnánk, hogy az egyértelműen a nulla, és a nullával nincs mit bíbelődni. Csakhogy, amint Tafy hajdani nőjének majdani veje kifejtette, a nulla is "található valahol"; a nulla, a semmi pozícionálása nem lehetséges a nem-nulla leírása nélkül. Így aztán valamiként az épp csak nem nullát kezdte bogarászni; de nem képlettel, formulával írja le, hanem ténylegesen. Eleinte hatalmas könyvben dolgozott, amely egymásba ragasztott lapokból állt, és amit hosszan, akár egy szalagot, kiteríthetett a szobájában. Majd amikor látta, hogy ez nem elég, a szalagot óriási tekerccsé bővítette, amely tetszés, tempó és igény szerint, elvileg korlátlanul bővíthető. (Tafyval ajándékként mindig papírt viszünk.) Megpróbálja leírni a világ legkisebb, azaz a világ nullához legközelebb eső számát, a 0.00000~1-et. Fogalmam nincs arról, hogy az elméleti magas(mély)matek mit szól a dilemmához, de a szóban forgó embert, Tafy hajdani nőjének majdani vejét érteni vélem így is. Szorong ő is, a feladat mértéke, léptéke, lehetetlensége (és talán oktalansága) miatt, és mégis: boldog. Deklaráltan dilis, igazi pszichotico classico, és mégis, amint Tafyval nem egyszer megállapítottuk: végletesen szabad! Mint akinek rabsága nőtt szabadsággá. Mégis ritkán gondolok rá, szorongok tőle én is. Leginkább akkor jut eszembe, ha a szóban forgó ember anyósának hajdani barátja, Tafy nálam italozik, búnogritumot töltögetünk, komor és vörös mondatokat, boldogan siránkozunk meg nem történt dolgok fölött, és ilyenkor szóba hozza a kultikus majdnem-nullát, és akkor szomorúan gondolunk arra, mi történne, ha valami haramia, besurranó ufó csak azért törné fel Tafy hajdani nőjének majdani
vejénél a számzáras ajtót, hogy a majdnem-nulla, a "Tóra" végére, rosszindulatúan, csakazértis odabiggyessze azt a nyomorult egyest! Vajon mi történne akkor? - Mágikus erő van az efféle dilikben; pokoli tévedések és mennyei
lehetőségek!